Magánszám light

A szerző kissé elfogult, de legyőzi.

Volt egyszer egy Magánszám a TV2-n; szerettük, vártuk, aztán sajnáltuk. Hajós András közönsége nem volt elég ahhoz, amihez a Való Világ szavazótábora elég. De hát nem kell mindenkinek sajtos virsli.

Végül is jól alakultak a dolgok azzal, hogy Hajós a Viasatnál kötött ki, sőt a Viasat megcombosodása is érdeke a kedves nézőnek, hiszen ahol fogható, ott esténként lehet például Hajós Andás talkshow-ját nézni a nagy adókon vetített, tizenkettes csomagban kapható, viszont félrevezető címekkel leadott ócska akciófilmek helyett. Vagy lehet ócska akciófilmet nézni a Viasaton a nagy adók talkshow-i helyett.

No de minek nézzük Hajós Andrást, azaz a Késő Estét?

jól van, volt már jobb is, lesz még rosszabb, nézhetőbb úgysincsen

Lehet például borzalmas díszletet látni benne. Illetve nyilván mindenki eldöntheti magának, jobb volt-e a Magánszám zsúfolt és rendetlen padlásra emlékeztető háttere, vagy ez a se íze-se bűze, csupa nagy és sima felületből összetákolt 50-es évekbeli űrhajóábrázolás tetszik inkább. Hiányoznak az apró textúrák, a teret otthonossá és lakottá tevő vörösbor- és légpuskanyomok a falon. Meg a kosz. Tudta Ön, hogy a repülő- és tankmaketteknél az egyik legfontosabb munkafázis a koszolás? Attól lesz olyan a jármű, mintha használnák a hozzá tartozó kis fröccsöntött emberkék. A Késő Este díszletében inkább műteni volna jó, mint lazán beszélgetni.

Azért a lazaság sikerül, noha természetesen érezhető és látható, hogy itt nem két hét munka van egy műsorban, mint régen. Nem is derült ki a berepülőpilóta szerepét vállaló Árpa Attiláról semmi újdonság, hacsak az nem, hogy néha nem is olyan penetráns, mint a híre.

Aztán lehet olyat látni, hogy Hajós politizál. Ez egyelőre nem áll jól neki, talán mert őt amolyan übercivilnek ismertük meg, aki egy félreeső sarokban pengeti a gitárját, bohóckodik, az élet úgynevezett apró örömeit és bosszúságait dolgozza fel, de nem vesz részt a polgárháborúban, mert nem tud fegyvert forgatni, és nehezen esik ki a száján, hogy gáljézoltán. Másrészt meg üzletileg jól érzi meg, ha megérezte, hogy a politikai humor kapós áru lesz lassan újra.

Az egész műsort borzalmas hangmérnöki munka teszi olyan élménnyé, amiért meg kell dolgoznia a befogadónak. A megdolgozás azt jelenti, hogy egy pillanatig sem engedjük el a távirányító hangerőszabályzóját, és folyamatosan korrigáljuk azt, hogy a műsorvezető és vendége hol érthetetlenül halkan motyog, hol pedig rettentő bömbölésbe fog. Lehet, hogy ez az interaktív televíziózás kezdete.

Viszont a TV-pap, Hajós zseniális Németh Sándor-paródiája feledteti még ezt is.

A fiatal versenyző az öniróniát üdítően friss pimaszsággal ötvözve teremti meg a televíziós művészet eddigi eredményeinek biztos alapjaira építő, mégis sziporkázóan újszerű egyéni stílusát, amely bár bizonyára sokat csiszolódik majd az eljövendő sikerek és kudarcok hatására, ám az már most kijelenthető: Hajós Andrásnak helye van a magyar szórakoztatás egyre gazdagodó palettáján.

Kábé ezt kapná, ha volna még olyan rendes pártállami mustra, mint amilyen a pártállamban volt. De nincs, úgyhogy saját szavainkkal inkább úgy hangzik ez, hogy jól van, volt már jobb is, lesz még rosszabb, átlagolva és Stahl Judit turmixgépében jól összekeverve az egészet az jön ki, hogy nézhetőbb úgysincsen, köszönjük meg szépen azt, ami legalább van.