Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Hiába figyelmeztetett Orbán Viktor nyomatékosan, lassan mondom, hogy mindenki megértse, hogy ez most itt népszavazás, meg a kormány kollektív értékelése, azért tegnap önkormányzati választások voltak, és a politológusokon, meg az államilag finanszírozott mobiltelefont és az öltönypénzt féltő szocialista, megyei politikusokon kívül nem sok embert hoz lázba, hogy akkor most kik is ülnek a BAZ-megyei közgyűlésben. És akkor a dédestapolcsányi polgármesteri székért folyó ádáz küzdelemről már ne is beszéljünk.
Ráadásul nemrég még élőben égtek a rendőrautók, meg lovasrohamot adtak nagytotálban, hogy úgy mondjam, emelkedtek a nézői elvárások, és már kevesen veszik be, hogy az a breaking, ha a Liberálisok házában megtapsoltatja magát Demszky Gábor. Nehéz helyzetben voltak tehát tegnap este a tévék, és mi megnéztük, hogyan próbálják kivágni magukat.
Vadul kapcsolgattunk a csatornák között, Balóról, Bárdosra, Bárdosról Kócziánra, Kócziánról Szellőre és vissza. Persze lehet, hogy az így nyert tapasztalatok kicsit felületesek, és például kimaradt, amikor Császár Attila a HírTV-n könnyes szemmel magához ölelte Kuncze Gábort, vagy amikor Kálmán Olga Orbán Viktor feszes fenekéről kérdezte felajzva a szakértőket, de mit tegyünk: egyszer már megpróbáltuk párhuzamosan nézni a HírTv-t és a Tv2-t, de csak fejfájás lett a vége, meg persze jöttek a rémálmok, amikben Bárdos András leckézteti egy mikrofonnal Farkas Boglárkát.
MTV
A közszolgálati televízió most aztán adott a látványnak. Ugyan kicsit féltünk, hogy az MTV az ostrom utáni, önsajnáltató kampányt folytatva számítógéppel renderelt lángokkal emészti el a stúdiót, és szétvert autókat montíroznak a háttérbe, de szerencsére csak Pálffy István kapott egy digitális játszóteret, ahol embermagasságú kördiagramok szorításában elemezhetett, amennyit csak jól esett. Ugyan soha, semmi újat nem mondott, de legalább nagyon élvezte.
Játszik
Ha már a látványnál tartunk, nem árt megjegyezni, hogy az országgyűlési választásokon kifogásolt, videószakköröket idéző felíratok most is megmaradtak, csak valaki még vastag árnyékot is csinált nekik, hogy még jobban fájjon. Külön köszönet a térképeket, minden bizonnyal Amigával összepakoló szakembernek: még soha nem láttam ilyen rondának Budapestet.
Ennek ellenére élvezhető, sőt már-már élvezetes volt az MTV műsora, kapcsolgattak ide-oda, hogy ne unatkozzunk, Baló precízen irányította az eseményeket, még arra is volt ereje, hogy Luigits Tamást viccesen helyre tegye, amikor hülyeségeket beszélt, és még ragaszkodott is hozzá.
Olvasóinknak engedve azért megjegyezzük, hogy Baló az adás vége felé egyre idegesebb lett, és egyre nagyobb élvezettel osztotta saját kollégáit. ("Akkor most a szó Gergőé, nem D Bányász Gergőé, mert ő már sokat dolgozott. Süveges Gergő?") És igen, tényleg olyan volt, mintha a vállfát benne hagyta volna az öltönyében.
Tv2
A Tv2 műsora ugyanolyan volt, mint tavasszal, csak az élőben jelentkező öreg profik azóta átigazoltak az MTV-hez, így Bárdos András fiatal riporterekkel volt kénytelen beszélgetni egész este. Egy dolog kiderült: nem kell sztárgázsi, hogy valaki érthetően artikulálja, hogy Demszky Gábor egyelőre nincs a Liberálisok házában.
Egyébként minden maradt a régiben: Bárdos András megint ragaszkodott ahhoz, hogy tíz óra előtt lesznek végeredmények, pedig nem, Máté Kriszta megint belekavarodott az eredmények ismertetésébe, és persze Bárdos megint többször helyre tette. Ezek a kis közjátékok minden bizonnyal a politika iránt kevésbé fogékony nézők kedvéért kerültek a műsorba, mert ha vasárnap este, akkor sokadszorra ismételt családi vígjátéknak kell mennie a Tv2-n.
