Akik alulról se szagolják

Kattintsunk körbe gyorsan azon a mitikus bulvárlappiacon, amelyen a bőszülten optimista főszerkesztő szerint van hely egy negyedik újságnak. Van a Blikk és a Színes Mai Lap, mindkettő tisztességes a maga nemében; ami nem erkölcsi minősítés, csak látszik rajtuk, hogy valamiféle szerkesztők a minél nagyobb olvasottság érdekében főállásban dolgoznak rajtuk, újságírókkal és fotósokkal együtt. Nemrégiben megjelent újra a Mai Nap, amely a "konzervatív bulvár" irányzatot képviseli, vagyis médiasztárok helyett fideszes politikusok joggingolásáról cikkezik vezető hírben, meg kokárdát népszerűsít a kézigránátos hírek között. De még ott is veszik a fáradságot, hogy maguk interjúvolják meg a legfőbb kokárdamant.

És most itt van a Holnap. Simán szó nélkül lehetne hagyni szegényt, ahogy nem írunk kritikát az Antall-érában megjelent anarchokommunista fanzinokról sem. Egyetlen oka van, hogy a Holnap említésre méltó: százhúszezer példányban nyomták ki, és vélhetően komolyan gondolják a készítői, hogy megéri a következő hónapot.

Kezdjük azzal, amivel a lap indít: tartalomjegyzék. Az egyetlen napilap, amelynek tartalomjegyzéke van. Egy teljes oldalt foglal el a huszonnégyből, megtagadva a bulvárlap azon jellemzőjét, hogy lapozgatásra szánják - de megvillantva az amatőrizmus egyik tipikus jegyét. Azt nevezetesen, hogy már ezen az egy oldalon ötféle betűtípus szerepel, míg a teljes újságban annyi, hogy negyvennél abbahagytam a számolást. Némelyiknél a fejlettebb kiadványszerkesztők rákérdeznek: tényleg akarja? - de ez a kisebb gond. A súlyosabb, hogy ennek köszönhetően nincs a lapnak úgynevezett arculata, vagyis minden egyes oldal származhatna más-más sajtótermékből.

Ha viszont beleolvasunk az anyagokba, akkor aligha tévesztjük össze az újságot bármi egyébbel, legalábbis ha olvasunk mást is rendszeresen. Amivel összetéveszthetnénk, az már lehozta ezeket a témákat pár hónapja. Elég volna csak a debütáló szám címlapsztoriját említeni: ez egy Bajor Imre-interjú, mégpedig egy olyan, amely február elején készült az RTL Klub Online-on, és a Holnap szemfüles újságírója abból szerkesztette össze. Az illusztráció a Heti Hetesből kifényképezett fotó - lehet, hogy Bajor nem is tud róla, hogy ő "a Holnap embere". De van itt féléves Reuters-hírecske a regényíró Szaddámról, és ha már a frissességről szólunk: a bűnügyi rovat az 1969-es Sharon Tate-gyilkosságot közli egész oldalon. Várható még a nagy vonatrablás, illetve gyorshír (különkiadás!) a viszkis rabló elfogásáról.

Az illusztrációk persze élvezhetetlenek, de erre a papírra nemigen lehet szebbet nyomtatni, tehát ezért nem jár körmös. De hogy az olimpiáról szóló anyag mellé a 96-os atlantai játékokhoz kiadott bélyegív kerüljön, ahhoz valami egészen különleges körülmény kell, mondjuk az, hogy az újságíróknak kötelezően csak a saját háztartásukban fellelhető képeket szabad használniuk. Értelmezhetetlen, értékelhetetlen, felfoghatatlan, ahogy végül is az egész, a Féktelenül rovattal (felül pucér nő, alul sportkocsi, látszólag egy cikkben, de minden kapcsoló- vagy elválasztóelem nélkül), a forrás nélkül közölt apró butaságokkal és a nyolcadikos lányokról szóló, vészjóslóan folytatásosnak ígérkező valamivel együtt.

S ha még mindig úgy véljük, hogy ezt a dolgot újságírók szülték, illetve hogy a szerkesztő szerepében tetszelgő asszonyságnak nyílik legalább egy ablaka a nagyvilágra, akkor van itt még valami. A Holnap első száma április 4-én jelent meg, három nappal a választások előtt. Politikamentesnek ígéri magát, kissé szabadkozóan téve hozzá, hogy most a kampányfinis miatt azért kerül valamicske közélet is az asztalra. Mondjuk... egy közvéleménykutatás. Most aztán sikerült elébe vágni a konkurenciának! Igaz, hogy az adatok kicsit állottak, meg az is igaz, hogy nem szabad már ilyesmit közölni - sebaj, úgysem számít itt semmi.

És innentől minden fentebb kifejtett kritika értelmét veszti. Lehet, hogy az ismert világ szabályai szerint ez az újság törvényenkívüli, de nem is úgy néz ki, mintha ennek a világnak szánták volna. Valaki valahol szívesen pepecsel vele, talán mindig is szeretett volna magának egy lapot, ahol őt főszerkesztő asszonyként tisztelik, ahol a félszemű műanyag babák után végre embereknek is parancsolhat, ahol egy dacos frizuramozdulattal tízezrek szellemi eledelét égetheti oda. Ennyi az összes értelme neki; s ebben valóban egyedülálló: egy lap, ahol az olvasó le van szarva.

Ha pedig így állunk, hatvanhét forintért vegyünk valami puhább papírt, amivel kényelmesebben letörölhetjük.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!