Puskásra emlékezik az MTV, a Duna és a Kossuth is

2006.11.17. 12:55
A Duna Televízió egy eddig még be nem mutatott interjút vetít le péntek este, míg a rádióban már este öttől körkapcsolással emlékeznek Londonból, Spanyolországból és Görögországból is.

Puskás Ferenc halála miatt műsorváltozás lesz pénteken a Kossuth Rádióban és a Duna Televízióban.

A rádióban 17:05 órakor kezdődik a Puskás Öcsi - a legendák soha nem halnak meg című emlékműsor. A közel egyórás összeállításban a péntek reggel elhunyt Puskás Ferencre emlékeznek sporttársak, barátok, családtagok. A műsorkészítők igyekeznek megszólaltatni a világhírű labdarúgó egykori csapattársait, ismerőseit, "Öcsi" pályafutásának különböző helyszíneiről. Így többek között Londonból, Spanyolországból és Görögországból is jelentkeznek az egyik legismertebb magyarra emlékezők.

A Duna TV dokumentumfilmmel emlékezik a világhírű labdarúgóra. A 20 óra 55 perctől műsorra tűzött, Koltay Gábor által rendezett alkotást először láthatja a nagyközönség. Az 1985-ben készült, majd 2006-ban kiegészített, felújított, Puskás Öcsi című film az első hosszabb, kamera előtti beszélgetés a mindenki által tisztelt Öcsi bácsival, azt követően, hogy negyed évszázados kényszerű távollét után a nyolcvanas évek elején először hazalátogatott.

Puskás Ferenc a magyar nyilvánosság előtt ebben a filminterjúban emlékezett először pályafutására, emlékezetes mérkőzéseire, a londoni 6-3-ra, az '54-es világbajnoki döntőre, a Real Madridra, egykori társaira, barátaira és a társadalmi, politikai körülményekre. Az 50 perces beszélgetést sok fotó, és archív filmdokumentum egészíti ki.

A film az 1985-86-ban készült, Szép volt fiúk című, akkoriban betiltott filmsorozat első epizódja, amely felújított, kiegészített változatában most először kerül bemutatásra.

A dokumentumfilmet Koltay Gábor rendezte, operatőre Andor Tamás, konzultánsa pedig Riskó Géza volt.

A Magyar Televízió is külön műsorral tiszteleg a péntek reggel elhunyt Puskás Ferenc emléke előtt. 

Péntek 12:30 órától ötvenperces dokumentumfilm kerül műsorba, amely a Nemzet Sportolójának megválasztott Puskás életének fontosabb állomásait eleveníti fel, eredeti interjúrészletek és a kortársaival készített riportok segítségével. Megszólal többek között Szepesi György, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Vándor Kálmán, Kárpáti György, Tóth József és Rudas Ferenc.

A 19:39-kor kezdődő Híradó Extrában összefoglalják Puskás pályafutásának fontosabb állomásait, illetve egykori csapattársai és tisztelői mesélnek Öcsi bácsiról. 

A 22 órakor induló Estében riportfilm látható a legendás játékosról, ebben bemutatják, hogyan emlékezik a hazai és nemzetközi sportélet a zseniális labdarúgóra.

Vasárnap 12:22-től az MTV megismétli az ötvenperces dokumentumfilmet.

A köztévé ugyancsak vasárnap, 22:35 órától tűzi műsorra az évszázad labdarúgó-mérkőzését, a londoni 6:3-at. A nézők a teljes találkozót láthatják Szepesi György korabeli közvetítésével.