Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Fox munkatársa szerint nem oké örülni annak, hogy rasszista megjegyzések miatt kellett lemondania egyik kollégájának
Tucker Carlson, a Fox műsorvezetője elvesztette egyik vezető íróját, Blake Neffet, miután kiderült Neffről, hogy kamuprofilokkal írogat rasszista és szexista megjegyzéseket a közösségi oldalakon, írja a The Wrap.
A CNN nyomozta ki pár napja Blake Neffről, hogy feketéket és nőket alázó kommenteket írogat olyan kamuprofilok mögül, mint például a "CharlesXII" elnevezésű. A CNN-nek anonim tippek segítségével sikerült Neffet összekötni "Charles"-szal. A cikk megjelenése után nem sokkal Neff lemondott és felfüggesztette az összes közösségi oldalon lévő profilját, bár a Fox nem fejtette ki, hogy pontosan miért távozott az író az állásából.
Neff a Tucker Carlson Tonight-ba írt szövegeket, kedden pedig végül a műsor házigazdája, Tucker Carlson is megszólalt az ügyben: azt mondta, szerinte "rossz dolog" online üzenőfalakon rasszista, szexista és homofób megjegyzéseket írni, viszont
Bűnösnek tartja azokat is, akik "diadalmasan verik a mellüket egy fiatalember megsemmisítése miatt".
Hozzátette azt is, szerinte a Neffről szóló kritikák között voltak sértők, pedig
Blake megrémült a történtek miatt és szégyellte magát. Péntek délután fel is mondott. De amit Blake névtelenül írt, az téves volt, nem támogatjuk ezeket a szavakat.
Ezután az őt és a Neffet kritizáló emberekhez szólt, akik csak "örömködnek egy fiatalember kárán", pedig "mindannyian emberek vagyunk".
Tucker Carlson responds to his head writer being a white supremacist ghoul by threatening the people who exposed him pic.twitter.com/FBb02PmpUn
— Andrew Lawrence (@ndrew_lawrence) July 14, 2020