Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTávoznia kellett Horvátországban a Nova TV kereskedelmi adótól egy az adriai országban nagy ismertségnek örvendő írónőnek a közel-keleti konfliktusról és a zsidó népről tett kijelentései miatt.
Vedrana Rudan szerdáig a horvát magántévé vendégkommentátora volt. Azért kellett távoznia, mert a Gázai övezet elleni izraeli offenzívára utalva azt kérdezte: "Mikor szűnnek meg a zsidók végre zsidók lenni, és lesznek emberi lények?" Rudan emellett párhuzamot vont a gázai események és a holokauszt között, és sértő megjegyzéseket tett Anna Frankról, arról a náci haláltáborban meggyilkolt holland lányról, aki híres naplójában Hollandia német megszállásának éveiről írt.
A horvátországi zsidó közösség és a kisebbségek országosa tanácsának elnöke is elítélte az írónő kijelentéseit. A tévé közölte: Rudan a magánvéleményét hangoztatta, és semmi esetre sem a Nova televízióét, "helytelen szóhasználata nem összeegyeztethető az újságírói és etikai normákkal".
A 60 éves harcos feminista rövid sajtóközleményben reagált az eltávolítására. Ebben azt írta: "Félelmetes bűnt követtem el. Gázában megölt palesztin gyerekeket neveztem néven. Ezért rúgtak ki".