RTL Klub
Persze az RTL Klub megint bebizonyította, hogy a share és a rating az igazi hatalom, kit érdekel, ha a köztársasági elnök beszél, amikor a Cobra 11-et 1,6 millióan nézik, még ha éppen földrengés é balatoni cunami is sújtja az országot? Egyébként is, lehet, hogy csak a székházostromot akarták elkerülni, hiszen ki mer belegondolni, hogy mire képes egy csapat fradista őssámán, ha azelőtt szakad meg a sorozat, minthogy kiderülne ki is gyilkolta meg Jürgent abban a tűzpiros Porscheban. Gyerekestül.
Nagy testvér
Amikor viszont beindult a választási műsor, az RTL Klub egy-egy pillanatra az ATV alá süllyedt nagyokat cuppogva a szocialista mocsárban, de úgy kell nekik, minek kell olyan elemzőt hívniuk a stúdióba, aki azért dolgozott néha még, talán és setleg az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is.
Szabados Krisztián, a Political Capital elemzője a köztársasági elnök beszédére reagálva simán visszaböfögte az MSZP összes hivatalos szólamát, még a tüntetéseket is a Fideszre kente, elkurtadostul, tévéostromostul, summérostul. Szerencsére Erős Antónia ezen a ponton lekevert neki két nyaklevest, még ha csak verbálisan is.
ATV
Kálmán Olgáról végre kiderült, hogy milyen, ha szarul megy a szociknak. Ugyanolyan. Kislányos arc, kemény tekintet, most már biztos, hogy ő a magyar újságírás dominája, aki legközelebb most már tényleg elfenekli Pokornit. Ráadásul erre még rá is játszik, hiszen mi másért hordana félelmetes bőrkarkötőt élő adásban.
A karkötő
Egyébként az ATV-n pakolták a legélvezhetőbben a több raklapnyi részeredményt a képernyőre, amíg az RTL a képernyő alján futó, hosszú, fekete, onlytext csíkkal fárasztott, a HírTV-n meg monoton felolvasást tartottak, addig az ATV időről-időre kirakott egy-egy kulturált grafikont a képernyő egyik felére, a másik felén meg egy random politikus magyarázkodott.
Már-már végig lehetett nézni a műsort, de akkor mindig jött Kéri László, aki úgy sajnálta a szocikat, hogy attól féltünk, mindjárt elpityeredik. A legszebb mégis az volt, amikor véletlenül rossz, nem végleges részvételi adatokat raktak ki a képernyőre, Kéri mégis pillanatok alatt megmagyarázta. Hiszen ezért politológus.
HírTV
Már az is a nagy szám, hogy a HírTV-n Császár Attila nem üvöltötte teli torokból, hogy győzött a forradalom, bár azért Rabb Ferenc kifejezetten nyájasra váltott, miután kiderült, hogy narancssárga lett az ország.
Nem forradalmi volt a HírTv, hanem csak unalmas, nem nagyon tudjuk minek kellett több tucat vidéki tudósítót végighallgatni, és miért szavalták hosszan azokat a részeredményeket, amiket amúgy is láthattunk a képernyőn. Ja és ott volt még bónusznak Csintalan, a szakértő, aki megint olyan mélyen benyalt Orbán Viktornak, hogy már attól féltünk, ott ragad a pártelnöki fenékben. Mert jó arrafelé a mikroklíma.
EchoTv
Nem érdemes nagyon elidőzni egy olyan tévén, ami az MTV műsorát adja, csak alul-felül zöld-arany csíkkal, és ha végre a saját riporterük is bejelentkezik, hát gyorsan lekeverik. Kuncze Gábor még mondta volna, de kit érdekel. Ja, és végre valaki mondja már el Kóczián Péternek, hogy olyan abban a szemüvegben, mint egy vájárból lett bróker, aki ráadásul éppen az imént vesztette el mindenét (kivéve persze a szemüvegét) egy rakás üzbegisztáni it-részvényen.
Duna Televízió
Sehol sincs már az országgyűlési választásokra épített NDK-csillagromboló díszlete, 1986-ban ücsörögtek a Duna Televízióban, és a dolog annyira súlytalan volt, hogy a szakértők bekapcsolt mikrofonnál beszélték meg, hogy legközelebb ki hány percet beszél. Öregem, a következő kérdésnél én kussolok, ígérem.
Gina
Egy dolog miatt érdemes volt mégis a Dunára kapcsolni: ott volt Gina, a finoman sliccelt vaskosztümbe öltözött bemondónő, aki érzékien tudta mondani, hogy részeredmény.