A Rádiókabaréhoz és a Heti Heteshez ragaszkodik a humorista.
Soha nem mondtam, hogy meg akarom szüntetni a Rádiókabarét, minden más ezzel ellenkező hír csak valakiknek a kitalálása - jelentette ki Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke csütörtökön a fővárosi Művész Moziban megtartott Bonbon-díjak átadási ünnepségén.
Kondor Katalin emlékeztetett arra, hogy senki nem akarta leváltani Farkasházy Tivadart a Rádiókabaré főszerkesztői tisztségéből, de Farkasházyra is vonatkoznak a rádió belső szabályai és utasításai. Mint arról korábban hírt adtunk, a rádió elnöke összeférhetetlennek nyilvánította a humorista rádiós szereplését és a Heti Hetesben vállalt szerepét.
Az elnök jelezte: bővítené szeretné a kabarés műfaj műsorát, és továbbra is számít az ismert humoristákra és színészekre. A Magyar Rádió Rt. immár ötödik alkalommal részesítette elismerésben a rádiókabaré kiemelkedő személyiségeit.
Távolmaradók
A Heti Hetesben szereplő kitüntetettek távol maradtak a díjátadsról - közölte pénteken a Magyar Hírlap. A Heti hetes sztárjai közül Bajor Imre, Farkasházy Tivadar és Kern András "igazoltan", míg Gálvölgyi János "igazolatlanul" hiányzott az eseményről.
A 120 grammos, arannyal bevont ezüst Bonbon-díjban részesült Bajor Imre, Éles István, Fábry Sándor, Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, Kern András, Litkai Gergely, Nádas György, Nagy Bandó András, Sinkó Péter, Tóth Tibor és Trunkó Barnabás.
A díjátadó ünnepséget a Művész moziban tartották, amely egykor Nagy Endre legendás kabaréjának, a Bonbonniére-nek adott otthont.