Jusztina
3 °C
16 °C

Tévéadót indít a Magyar Tudományos Akadémia

2007.05.18. 11:57
Vetélkedők és tudományos klipek is lesznek az ősszel induló új, tematikus csatornán, ahol magyar tudósok is vezethetnek majd műsort. Kérdés, hogy hol lehet majd fogni a csatornát, hiszen a kábelszolgáltatóknál túlkínálat van tudományos adóból.
Tudományos televíziós csatorna indítására készül a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a műsor sugárzását ősszel kezdenék meg - erősítette meg a testület internetes honlapján megjelent hírt az MTA kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-nek.

Fábri György elmondta, hogy országos sugárzásban gondolkodnak, a nézőkhöz alapvetően kábelen keresztül jutna el az adás. Tájékoztatása szerint megkezdték az indítással kapcsolatos tárgyalásokat, és cégbírósági bejegyzés alatt áll az Akadémiai Tudásmédia Műsorszolgáltató Zrt., amely a csatornát üzemelteti majd.

Klip és vetélkedő

Egy magyar tudományos csatorna indításának tervei csaknem egy éve fogalmazódtak meg, a televízió létjogosultságát mindenekelőtt a Mindentudás Egyetem sikere indokolja - olvasható az Akadémia összegzésében. Az MTA közlése szerint a kezdeményezés a magyar tudomány médiajelenlétének erősítését célozza, és az előzetes tárgyalások azt mutatják, hogy egy professzionális médiakommunikációs vállalkozás szolgáltatásai iránt az Akadémia kutatóintézetei is komoly érdeklődést mutatnak.

Az új tematikus csatorna kínálatában a tervek szerint újszerű tudományos műsorok szerepelnének. Az akadémiai kutatóintézeteket bemutató sorozat első darabjait már leforgatták, ezeket a Duna Televízió már vetítette, de készül majd tudós talkshow, tudományos klip, tudomány-vizualizációs vetélkedő, és rendszeres tudományos híradó-magazin is.

Az összegzés szerint a televízió felületet nyújt a Mindentudás Egyeteme előadásainak, és újabb forrásokat kíván teremteni a program további fejlesztéséhez.

Ősszel indulnak?

A tévét majdan működtető, 25 millió forintos alaptőkével létrehozott vállalkozás megalapításában közreműködik az Universitas Press Felsőoktatáskutató Műhely Kft. és a Tudástársadalom Alapítvány.

Az MTA tájékoztatása szerint a magyar tudományos tematikus csatorna sok akadémikus és akadémiai kutató támogatását tudhatja maga mögött, a társaság stratégiai irányítását is vezető akadémikusokból álló grémium végzi majd.

Az akadémiai televízió a tervek szerint ez év őszén kezdi meg a műsorsugárzást - áll az összegzésben.

A médiatörvény értelmében egy televízió-csatornát a sugárzás megkezdése előtt harminc nappal kell bejelenteni az ORTT-nél, ez eddig még nem történt meg. Ha szeptemberben el is indul az adó, nem valószínű, hogy jövő év elejéig felkerül a nagy kábelhálózatokra, hiszen a cégek évente egyszer, általában év elején bővítik kínálatukat.

Kérdéses, hogy egyáltalán felkerülhet-e a csatorna a nagy műsorszolgáltatók hálózatába, hiszen tudományos adóból túlkínálat van a piacon, tehát az MTA adója mindenképpen egy másik, már érvényes szerződéssel rendelkező csatornát szorítana ki a kínálatból.

"A felmérések szerint a nézők szeretik a dokumentum- és ismeretterjesztő műsorokat, de nagyon sok ilyen tematikus adó van a piacon, akik ráadásul több milliárdos éves költségvetésből állítják elő műsoraikat" - mondta el kérdésünkre Szűcs László, a UPC sajtókapcsolati igazgatója, aki szerint akkor dől el, hogy a cég felveszi-e a kínálatába az MTA adóját, ha már tudják, hogy milyen színvonalú műsorokat kínál a csatorna.