Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSorozat készül az Idétlen időkig-ből
Sorozat készül Bill Murray 1993-as, kultikus, időcsavaros filmjéből, az Idétlen időkig-ből – írja a Comingsoon, miután a film egyik szereplője, a Ned Ryersont játszó Stephen Tobolowsky elárulta az információt a The Production Meeting Podcastben.
Tobolowsky azt mondta: miközben a Sony egyik stúdiójában dolgozott, az ABC csatorna egyik producere félrevonta a folyosón, és azt mondta neki, dolgoznak egy sorozaton, nem vállalná-e el újra akkori szerepét. Mire ő közölte:
Naná, persze!
A 69 éves színész ezen kívül csak azt árulta el, hogy a sorozat sztorija 30 évvel a film eseményei után fog játszódni, de hogy ki az író, vagy hogy kik szerepelnek majd benne rajtuk kívül – például érintett-e Bill Murray is –, azt már nem.
Harold Ramis 1993-as filmje egy mogorva tévés időjárásjelentőről szól, akinek a pennsylvaniai Punxsutawney városában kell tudósítania arról, ahogy a város híres mormotája előbújik az odújából, de időcsavarba kerül, és újra meg újra a február 2-i napot kell újraélnie.