Feljelentették a Szűz Máriát pornósztárként ábrázoló műsort

2005.11.07. 12:38
Volt, akinek nem tetszett, hogy több tucat svájci gárdistával közösül a magyarok nagyasszonya a Cool Tv rajziflmsorozatában.

Az ORTT Panaszirodájához feljelentés érkezett a Cool Tv Hungarikum című műsorának egyik epizódja miatt. A névtelen feljelentő azt kifogásolta, hogy a magyar történelemnek görbe tükröt mutató rajzfilmsorozat egyik részében Szűz Mária több svájci gárdistával is közösül, a történet szerint a Szeplőtelen fogantatás című pornófilm forgatásán.


A kifogásolt jelenetek

A sorozatban egyébként nem ez az egyetlen szexuális aktus: Széchényi István lovakkal közösül, Kossuth Lajos kurvákkal tűnik fel, Dózsa György pedig még lángolva is orális aktusért kiállt az egyes részekben.

Az Index információi szerint a tárgyalást november 8-ára tűzte ki az ORTT, a csatorna pedig egyelőre nem veszi le a műsorról a botrányosnak vélt sorozatot.

"A műsor a megfelelő idősávban, a megfelelő korhatárkarikával kerül bemutatásra, vagyis betartjuk a vonatkozó jogszabályokat" - jegyezte meg Dobsi Adrienn, a Cool Tv sajtószóvivője.

Külföldre is?

A sorozat narrátora Jáksó László, aki a Blikknek nyilatkozva kifejtette, hogy nem is sejtette, hogy ekkora botrányt fog okozni a sorozat. Varga B. Tamás, a sorozat vezetője pedig elmondta, hogy a botrány ellenére folytatódik a Hungarikum gyártása is, folyamatosan készülnek az új részek, mivel már külföldön is érdeklődnek az animációs filmsorozat után. Varga B. Tamás azonban azt nem árulta el, hogy a külföldi nézők hogyan tudnák értelmezni a sorozat magyar történelemre vonatkozó utalásait.

A Hungarikum hétköznaponként este tíztől látható a Cool Tv műsorán