Heti hetes kétszázadszor

"Csak vészhelyzet esetén gyere be, felvétel van!" - áll a stúdió bejárati ajtaján, ezért egy pillanatra megtorpanunk, mégsem akarnánk Verebes István, vagy ami még rosszabb, Havas Henrik háta mögött feltűnni a díszletek közt, vagy esetleg hangos ajtónyikorgással hazavágni Gálvölgyi egyik remekbe szabott poénját.

"Menjetek nyugodtan!" - mondja a fotelban pöffeszkedő, unatkozó díszletmunkás, majd a humor nagyágyúival mit sem törődve visszafordul a televízióhoz, ahol éppen Doktor Csernus rendel az egyik konkurens csatornán.

Odabent a Heti hetes kétszázadik adásának ünnepi felvételei zajlanak, ennek megfelelően a közönség egy része pótszékeken nyomorog, fél tucat fotós kattintgat szorgosan, és egy külön tévéstáb veszi, ahogy a másik stáb a Heti hetest forgatja éppen.

Tekintse meg képeinket!

A műsor hét állandó tagja nyomorog az apró kis színpadon, éppen saját magukat nézik, ahogy öt évvel és kétszáz adással ezelőtt először köszöntek be. A könnyes visszaemlékezés és az irányított vastaps után az adás szerkesztői még egy ganajvillával rápakolnak az érzelmekre: megnézhetjük, ahogy a Heti hetesről elnevezett versenyló második lesz egy rangos futamon.

"Az első biztos a Megasztár lett" - jegyzi meg Hernádi Judit, és ezzel véget vet a csendes, könnyes elbutulásnak, amelynek végén Verebes és Bajor minden bizonnyal egymást átölelve énekelnék a "Boldog születésnapot!" című Halász Judit slágert.

Balra húznak a nagyágyúk

A csendes múltidézésnek azonban nincs vége, valószínűleg puszta nosztalgiából, a kezdetekre emlékezve Verebes, Gálvölgyi és a többiek rúgnak egy párat a jobboldalba. Leginkább Dávid Ibolya kapja meg a magát, akit Hernádi egyenesen leházmesterez, de azért Kövér Lászlónak is jut egy apró kis oldalvágás. Ha a hírek nem az uniós választásról szólnának, azt hihetném, hogy egy 1999-es adás remake-jét látom: a szocialistákról még csak szó sem esik, viszont felemlegetik Torgyánt, aki pedig az utóbbi két évben csak akkor tűnt fel a hírekben, ha egy unatkozó paparazzo lekapta, amint füvet nyír a kertben.

Orbán Viktor meggyilkolta a Heti hetest - nyilall belém a színpadon folyó keservet szemlélve. Verebes, Farkasházy és Gálvölgyi pár éve még a barikád tetejéről mutogatott ízeseket a nemzeti kormánynak, akik hiába mertek nagyot álmodni, mégis hétről-hétre kiröhögték őket. Azóta azonban Orbán, a műsor nézettségével mit sem törődve elvesztette a választásokat, és most már hiába csapkodja a térdét színpadiasan Bajor Imre Stumpf egy-egy kirohanásán, hiába kacagnak nagyokat még mindig Pokorni Zoltánon, ha a valódi hatalom azóta már a hátuk mögött, a barikád másik oldalán van.

Ami maradt: a jobboldal nosztalgikus baszogatása, és az öt év alatt egydimenzióssá vált karakterekben rejlő kissé megfáradt humor. Farkasházy unalmas és körülményes, ráadásul még raccsol is, de így legalább tökéletes célpontja Gálvölgyinek vagy éppen Verebesnek, Bajor az alkoholista színész karakterét adja, Hernádit lehet pikáns, vagy éppen obszcén viccekkel heccelni, Havas Henrik pedig tökéletesen passzol a díszlethez. Mindehhez azonban már nem kellenek a hírek, hiszen a műsor, a Kengyelfutó Gyalogkakukk vagy a Tapsi Hapsi dramaturgiájához hasonlóan, négy-öt jól bejáratott poén variálásából áll.

A közönség ennek ellenére jól szórakozik, a hátam mögött egy szakállas rendszergazda Bajor minden mondat után hangosan felnevet, ráadásul apró "Hát ez kurva jó!" felkiáltással ad nyomatékot jókedvének, mellettem pedig egy testes negyvenes vállalkozó a körülötte ülők őszinte bánatára néha hangosan továbbgondolja a színpadon elhangzó poénokat.

Kinek volt kevesebb poénja?

Örüljünk, hogy megúsztuk a reklámblokkot! Hangosabban örüljünk!" - kiáltja Carlo, a túlmozgásos hangulatfelelős a szünet után, majd pár kezdő break mutatvánnyal ingerli tovább a közönséget. A tapsszakértő ezután lekuporodik az egyik kamera tövébe hogy a közönségnek példát mutatva úgy bólogasson elismerően Havas vagy éppen Verebes bölcsességei alatt, mint akit éppen most ért utol a megvilágosodás.

A szünetben biztos szólt valaki Havasnak, hogy bármilyen jó is az öltönye, ha nem szólal meg, nem kap gázsit, mivel az egykori újságíró rákapcsol, és többször is megpróbál vicceset mondani. Rázósabb politikai témák kerülnek elő, így például szó esik az iraki fogolykínzásokról is, ami kiváló terep, hogy Verebesben végre szót kapjon, a teste felett lassan az irányítást is átvevő parazita: a populista politikus.

Különböző témák kapcsán Verebes húsz perc alatt elküldi a fenébe a rendszerváltás utáni összes kormányt, ráadásként pedig elereszt egy-két célzást, miszerint a politikusok talán nem is emberek. A forgatókönyv hírről-hírre ugyanaz: Verebes mond valami magvasat, mire fel Havas megpróbál ellenkezni, az egyre kínosabbá, és persze érdektelenné váló beszélgetést pedig rendre Bajor szakítja félbe egy-egy öblös böffentéshez hasonló altesti poénnal.

A felvétel második órájának derekán egyre kínosabb a helyzet, néha már Carlo sem képes rávenni a nézőket, hogy nevessenek Farkasházy vontatott sportanekdotáin, ráadásul a pályatévesztő humorista komolyan összekap Havassal egy Wagner-opera kapcsán, és bár minden bizonnyal a szerkesztők ezt majd jól kivágják a műsorból, de a szóváltás végül odáig fajul, hogy éppen Farkasházy figyelmezteti a médiaprofesszort, hogy az utóbbi öt évben jó, ha két poénja volt.

Úgy tűnik, hogy a hangulat végleg elromlott, az emeletes tortát már nincs is értelme betolni, de a műsoridő nagy úr, így a nagyágyúk mosolyt erőltetnek az arcukra, és feszülten vigyorogva felszelik a több emeletes gesztenyés süteményt. Verebes még megenged magának egy poént, a tortakést magasra emeli Havas háta mögött, és közben olyan arcot vág, mint egy kezdő sorozatgyilkos egy olcsó horrorfilmben, de ez már csak fáradt ráadás mielőtt visszavonulna az öltözőbe, hogy leszedje magáról a sminket, és kitöltse az áfás számlát.