Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
lássuk be, még a chatszerelemnél is betegesebb koncepció |
Ez azért bonyolítja a helyzetet, mert míg az eddigi valóságshow-knál az ismertség és a batyu forint jelentette az elsődleges késztetést, addig itt olyan emberkéket kellett kihalászni az élet sűrűjéből, akik valóban a párjukat keresik, és szent meggyőződésük, hogy leghamarabb egy tévéműsorban találhatják meg, ami, lássuk be, még a chatszerelemnél is betegesebb koncepció. Ugyanakkor nem lehetnek az ilyen elképzeléshez méltóan ocsmány szörnyek, mert pattanásokra és százkilós seggekre nem kíváncsi a néző. Ebből tehát következik, hogy a szóba jöhető jelölt jó megjelenésű, és mégis a tv2-höz fordul társkeresés céljából - tehát a jelöltjeink minden valószínűség szerint síkhülyék.
egészen Árkus József Parabolájáig gurul az emlékezet ólomüveg golyója |
Régi idők moziját idézi fel ez a megoldás, egészen Árkus József Parabolájáig gurul az emlékezet ólomüveg golyója, ahol szinkronszínészek adtak pesti vicceket a repülőgépről letámolygó Andrej Gromiko vagy Kissinger szájába. Már akkor is gagyi volt, úgyhogy itt szerencsekerekesre vették a narrációt, ettől mindjárt korszerűbb. Kíváncsi lennék, tudta-e előre a Hárman párban első hölgyszereplője, hogy ő azt gondolta egy ízben, hogy "én jobban rátekerednék", Józsira mármint, hastáncolás örvén.
Most, hogy így összeállnak a képkockák, kénytelen vagyok elismerni, a Hárman párban amellett, hogy a 2003-as év eddigi legrosszabb látványa, a legeredetibbek között is helyet kap. Ez a két adottság sokszor elég a hét határra szóló, zajos sikerhez, futottak így be ma már nagyrabecsült produkciók: olyan ciki, hogy szórakoztató nézni. Nem halott ez az irány, csak merészség kell hozzá. De sokkal olcsóbban kedvére tehettek volna a hazai cikifan-kluboknak, ha a most éjjel két órakor, eldugva vetített Battle Dome-ot hoznák ki kora estére. Az egy amerikai pankrációműsor, ahol nagyon egyszerű emberek jól fejberúgják és olykor vuduvarázslattal megölik egymást ahelyett, hogy a Balatonon motorcsónakáznának és egyáltalán eszükbe jutna a szaporodás. Ajánom mindenkinek szombatonkénti éjjelekre, hétköznap este meg az ember úgyis strandra jár, vagy valahova el.