További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
A GFK Hungária helyi rádiók hallgatottságát vizsgáló szeptemberi kutatásának eredményei alapján átlagosan négyszeresére növelte hallgatottságát az MR2-Petőfi Rádió.
Alulról kezdték
A június 1-én megújult arculatot és programstruktúrát megelőző májusi adatokhoz képest a rádió stratégiaváltáskor meghatározott célcsoportjában, a 18-39 évesek körében 265 százalékkal magasabb elérést produkált Budapesten és a 18 megyeszékhelyen a mérés időszakában. Ez a szám a fiatalabb, 18-29 évesek körében már 543 százalék, ugyanakkor a budapesti mutatószámok ugyanezen célcsoportokra hétszeres, illetve tizenötszörös növekedést mutatnak.
Mindez azért is számít kiugróan jó eredménynek, mert a Petőfi Rádió hallgatottsága mindössze 3,3 százalék volt a hatvan év alatti népesség körében, és jóval 0,5 százalék alatt volt a fiatalabb célcsoportokban az elmúlt években.
A kutatás továbbá kimutatta az MR1-Kossuth Rádió 14 százalékos növekedését is a 15-49 évesek korosztályában. Ez azért különösen fontos, mert a naplós adatvétel 40 év feletti piacvezető hallgatottsági adatai mellett most a fiatalabb korosztályban is jelentős emelkedés figyelhető meg. A 9 százalékra nőtt átlagos napi elérés visszaigazolja az adó megújult arculatának és dinamikusabb hangvételének sikerét.
Igenis közszolgálat
Az ORTT pénteki, az MR2-Petőfi Rádió közszolgálatiságát megkérdőjelező határozatával kapcsolatosan Such György az MR elnöke elmondta, hogy „az európai tapasztalatok szerint a negyven év alatti korosztály megszólítása a siker kulcsa a közszolgálati rádiók esetében. Amely rádióknak ez sikerült, azok hallgatottsága más adók esetében is növekedett.".
„Az ORTT-nek nem lehet célja a kulturális cenzúra bevezetése, és az sem, hogy a közpénzből finanszírozott Magyar Rádió adói csupán a lakosság egy szűk társadalmi csoportja számára legyenek vonzóak. Nem értünk egyet azzal a felfogással, mely szerint a különböző stílusú zenei számok válogatása, szerkesztése nem tekinthető alkotó munkának és a zeneszámok egymásutánisága nem tekinthető közszolgálati műsorkészítésnek", tette hozzá az elnök.
Amennyiben az ORTT következetesen „a zene nem tartozik a közszolgálat körébe" álláspontját vallaná, úgy vizsgálatát és ítéletét az elsősorban klasszikus zenét sugárzó MR3-Bartók adóra is ki kellene, hogy terjesztenie. Ezzel az állásponttal az ORTT egy ma már aligha érvényes társadalom- és kultúra koncepció alkalmazójaként jelenik meg.
„Az osztrák ORF fiataloknak szóló adója az FM4 77,9 %-ban ad zenét, a spanyol RNE radio3 szintén fiataloknak szóló adója 83,8% -ban, míg a BBC Radio1 adója több, mint 90%-ban zene" - teszi hozzá Such.