"Fábry Sándor ötlete volt, hogy érdekesebb hazavezetni a Cadillacet és az utat lefilmezni, mint méregdrágán hazaszállítani" - mondta el Litkai Gergely, a készülő műsor szerkesztője. Az Index értesülései szerint Fábry Sándor, Wahorn András és Litkai Gergely kedden véglegesítette a műsor tervét az RTL Klubbal, Fábry anyacsatornájával. A 12 részes, egyenként 50 perces sorozatot május 13. és szeptember vége között, több mint 90 napon keresztül forgatják, miközben a két főszereplő többször hazatér majd pihenni.
Az autóút San Fransiscón, Seattle-en és Vancouveren át vezet Alaszkáig, majd Magadán kikötőjéből kiindulva átszeli Kelet-Szibériát és rácsatlakozik a transzszibériai expressz vonalára. Novoszibirszken, majd Jekatyerinburgon keresztül érnek Moszkvába, onnan pedig Kijeven át Budapestre. Az road-movie előreláthatólag Szibériában ütközik majd a legnagyobb akadályokba, ott ugyanis egy jó darabon tulajdonképpen nincsen út, így egy Kamazra pakolva szállítják a Cadillacet, ahol pedig még az sem tud elmenni, ott vonat szállítja majd az autót.
"A sorozat elsősorban nem útifilm, hanem a két ember kapcsolatáról barátságáról, élményeiről és a két világhoz való viszonyáról szól majd" - mondta el Litkai Gergely.
A műsor Cadillac drive - Újrakötött barátság címmel indul útnak, melyben az alcím a Magyarország és Oroszország között ismét megköthető barátságra utal, a 2005-ben megrendezésre kerülő orosz-magyar kulturális évad jegyében; igaz a sorozatot csak 2006-ban kezdik el sugározni. A műsor tartalmának leírása szerint a fő téma "a két barát beszélgetései, miközben a cabrio Cadillacben hajukat simítja a nyugati-parti, alaszkai, szibériai, jakut, even, eszkimó, burját, mongol, orosz, tajgai, erdei, hegyi, stb. szél" - olvasható a honlapon . Mindemellett az útba eső országok és népcsoportok kultúráját is bemutatnák, elsősorban Fábry és Wahorn szemén keresztül, akiket - többek között - kulturális antropológusok készítenek majd fel az útra. A honlap szerint a forgatás és a film "a híres három "sz", azaz szeszély, szubjektum, szeretet, no meg a szükséges plusz: a szellem" jegyében zajlik majd.
Igényes szórakoztatás
A két főszereplőt egy nyolc fős stáb kíséri majd. A kamerát Fábry és Wahorn is használja majd, de a nagyobb munkát az operatőrökre hagyják, okulva Ewan McGregor példáján, aki szerintük idegileg összeroppant szibériai motorútján, mikor a természet erőivel való bírkózás közben még a kamerát is kezelnie kellett. A forgatásokat Ázsiában, az orosz vidéket kitűnően ismerő Tóth Tamás irányítja majd, az amerikai rész rendezésével pedig a jelenleg Új Eldorádó című filmje Los Angeles-i bemutatóján tartózkodó Kocsis Tibort bízták meg. Litkai Gergelyt éppen a szibériai szálláshelyekről kérdeztük, mikor Fábry Sándor kivette szerkesztője kezéből a telefont és közölte az Index újságírójával, hogy írja meg ennyiből a cikket.
A 12 részes, alapvetően road movie-szerű filmsorozat koncepciója sok részletben egybevág Kepes András 2005 szeptemberében bemutatandó 12 részes, szintén utazós-kulturális Világfalu című műsorával. Litkai Gergely szerint műsoruk nem titkoltan ugyan abba a műsorstruktúrába illeszkedik, mint Kepesé, és az RTL Klub kifejezett örült, hogy 2005-ben elinduló antropológiai vonala az igényes szórakoztatás jegyében 2006-ban sem szakad meg.
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon