Bordásfal a dzsungelben

Hol vannak már azok a meghitt esték, amikor a tévé melege köré gyűlve figyeltük hogyan fűzi Renato Évit, hogyan alszik Bálint, vagy éppen kivel zuhanyzik Majka? A mindennapi megszállás véget ért, már nem jelölő és kiszavazó hétre oszlik az idő, a reklámblokkok végét már nem az idegőrlő "Itt a lét a tét!" sikítás jelzi, és váratlan hálószobai élő kapcsolásokkal sem zavarják meg többet Barátok közt töltött félóráinkat.

Boldoguljanak, ahogy tudnak vízöblítéses vécé, félkész, fagyasztott hamburgerpogácsák és kábeltévé nélkül.

A luxusvillába zárt, több kameraállásból rögzített csendes köldökbámulás, bélmozgás és lélekeregetés helyett viszont itt vannak a kettőpontnullás reality show-k, amikben a mindennapi pletykálkodás és fürdőszobai meztelenkedés helyett elvileg az érdekes élethelyzeteken és az izgalmas szituációkon van a hangsúly.

A macsó és a megélhetési szűz

Lehet, hogy tinédzserkoromból visszamaradt robinsoni romantika, de én nem nagyon tudok izgalmasabbat elképzelni annál, minthogy egy csapatnyi embert kidobnak egy elhagyatott szigeten, boldoguljanak, ahogy tudnak vízöblítéses vécé, félkész, fagyasztott hamburgerpogácsák és kábeltévé nélkül. A huszonöt nő nyomul egy pasira szituáció viszont leginkább egy hangalámondásos francia pornófilm kezdő jeleneteit idézi, így látatlanban a Nagy Ő diszkont érzelmei helyett inkább a moszkitók csípte pörsenésekre, a verejtékszagra és az ismeretlen trópusi betegségekre szavaztam.

A Survivor - A sziget első fél órája azonban kicsit elbizonytalanított, mivel úgy tűnt, hogy túlélőshow helyett csak a Való Világ egzotikus kiadását kínálja az RTL Klub, pálmafák alatt napozó bikinis csajokkal és a fehér homokban fekvőtámaszt nyomó kigyúrt, kigyótetkós diszkóvagányokkal. A szereplők bemutatásakor sorra tűntek fel a reality karakterek: a természetszerető, ámde roppant izmos lovardatulajdonos, a kihúzott szemöldökű butikos, vagy éppen a használt mobilokkal seftelő telepi vagány. Persze az egyik szereplőről rövid úton kiderült, hogy még érintetlen, így a valóságshow-kban szinte nélkülözhetetlen hivatásos szűz sem hiányzik a csapatból, izgulhatunk, hogy mi minden történik majd egy kiadós éjszakai vihar idején.

Túlélni Bucit

Szinte hallani lehetett a linóleumpadló csikorgását, ahogy fehér atlétába és kék tornanadrágba öltözött kisiskolások kerülgetik futva a medicinlabdákat.

De nem ezek a klisék zavartak a legjobban, hiszen a klasszikus valóságshow-kat idéző hangulati elemek rövid úton feloldódtak a trópusi párában, a gondosan belőtt hajak és jellemek összekuszálódtak, az első kunyhóépítéssel és tűzgyújtással eltöltött nap után pedig már senki nem húzta be a hasát, amikor kamerát látott.

Még csak nem is az idegesített fel, hogy a valóságot gyakran kénye-kedve szerint hajlítgatta a stáb, egy-egy jelenetet szemmel láthatóan többször vettek fel, az izgalmasnak ítélt történéseket pedig lassított felvételekkel nyomatékosított videoklipekké vágták.

Sőt, egy idő után már Stohl András patetikus hangja sem bántotta a fülem, ahogy lassan, szaggatottan, minden magánhangzónak végzetes hangsúlyt adva bejelenti, hogy most reklám jön, mintha csak az apokalipszis eljövetelét jósolná meg, bár meg kell jegyeznem, hogy rémálmaimban azóta is fel-fel tűnik, ahogy a valóságshow-szezon után hírolvasónak állva minden este könnyes szemmel, de férfias eltökéltséggel számol be a világ másik felén pusztító földrengésekről és árvizekről.

Bakugrással a továbbjutásért

Nem a kivitelezés apró hibái zavartak, hanem az alapkoncepció, a bugyuta játékok, amik a versengést próbálják szabályok közé terelni. Egy küzdelmes nap után, amikor a sziget két átellenes pontján tanyázó csapatok órákon át kutatnak egy maréknyi bogyó után, tűzet csiholnak vagy éppen megpróbálnak túlélni egy kiadós gyomorrontást, ugyanis egyszerűen hülyeség egy akadálypályához terelni az elcsigázott játékosokat, hogy ott idióta sorversenyeken mérjék össze az erejüket.

Minden magánhangzónak végzetes hangsúlyt adva bejelenti, hogy most reklám jön, mintha csak az apokalipszis eljövetelét jósolná meg.

Az általános iskolák testnevelés óráit idéző viadalon most éppen zsámolyokon, bordásfalakon kellett átmászni, de biztos lesz majd kötélmászás is, persze mindez göcsörtös fából és műliánból, mert hát a dzsungeldizájn még akkor is fontos, amikor éppen giccses.

A díszletek azonban nem takarták el a tornatermi hangulatot, szinte hallani lehetett a linóleumpadló csikorgását, ahogy fehér atlétába és kék tornanadrágba öltözött kisiskolások kerülgetik futva a medicinlabdákat, miközben a testnevelő potya ötösökkel jutalmazza az igazán gyorsakat. Mindezt ráadásul hatásvadász felvételek segítségével mutatták be, sok közelivel a szeren lógó játékosok szenvedő arcáról, pedig mindez csak gyermeteg játék, hiszen a bakugrás is érdekes, de azért a túlélés valamivel izgalmasabb.