Maci maci ellen

A Dörmögő Dömötörről akár azt is lehetne írni, hogy "nem kell bemutatni a magyar olvasóközönségnek", ami egyszerűsítené a munkát, viszont nem volna igaz. Igenis be kell mutatni, részben mert azok az idők már elmúltak, részben meg azért, mert a Dörmi család háza táját sem hagyta érintetlenül a történelem vihara. (Átvilágításuk folyamatban.) Újabb keletű konkurense, a Buci Maci pedig valószínűleg még ennyire sem ismert a szülők, vagyis a fizetőképes kereslet körében - hacsak nem volt már szerencséjük hozzá.

Esti mese - a reklám után

Nivea-programozás a Buciban

A Nyugatról - konkrétan Németországból - érkezett Buci magával hozta a kapitalista lapkiadás minden erényét és hátulütőjét. Dióhéjban - mackótojásban - ez annyit jelent, hogy a professzionális szerkesztés és kivitel mellett a pénzcsinálási vágy is hangsúlyosan megjelenik. Buci Maci bazárjából a kívánós kisgyerek plüssmackót, Bucis pólót és sapkát zsákmányolhat, illetve rendeltethet; illetve kivághatja a középső lapokról a Nivea memóriajátékát. Ez a játék egyébként zseniális, már-már a tudatalatti reklámhoz közelítő marketingtrükk: a kis olvasó meglepetésnek, ajándéknak fogja fel - és a játék azzal indul, hogy összesen harminchat Nivea-embléma ég bele abba a még képlékeny agyába.

A Dörmögő ilyen szemszögből hagyományosnak mondható: van benne persze hirdetés, a decemberiben egész pontosan egy gyerekcsatorna-, egy Kölyökidő- és egy Paprita-reklám, de ennyi az egész. Persze nem is megy jól nekik, legalábbis erre enged következtetni az a minimum gyanús felhívás, amelyben pedagógusokat próbálnak rávenni a lap terjesztésére (ötven példánytól indulunk, huszonöt százalékért).

(Azokkal a lapokkal pedig később sem érdemes foglalkozni, sem pedig megvenni, amelyek globális franchise-ok papírvetületei: a szerezd-meg-mindet gondolatára épülő szeméthegyet kis odafigyeléssel a kezdő szülő is kikerülheti; a pokémonfertőzés veszélyeiről meg fölösleges hosszan értekezni.)

Variációk Bucira

Konzervmackók és igaziak

Vegyük szemügyre a két újság grafikáját, képi világát. Gyereklapnál ez sokkal fontosabb, mint bármilyen más speciális kiadványnál, hiszen az apróságok esztétikai nevelését leginkább azzal segíthetjük, ha mutatunk nekik valami szépet. (Bizony, illik leszedni a Vallejo-mázolmányokat a falról, ha új családtag érkezik!) Ebben a versenyben egyértelmű a Dörmögő fölénye, annak ellenére, hogy elképzelhető gondosabb, igényesebb munka is, mint az ott látható illusztrációk. De sehogy sem tudná alulmúlni a Buci Maci sivárságát: ebben az újságban ugyanis a címszereplő és annak kék(!) kutyája nem úgy kerül a képekre, mint ahogyan azt képzelni szeretnénk. Könnyen észrevehető, hogy az árnyékoltan megrajzolt háttérképeken Buci és Belló egy színnel kitöltve, tónus nélkül tűnnek fel. Emellett egyazon számban kétszer-háromszor megismétlődik ugyanaz a Buci-arckifejezés, legfeljebb tükrözve használják fel a sablont.

Ennek a magyarázata minden bizonnyal az, hogy ilyen módon akkor is garantálható a címerállatka állandósága, ha a rajzoló időközben több pénzt kérne, és ki kellene őt rúgni. Így aztán Buci macit winchesterről, darabokban szerelik fel a tájképek elé, nem különösebben érdeklődve az így létrejövő ábra egységessége, esztétikája iránt. Elég lehangoló, mondhatni, a legrosszabb, ami egy mackóval történhet. Közbeszólás a jobboldalon: Buci maci egy globeokrata Frankenstein!

Egy hóember a Dörmögőből

Gyermekagy-megmunkálási szempontok

Kényelmes és nagymamakímélő is rábízni a kicsi foglalkoztatását egy ojságra, de ehhez nem árt, ha valami hasznos is beszivárog a még beforratlan koponyavarratok mögé. E tekintetben mindkét lap megfelel az elvárásoknak, bár hogy mit és hogyan tanítanak meg, az némileg eltér. A Buci inkább a frontális tanítás módszerével él: gyere fiam, elmondom, milyen az aranyhal, meg hogy sütik a sütit; a mesék és versikék kizárólag a szórakoztatást szolgálják, tanulságuk nincs. (Előzményei lesznek így a felnövekvő polgár életében az úgynevezett szórakoztató műsoroknak, Liptay Claudiának és Bud Spencernek.) A Dörmögő ezzel szemben a meséken, verseken keresztül próbál értéket közvetíteni, és noha ezek az opuszok gyakran megkérdőjelezhető minőségűek, ennyiben mégis közelebb állnak az úgynevezett irodalomhoz - már ha ennek a témának szerepet szánunk gyermekünk jövőjében. A magyar fejlesztés érdeme továbbá, hogy helyenként határozottan hírlapszerű elemekkel operál, még Óperencián túli tudósítójuk is van. Mindez azért fontos, mert újságolvasásra szocializálja a leendő polgárt.

Megemlítendő még, hogy a Dörmögő szerzői nevükkel vállalják a legegyszerűbb mondókát is, míg a Buci maciban élő személy neve csak az impresszumban bukkan fel.

A többi: holtverseny

A kivágható, kiszínezhető, összeköthető bigyók elengedhetetlen featúrák, s a két macilap gyakorlatilag ugyanolyan színvonalon szállítja őket - talán a Buci a karácsonyi matricáival lehagyta kicsit a riválisát, de ez belefér az árkülönbségbe. A tipográfia gyermekújsághoz méltó mindkét magazinnál: okosabb gyerekek maguk is elolvashatják, legfeljebb a szülőknek szánt szövegek szerepelnek bolhabetűvel. Igaz, a Dörmögőnek épp a címlapján fityeg egynéhány félig rajz-félig betű hieroglifa, ami megzavarhatja az írással-olvasással még csak ismerkedő kis olvasókat.

Látható tehát, hogy nem is olyan egyszerű a döntés, ha medveújsággal akarjuk meglepni kedvenc emberkénket. A felsorolt különbségek alapján egyértelmű javaslattal nemigen élhetünk. Mindenesetre a DD 175 forint, míg a Buci majdnem egy százassal többe kerül. Oldalszámra a terjedelem azonos, habár a Dörmögő valamivel kisebb formátumú. Minthogy azonban ez a műfaj már csak ilyen: szubjektív benyomások betűsítése, az érzelmi mérleg a fentebb ismertetett képi sivárság és a kulturális beágyazottság eltérése miatt inkább a magyar mackók felé billen. De akkor sincs semmi veszve, ha egyik mellett sem döntünk. Csak legyen otthon valami jóféle mesekönyv.