Majomketrec

Ej, de nehéz dolog a ponttyal csókolózni!
Nemcsak mer' a pontynak túl kicsi a szája,
Hanem mer' a ponty az nyálkás, undorító .
Kihányja a belét, aki megpróbálja.

Laár András

Kerényi Imre Szerintem című műsorával sakkot adott az úgynevezett médiakritikának. Leírtuk eddig is, hogy egy-egy műsor szörnyű, borzasztó, nézhetetlen, szégyenletes. Aztán jön valaki, és feje tetejére állítja a bilit. Anettka sírva jegyzetel. A kritikus meg - vagy nevezzük szerényebben műsorokon gúnyolódó embernek - bénultan áll, mint amikor először látott olyan rákot tányéron, amelyikről nem lehet eldönteni, hogy melyik az eleje. Ej, de nehéz dolog.

ezt a leharcolt pojácát először gimnazistaként láttam a nagy Charta-tüntetésen valami lufival bohóckodni

Sebeők János egyszer fogta magát, összepakolta régi írógépét, felvette szép barna öltönyét, és beült egy ketrecbe. Ezzel mondani akart valamit, amit azóta magyaráz, de mindenesetre állatokkal kapcsolatos.

Kerényi Imre viszont azért ült be a majomketrecbe, mert azt hitte, az a szószék. Hetente egyszer mutatják a kalitkáját a Hír TV-n. Egyszemélyes valóságshow.

Kerényi Imrét, ezt a leharcolt pojácát először gimnazistaként láttam a nagy Charta-tüntetésen valami lufival bohóckodni; éppen a lufit nevezte ki fasizmusnak, aztán elengedte, hogy hess, ordas eszme. Zavarbaejtő volt. Aztán láttam a közelmúltban az MTV elé szervezett tüntetésen, amikor ezreket vett rá arra, hogy ráüljenek a magukkal hozott újságra, aztán rátapossanak. Akkor már tisztán látszott, hogy ez az ember gyerekműsort csinál arra fogékony felnőtteknek.

És a Hír TV-n végre megkapta hozzá a műsoridőt is; ami odáig érthető is, hogy hírt kell adni egy közepesen ismert közszereplő végleges megbolondulásáról, de hétről hétre közvetíteni a dobozából már felveti azt a rosszindulatú kérdést, hogy vajon miért nincsen ilyen a modellként szolgáló BBC-n. (Tegyük hozzá, a BBC-n viszont van Hardtalk Tim Sebastiannal.)

A néző aggódik érte, hogy egyszer csak bejön két ápoló, és átviszi dr. Csernus műsorába.

Kerényi Imre egy fotőjben ücsörög, és beszél. Pátosszal, modorosan, oly színpadiasan, mint a századelő első hangosfilmjeinek színészei, akik még a némafilmen nőttek fel. Számára ez a konzervativizmus. Lefelé szónokol, közönségét nagy katicapárnákon fészkelődő kisgyerekeknek képzeli, amitől részint cukrosbácsis lesz a műsor, részint pedig idegesítően, a nézőt megalázóan didaktikus. Ehhez hozzájárul, hogy Kerényi a szerinte fontos hívószavakat (mint például azt, hogy bravó meg birka) piros filccel és nyomtatott nagybetűkkel fóliára írja, aztán ezeket időnkint bevágja a képernyőre. A birka mellé még rajzol is egy kis bárányt - pedig őt senki sem kérte erre, pláne nem a bamba birka nép, akiről és akihez szól. Hogy értsük.

Amikor belelendül, leírhatatlan karmozdulatokkal kíséri mondandóját, felemelt, befelé fordított kézfejekkel ismételgeti, hogy halleluja, ami Hack Péternek szóló gúny lenne most éppen. Csak hát furán hat a gúny, ha egy zsinóron mozgatott pinokkió adja elő. A néző aggódik érte, hogy egyszer csak bejön két ápoló, és átviszi dr. Csernus műsorába. Azt a meccset egyébként megnézném szívesen.

Ha igazán elemében van, énekel. De ha megtetszik neki az a fordulat, hogy "azt csiripelik a verebek", akkor csiripel is. Minden mondat után azt mondja: csirip-csirip. Olyan, mintha egy fogyatékos kisgyereket lesnénk meg, aki tévéset játszik. Mint egy családi videó, amit apu beküldött a Csííízbe. Döbbenet. Hibbanat. Leginkább kínos.

Már csak az a kérdés, miért égeti magát porig Kerényivel a Hír TV.

Viccelődik - a humort talán az egykori Új Idők Mühlbeck-híradójából leste el -, de a poénjai kimerülnek abban, hogy bemutat egy családi zenekart, és úgy kommentálja, "ezek tudnak muzsikálni, bárcsak az MSZP így tudna kormányozni". Abban, hogy internetes karikatúrákat magyaráz aprólékosan, azzal a felkonffal, hogy "nézzék, milyen frissek a mieink!" A mieink! Ha komolyan lehetne venni ezt az emberkét, akkor megállapíthatnánk, hogy a "mieink" tisztán háborús kifejezés; de mivel Kerényi fejéről csak a műanyag tolldísz hiányzik, a háborúja is megreked a cicamászóka és a homokozó csatájánál.

Már csak az a kérdés, miért égeti magát porig Kerényivel a Hír TV. Nem mintha az egy egyébként hibátlan csatorna volna, egy elfogulatlan, objektív hírszerkesztéséről ismert, a máshonnan átvett anyagokat mindig forrásmegjelöléssel közreadó televízió. Nem az. A Hír TV felvállalta, hogy nem zsinórmérték lesz, hanem rángatja a kötelet jobbrafelé. Sebaj. De amikor egy láthatóan elvarázsolt Kerényi Imre beszél a médiaegyensúly megteremtéséről, arról, hogy az úgy fog menni, hogy "a Pinokkiók hiteltelenné válnak, és kész", akkor aligha akad józan ember a képernyő előtt, aki akarná, hogy az ilyenek ellensúlyt képezzenek. (Nota bene: kik válnak hiteltelenné? kik azok a Pinokkiók? Volt párttitkárok? Chartás lufieregetők netán? Hát mi nem voltál még, Imrus? Vadakat terelő pulikutya?)

Kerényi megtekintéséhez és kinevetéséhez azonban önmérséklet javallott. Kerényi Imre ugyanis nem a jobboldal mértékadó celebrityje, nem is a magyar konzervativizmus jeles alakja. Kerényi Imre csupán támadási felület és tünet. Az a másik orca ő, amelyet mindig lehet pofozni, elég tenyérbemászó hozzá. Valamint tünete a hiánynak, amelybe gyakorlott megélhetési ripacsként beleült. Bizony kellene valaki, aki ezt jól tudná csinálni. Bizony kellene egy Heti Hetes, amely nem nyelvespuszizkodik a minisztertanáccsal, egyikkel sem. Addig meg van egy, amelyik igen, és van Kerényi Imre. A nagy nevethető.