Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Ej, de nehéz dolog a ponttyal csókolózni!
Nemcsak mer' a pontynak túl kicsi a szája,
Hanem mer' a ponty az nyálkás, undorító .
Kihányja a belét, aki megpróbálja.
Laár András
Kerényi Imre Szerintem című műsorával sakkot adott az úgynevezett médiakritikának. Leírtuk eddig is, hogy egy-egy műsor szörnyű, borzasztó, nézhetetlen, szégyenletes. Aztán jön valaki, és feje tetejére állítja a bilit. Anettka sírva jegyzetel. A kritikus meg - vagy nevezzük szerényebben műsorokon gúnyolódó embernek - bénultan áll, mint amikor először látott olyan rákot tányéron, amelyikről nem lehet eldönteni, hogy melyik az eleje. Ej, de nehéz dolog.
ezt a leharcolt pojácát először gimnazistaként láttam a nagy Charta-tüntetésen valami lufival bohóckodni |
Kerényi Imre viszont azért ült be a majomketrecbe, mert azt hitte, az a szószék. Hetente egyszer mutatják a kalitkáját a Hír TV-n. Egyszemélyes valóságshow.
Kerényi Imrét, ezt a leharcolt pojácát először gimnazistaként láttam a nagy Charta-tüntetésen valami lufival bohóckodni; éppen a lufit nevezte ki fasizmusnak, aztán elengedte, hogy hess, ordas eszme. Zavarbaejtő volt. Aztán láttam a közelmúltban az MTV elé szervezett tüntetésen, amikor ezreket vett rá arra, hogy ráüljenek a magukkal hozott újságra, aztán rátapossanak. Akkor már tisztán látszott, hogy ez az ember gyerekműsort csinál arra fogékony felnőtteknek.
És a Hír TV-n végre megkapta hozzá a műsoridőt is; ami odáig érthető is, hogy hírt kell adni egy közepesen ismert közszereplő végleges megbolondulásáról, de hétről hétre közvetíteni a dobozából már felveti azt a rosszindulatú kérdést, hogy vajon miért nincsen ilyen a modellként szolgáló BBC-n. (Tegyük hozzá, a BBC-n viszont van Hardtalk Tim Sebastiannal.)
A néző aggódik érte, hogy egyszer csak bejön két ápoló, és átviszi dr. Csernus műsorába. |
Amikor belelendül, leírhatatlan karmozdulatokkal kíséri mondandóját, felemelt, befelé fordított kézfejekkel ismételgeti, hogy halleluja, ami Hack Péternek szóló gúny lenne most éppen. Csak hát furán hat a gúny, ha egy zsinóron mozgatott pinokkió adja elő. A néző aggódik érte, hogy egyszer csak bejön két ápoló, és átviszi dr. Csernus műsorába. Azt a meccset egyébként megnézném szívesen.
Ha igazán elemében van, énekel. De ha megtetszik neki az a fordulat, hogy "azt csiripelik a verebek", akkor csiripel is. Minden mondat után azt mondja: csirip-csirip. Olyan, mintha egy fogyatékos kisgyereket lesnénk meg, aki tévéset játszik. Mint egy családi videó, amit apu beküldött a Csííízbe. Döbbenet. Hibbanat. Leginkább kínos.
Már csak az a kérdés, miért égeti magát porig Kerényivel a Hír TV. |
Már csak az a kérdés, miért égeti magát porig Kerényivel a Hír TV. Nem mintha az egy egyébként hibátlan csatorna volna, egy elfogulatlan, objektív hírszerkesztéséről ismert, a máshonnan átvett anyagokat mindig forrásmegjelöléssel közreadó televízió. Nem az. A Hír TV felvállalta, hogy nem zsinórmérték lesz, hanem rángatja a kötelet jobbrafelé. Sebaj. De amikor egy láthatóan elvarázsolt Kerényi Imre beszél a médiaegyensúly megteremtéséről, arról, hogy az úgy fog menni, hogy "a Pinokkiók hiteltelenné válnak, és kész", akkor aligha akad józan ember a képernyő előtt, aki akarná, hogy az ilyenek ellensúlyt képezzenek. (Nota bene: kik válnak hiteltelenné? kik azok a Pinokkiók? Volt párttitkárok? Chartás lufieregetők netán? Hát mi nem voltál még, Imrus? Vadakat terelő pulikutya?)
Kerényi megtekintéséhez és kinevetéséhez azonban önmérséklet javallott. Kerényi Imre ugyanis nem a jobboldal mértékadó celebrityje, nem is a magyar konzervativizmus jeles alakja. Kerényi Imre csupán támadási felület és tünet. Az a másik orca ő, amelyet mindig lehet pofozni, elég tenyérbemászó hozzá. Valamint tünete a hiánynak, amelybe gyakorlott megélhetési ripacsként beleült. Bizony kellene valaki, aki ezt jól tudná csinálni. Bizony kellene egy Heti Hetes, amely nem nyelvespuszizkodik a minisztertanáccsal, egyikkel sem. Addig meg van egy, amelyik igen, és van Kerényi Imre. A nagy nevethető.