Perújrafelvétel

Délutánonként problémákat kell megoldani. Ez a trend. Akárhová kapcsolok négytől fél hétig, ott problémák oldódnak meg. Vagy fel. A közszolgálatin Fiala János és rossz esetben Albert Györgyi próbálja lekoppintani azt, amit a legjobban talán és általában Jakupcsek csinál ugyanekkor, az RTL-en Balázs balázskodik, majd átadja a pódiumot Mónikának. Utóbbi két műsor - különösen az utóbbi időben - az önbíráskodás terepe, ami (mármint a pofozkodás) rossz nyelvek szerint mintegy tizenötezer forintos plusz bérköltséggel jár, ám aznap reggel megírhatja a Blikk, hogy ütésváltásig fajult a vita, és akkor a blikkolvasó délután, kicsi a rakás elven, "bunyó van!" felkiáltással megnézi.

egy teljesen érthetetlen rendszert képernyőre vinni minimum vakmerő vállalkozás

De most jön Katalin bírónő, és törvényes keretbe foglalja a paraszti bicskázást. Most aztán nem marad megtorlatlan a kamerába üvöltözés, meg a dulakodásig fajuló szóváltás, pláne a könnyű testi sértés.

Ha minden előzetes ismeret nélkül azt hallanám, hogy mostantól a TV2 bírósági show-val száll ringbe délutánonként, akkor kölcsönvenném Pierrot-tól azt a grimaszt, amelyikkel a Megasztárban szavak nélkül, arcban mondja el, hogy "itt valaki nagyon hülye, és nem én vagyok az". De tudható, hogy ez a műsortípus tengerentúli szövetségeseinknél übersiker, az amerikaiak nagy lelkesedéssel nézik, ahogy a tévében jogerős ítéletet hoz a sztárbíró. Ezért feledve dr. Erős Pált és az MTV-n futott Nem jogerős tapasztalatait, ez kell nekünk. Vagy ez kelljen.

Csakhogy az amerikai jogrendszerben eleve sokkal involváltabb az állampolgár, mint a miénkben. Hogy paragrafust avatatlanul paragrafusba ne öltsünk, elég az esküdtszék intézményéről megemlékezni, az ítélethozatal laikus komponenséről, ami nálunk teljesen ismeretlen. Amerikában bárki lehet esküdt, de nálunk a bárkiből legfeljebb tanú lehet, ha sehogy nem tudja kihúzni belőle magát. Magyarországon a joghoz elsősorban nem a közszolgálat, hanem az érthetetlenség fogalma társul. Egy teljesen érthetetlen rendszert képernyőre vinni pedig minimum vakmerő vállalkozás kvázi-főműsoridőben.

Nem is annyira kvázi, mivel ilyenkor kéne elkapni a nézőt, hogy aztán legyenek, akik maradjanak velünk, mert következik a Tények Bárdos Andrással és Máté Krisztinával.

Rossz nézni. Ez a legszembetűnőbb jellemzője ennek a műsornak.

Mit tesz ezért a műsor? Először is a Mónika statisztagyanús szereplőit bevallottan statisztákkal helyettesíti, viszont színészeknek nevezi őket. Rosszul teszi: ilyen betyárosan rossz alakításra 2003-ból nem emlékszem, és ebbe beleértem a Szeress mostot is, Annácskástul. Tovább sötétíti az élményt, hogy a jelenlévő három jogász lehet ugyan kiváló szakember, de ez még nagyon kevés ahhoz, hogy képernyőn használhatók legyenek. Mintha a híradóban tíz másodpercig feltűnő helyszínelő rendőr kapna egy műsort: akadozó, bizonytalanságtól csikorgó bikkfanyelv. De még a zsargon is olyan, hogy nehéz eldönteni, egy statiszta játssza az ügyvédet, vagy egy ügyvéd a statisztát. "A bizonyíték, amely a nyomozati iratok közt elfekszik"... mintha kisgyerekek játszanának ügyvédeset - amit egyébként gyerekek nem játszanak, mert unalmas. Kovbojosat játszanak vagy maffiásat. És nem az győz, akit tisztára mosnak a tárgyalóteremben.

Rossz nézni. Ez a legszembetűnőbb jellemzője ennek a műsornak. Rossz látni a színészkedésre vetemedett jogászok vergődését, hallgatni a teljesen érdektelen személyi adatok felolvasását, félrenézni, ahogy a középiskolai színjátszókörből szabadult peres felek és tanúk próbálják kitalálni szerepüket, amit valószínűleg csak hozzávetőlegesen ismertettek velük a spontaneitás végett.

Kapunk aztán egy sztorit, egy egészen valószerűtlen, már-már misztikus történetet, ahol a vádlott megkísérelte ugyan az emberölést, de csak mert hirtelen eszébe jutott, hogy valaha ugyanígy ölte meg a sértett az ő anyját... hát, a mostanában gyengélkedő Barátok köztben is az álmokból kerül elő - jobb híján - az igazság, viszont még az is hihetőbb volt.

a törvény szürke gallérját felhajtja, szürke kalapját szürke szemébe húzza

És kiderül, hogy ez a létező világok legjobbika. A gonosz itt arrogáns, csúnyán beszél és festi a haját. Ha megkérdezik tőle, ölt-e anyukát hét évvel ezelőtt merő bírvágyból, durcás hallgatásba burkolózik, aztán hetykén beismeri a tettét (ami amúgy bizonyíthatatlan volna). A jó viszont szép, szerény, turkálóból öltözködik, műtépett frizurát visel, és kökényszemeiben az örök igazság bugyborékol, mint a kökényszemekben mindig, sej. Egy Árvácska senyved itt a vádlottak padján. Egy igazi, dickensi kétdimenziós karakter, akivel csupa szörnyűség történt egész életében, s most egyszer, véletlenül előtört belőle.

Így persze könnyű dönteni. Katalin bírónő ítéletet hirdet - ám anélkül teszi ezt, hogy a néző a legcsekélyebb betekintést nyerhetne abba, hogyan is lesz egy gyilkossági kísérletből két év felfüggesztett. Szó esik valami részletes indoklásról, amit írásban megkapnak az érintettek, de hogy miért pont ennyi, és milyen körülmények közt szabad majdnem vízbefojtani mostohaanyánkat, arra nem derül fény. De mit csinál a gép? A törvény, ahogy szokott, árnyékban marad, szürke gallérját felhajtja, szürke kalapját szürke szemébe húzza, kamerán kívül int és bólint aprókat, és hiába a kökényszemek sírása vagy fogaknak csikorgatása, elnyomja őket az igazsággép recsegése, működünk tovább, helyére kerül egy új tégla, álmában csönget egy picit, legyen, ahol lett, legyen, ahogy van, nem csinált semmit, mert amit csinált, az is csak történt vele. Köszönöm, Katalin bírónő, tisztelt bíróság, tisztelt bírónőség. Ennyi elég. Nincs több kérdésem.