Nickelodeon: Megszportyoltatlak!

A világ megismerhetetlen, de az objektumok tetszőlegesen elforgathatók. Ez nem a Nickelodeon üzenete, hanem az abszurdé. Funkciója nem a gyönyörködtetés, hanem az, hogy az elmét túlterhelje, és bár követni nem mindig lehet a kanyarokat, a száguldás élménye még kisodródva is megmarad.

Füli, Büdi és Pálcika

A nulla ugyanannyi információt hordoz, mint az egyes - mondja a digitalizmus. A cselekmény hiánya ugyanolyan fontos, mint a cselekmény - mondja Csehov. És a logikus összefüggéssel mi a helyzet? Valószínűleg ugyanaz. Mielőtt azonban elsétálnánk Heidegger apóhoz, kapcsoljuk be a Nickelodeont, és tekintsünk meg egy-két szubkultúra-rajzfilmet. Nem vállalkozhatunk a teljes gyümölcsöstál bemutatására: oly mértékben kellene összesűríteni az élményeket, hogy a gyomorrontás biztosra vehető a behabzsolt kaktuszpuding, csilingelőgomba-paprikás és kakukkfű nyomán. Ezért inkább csak csipegetünk, elegánsan, keletiesen.

Zászlóshajója a Nickelodeonnak a Jaj, a szörnyek (Aaah! Real Monsters!) című rajzfilmsorozat. A főszereplők itt nem csupán fura állatkák, hanem konkrétan szörnyek, mégpedig kicsike, aranyos szörnygyerekek: Füli, Büdi és Pálcika. Büdi ("apró, vidám, szerencsés, undorító") tulajdonképp egy hónalj, aki annyira büdös, hogy a szemeit a kezében tartja. Mindhárman a szörnyakadémia tanulói, a "rettenetes, aljas, elragadó" Grombó igazgatósága alatt, ahol a feladatuk minél több ember megijesztése, a vécén keresztüli közlekedés és adott esetben eltévedés egy bűvészkalapban, megváltóra váró nyulak és félbevágottan közlekedő asszisztenslányok között. Elmaradt ijesztés és egyéb függelemsértés esetén a büntetésük az, hogy az akadémia legkellemetlenebb tanulójával, Szporttyal záratnak össze - innen a "megszportyoltatás" egyre terjedő kifejezése. A Szörnyek ékesen illusztrálja azt is, hogy a Nickelodeon nem feltétlenül ragaszkodik a makulátlan politikai korrektséghez: a fenti kövérgyerek-allegória mellett hihetetlen groteszk képet fest az dél-USA-beli (milyen szép, szimmetroid szó!) vidéki miliőről: tudniillik onnan a szörnyek angolvécé hiányában nem tudnak visszatérni, egészen addig, amíg a tanácsházán fel nem avatják az új, vízöblítésű illemhelyet; a falu büszkeségét szekerekről hirdetve: "Takincsék meg az új véjcét!"

Macseb: lésznek egy testté

Annyi már kiderült, hogy a Disney-filmecskék hagyományosnak mondható konfliktusai és szereplői nemigen jelennek meg a Nickelodeonon. A Szörnyek esetében - ahogy az ábra is mutatja - a grafikai megvalósítás is szakít a szokásokkal. Nem a szemet, hanem a koherens világra áhítozó elmét gyönyörködteti: a szennyvízben lakó szörnyeket szennyvízzel kell megfesteni.

Aztán itt van Macseb: félig kutya, félig macska, tehát teljesen paradox élőlény, nem is elsősorban azért, mert két feje van, hanem mert minden kutyalélek hímnemű és minden macskalélek nő. Együtt kell azonban élniük, s "lésznek egy testté", ahogy férfiú és asszony ebben a kultúrkörben már évmilliók óta. A többi már megy magától, mint tudjuk: a sztori kifejleszti önmagát. Az alkotók azonban nem hagyatkoznak ennek az együttlétnek a gondolattartalmára. Szerző például veszedelmesen közel került a tragikus fotelbalesethez, amikor az anekdotázni próbáló butaember habogása közben az illető figura egy teljesen üres térben igyekezett tájékozódni; az üres fej ilyen intenzív ábrázolása meghaladja annak az állapotnak a lehetőségeit, amelyben az ember rajzfilm elé kuporodik.

Vagy az Akciócsoport! Ez a sorozat háztartási akcióbábukkal forgatott bábfilm, de olyan minimál-art, ahol a szereplők lehetőleg minél kevesebbet gesztikulálnak - nem filmhez tervezett, hanem egybeöntött műanyag babákról lévén szó, legfeljebb ütemesen rázni lehet őket. Büdös Búvár, Olvadt Ember (vocativus: Olvadt!) és a többiek kalandjai technikailag garázsvideók, tartalmukban viszont a nálunk megafilmként műsorra kerülő "squad-action" sorozatok zseniális paródiája ("görbe tükröt tart", mondhatnánk, de könnyű belebonyolódni a kérdésbe, hogyan fest a görbe tükörben az, ami eleve amorf).

Segítő Orsi legyen az utolsó részletesebben bemutatott személyiség ebből a világból. Eredeti címe (Non-Adventures of Safety Queen) nem-kalandokat ígér, és a rajzfilm be is váltja ezt. Segítő Orsi tanácsa általában minden helyzetben ugyanaz: úgy maradsz örökre - de ezt elég hatásosan támasztja alá; például az éjszakai pisilés felébreszti a szülőket, akik csikorgatják a fogukat és forgolódnak, amitől a szomszédok is így tesznek, majd az egész városban mindenki - amitől viszont összeomlik a világ, lásd még interferencia és a mazsorettek alatt összeomló pontonhíd.

Jó lenne írni még itt pár szót Rockóról, akinek még a kutyáján lakó kullancsok is külön történeteket élnek meg, Pete-ről és kis Pete-ről, az azonos nevű testvérpárról, a Fecsegő Tipegőkről és általában a Nick előtt eltölthető órák felhőtlenségéről - de inkább nézze meg mindenki magának. A fentiek nyomán látszik, hogy a Nickelodeon nem elsősorban gyermekadó; az abszurdhoz vonzódó vagy abba térdig beleragadt fiatal felnőttek aligha találnak maguknak lendületesebb kikapcsolást - már ha valóban ki mernek kapcsolódni.