Kertvárosi szex és New York

Hol van már Pamela, aki egy verőfényes texasi reggel arra kelt a Soutfork Ranchon, hogy Bobby nem is halt meg, hanem ott tusol a fürdőszobában, és egyébként is a legutolsó harminc-negyven rész minden ármánykodása csak álom volt, ahogy az a négy-öt hektoliter viszki is, amit ez idő alatt jéggel, szárazon vagy szódával magukba döntöttek a Ewing-klán tagjai?

Amíg Dél-Amerikában még mindig három műszakban szerelik össze a szappanoperákat, a vég nélkül kígyózó gyártósoron egymás mellé hegesztve a felbukkanó ikertestvér, a gonosz iparmágnás és a velejéig romlott szerető paneljét, addig az Egyesült Államokban a piaci verseny innovációból innovációba kergette a televíziós csatornákat, míg egyszer csak azon kapták magukat, hogy a nézői igények alapján hajszálpontosan kalibrált termék megtévesztően hasonlít arra, amit egyesek úgy neveznek, hogy művészet.

Művészet epizódokra vágva

A Vészhelyzet, vagy éppen a Maffiózók már játékfilmes eszközökkel dolgozik, a zene, a képi világ és a színészi játék is megfelel a hollywoodi minőségbiztosítási elveknek, a Carnival, a Sírhant Művek, vagy éppen az Angyalok Amerikában pedig akár a New York-i művészmozikban is mehetne, ha a kordzakós, pamutgarbós törzsközönség kibírná a nettó tíz órás teljes évadot cigarettaszünet nélkül. A tévésorozat a vetélkedő és az esti film közé ékelt tömegtermékből igazi alkotássá vált az utóbbi években, és ha így megy tovább Tarr Béla Sátántangóját nemsokára nyolc részre vágják, és heti adagokban leadják az HBO-n.

Mindebből persze Magyarországon nem sok látszott eddig. A hazai sorozatokat még mindig furnérlemezből összetákolt, pasztellszínű díszletekben, esetleg az adásrendező nagymamájának lakásában veszik fel, a dialógusoknak pedig félfamentes papírízük van, mintha csak Orbán Viktor szövegírói fusiznának a Barátok köztnek és a Jóban-rosszbannak is. Az amerikai alternatív sorozatokat pedig eddig egy-két kivételtől eltekintve csak az HBO-n adták, vagy éjfél utánra száműzték, amikor már csak a Fókusz ismétlését váró kisnyugdíjasok és az alvászavaros értelmiségiek ülnek a téve előtt.

Szeptemberben az Eltűntekkel az RTL Klub kockáztatott kicsit, a magyar átlagnéző azonban simán vette az akadályt, még csak nem is rezgett a léc, hiszen a lakatlan szigetre zuhanó turisták vergődéseit feldolgozó sorozatot péntekenként másfélmillióan nézik, ezzel a csatorna rendre nyeri is a nézettségi versenyt. Most pedig a Tv2-n debütál a Született feleségek, az idei év amerikai televíziós sikere, ami besöpört hat Emmy-díjat és két Golden Globe-ot, ráadásul nemcsak a prémiumcsatornák előtt ülő tévéfüggőket győzte meg, de egész Amerikát is.

Zöld gyep és titkok

A Született feleségek tulajdonképpen a Szex és New York kifordítva: kozmopolita szinglik helyett külvárosi feleségek beszélik meg kis titkaikat, és amíg Carrie és barátnői epizódról epizódra leselejteznek pár pasit, ahogy csak divatjamúlt Prada-retikülökkel szokás, addig a Született feleségek főhősei bármennyire is gyűlölik férjeiket, tulajdonképpen csak velük foglalkoznak. Egy sima, egy fordított.

A Született feleségek azonban nem csak pár tucat életkép és helyzet variálása heti adagokban, az egymásba kapcsolódó részekben sötét titkok derülnek ki, a külvárosi kertek zöld gyepét vér és agyvelő pettyezi, a feszített víztükrű medencék azúrkék csempéi alatt pedig csendben rohad a friss betonba fulladt múlt.

Ezek a titkok pedig groteszk, kegyetlenül humoros jelenetekben bomlanak ki: megtudjuk, hogy miért sír titokban a tökéletes feleség, aki reggelente vízszintezővel igazítja meg a ház összes képét, és thai ételkülönlegességeket rittyent minden este, kiderül, hogy miért gyűlöli gyerekeit az egykori vezérigazgatónőből lett háztartásbeli, és miért nyírja le titokban a füvet az izmos kertész helyett az exmodell.

Az alkotók ráadásul a sorozat gondosan kidolgozott képi világával tucatnyi filmre tesznek utalást, az Amerikai szépségtől kezdve egészen a Stepfordi feleségekig, a kimunkált karaktereket pedig rutinos, és talán nem is teljesen tehetségtelen szappanopera-színészek játsszák. Így például a Melrose Place-rajongóknak ismerős lehet az örökké feszült Breet játszó Marcia Cross, aki a Los Angeles-i sorozatban még gonosz, majd hirtelen megőrülő orvosnőt alakított, vagy éppen Doug Savant, aki a Melrose Place-ben először hozta az érző homoszexuális azóta elcsépelt karakterét, most viszont példás, csak ritkán kéznél lévő családapát játszik.

Akinek tehát a tévésorozat többet jelent Rex felügyelőnél és a Cobra 11-nél, az semmiképp ne hagyja ki a Született feleségeket, ami minden bizonnyal az egyik legjobb dolog lesz a sötét, kegyetlenül hosszú téli szerda estéken. Készítsen elég fát a kandalló elé, csináljon forró csokit és tegye fel a lábát az elektromos masszírozóval ellátott tévéfotelba! Emlékezetes lesz.

A sorozat első része ma este kilenc óra harmincöt perctől látható a TV2-n