Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgyik megoldás sem ad magyarázatot azonban arra, hogyan találkozhattunk az óriásplakáton látható jellegzetes vizuális megoldással egy német-osztrák reklámügynökség munkái között. A Jung von Matt tervén egy fehérbőrű ember arca mögül bukkan elő az ázsiai férfié. A plakát a bécsi Schauspielhaus-ban játszott Marco Polo csodás világa című színielőadást hirdette, ez év januárjától februárig.
Véletlen
A feltűnő hasonlóság a véletlen műve, mondta kérdésünkre a plakátot tervező Fatér Barna. Ahogy Geszti Péter, úgy ő sem hallott még a többek közt a BMW-nek, az AOL-nak vagy a Boschnak is dolgozó német-osztrák cégről. Fatér Barna szerint erre a sémára amúgy is rengeteg ötlet épül manapság.
Az ARC project egyik alapítója úgy vélte, az "originális ötletek ritkák manapság", és tulajdonképpen "mindennek van már előképe", így felesleges hajszolni az egyéni megoldásokat. Geszti - elmondása szerint - később látott is egy, az általuk tervezetthez hasonló munkát, igaz ott "csíkokból állt össze az arc". Sőt, az ARC plakátpályázat hirdetési tervei közt szerepelt egy puzzle-darabokból kirajzolódó kép, de Fatér Bana biztos volt abban, hogy találtak volna ahhoz is hasonlót.
"Nem tartottam fontosnak, hogy egy ARC plakátkiállítás hirdetése hú de eredeti legyen" - mondta Fatér. Bár a megjelent verzióról sokat vitáztak a csoporton belül, erősebben koncentrálták a hirdetés jelentésére. A faji előítéletek problémáját feszegető plakátok visszhangja azonban elmaradt az általuk várttól. "Ehhez a témához még mindig nem mernek nálunk hozzányúlni" - adott magyarázatot a langyos fogadtatásra a tervező.
A Jung von Matt bécsi fiókjával minden igyekezetünk ellenére sem sikerült felvenni a kapcsolatot, így továbbra is kérdéses, hogy színházi plakátjuk saját kreáció, vagy szintén a tudatóceánban úszkáló ötletekből merítették az ihletet.