Usztics Mátyás, a parádés kocsis

Vannak hivatásos fanyalgók, akik a katicabogár pöttyeit is keveslik, és vannak tágra nyílt szemű, rácsodálkozástól fűtött, nagyra nőtt gyerekek. Utóbbiak néha megengedik maguknak, hogy elmosolyodjanak akkor is, ha erre akár Usztics Mátyás próbálja őket rávenni.

Usztics Mátyás

Az ő neve többfelől is visszhangot ver, s ezek némelyike kísérteties. Az Angyalbőrben című hadseregpropaganda kedélyes zupás őrmestereként vagy a kisvárosi, ódivatú pandúr szerepében szert tett bizonyos bukéra, amivel a nehezen komolyan vehető figurák között foglalhat csak helyet. Ez a sors elsőfokú ítélete, de lehet úgy hordozni ezt a keresztet (is), hogy végül mégis tiszteletet teremjen.

A Poénbomba cím - ezen azért agyalhatott volna pirinyót a kreatív csapat, hacsak nem a műsorvezető követelte, hogy legyen benne valamilyen fegyver neve - fantáziátlanságával egy valóban kevés újítást kínáló műsorra utal, amely viszont nem is akar többnek látszani annál, ami. Az egyszerű, atyafias humort művelő konkurensek: a több kritikust az őrületbe vagy a szerzeteséletbe kergető Bruhaha (m1) meg az alulmúlhatatlanul ostoba, trágyaszaggal hívogató Csíííz (RTL Klub) mellett a Poénbomba kellemes csalódás; fél füllel hallgatva vagy porszívózás közben nézve is jópofa produkció. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy a tv2-n, a viccfronton elődje az a Citrom volt, amelyre az Országimázs Központ manapság simán megadhatná a megsemmisítési engedélyt, akkor további jóindulat önti el a minőségellenőr kicsi szívét.

Mérsékelt költségvetésű műsor: jelentős részét teszik ki a külföldi reklámok, amelyek többnyire tényleg érdekesek vagy mulatságosak. Emellett egyéb ún. bejátszások is helyet kapnak. Ezek nyilván olcsón beszerezhetők, roppant mennyiségből lehet válogatni, és ami még fontosabb: ha valamelyik mégis vacak, az nem vet árnyékot az adás maradékára. A következő komponens a klasszikus bohózat, népünk ismert komikusainak előadásában. Ezt a mű-alfajt lehet nem szeretni; teljesen érthető, ha a Szeszélyes Évszakok szörnyű emlékeinek hatására ilyenkor visszük ki a szemetet. Aki szereti, az meg valószínűleg szívesen nézi az itt bemutatottakat is; ha a színvonal később nem esik jelentősen, akkor enyhíthető lehet a Tahi Tóth László és Forgách Gábor okozta fájdalom.

Usztics Mátyás egymaga viszi a közönség előtt forgatott részeket. Kihívás; veszélyes, könnyen elbukható feladat. Nem rugaszkodhat el a bohózatok és az utószinkronizált jelenetek ökrösszekerétől, mert az disszonáns lenne; de nem is lehet annyira földhözragadt, hiszen akkor érdektelenné válik. A parádés kocsis munkaköre: nem a filozófiakönyvek lapjait pödörgeti, hanem a bajszát; teszi a dolgát és közben szórakoztat. A másokat abajgató showmannel, a bugyuta vetélkedőket vezető Schnájdig Palkókkal ellentétben neki egyedül, pusztán személyével kell lekötnie a közönséget, ami a stúdióba csődített droidok esetében könnyen megy, de a tévénézők már nehezebb célpontok. Szerencsére Usztics kitűnően tud mesélni. Vicceket pufogtatni olcsó és szégyenletes eljárás, ám ezek anekdoták, apró történetek - még ha némelyik csak egy viccre feltekert vattacukor is.

Az az alaposan elsajátított joviális sztorizgatás, amit itt Karády őrmester előad, talán a neki legjobban álló maskara; legalábbis az egyenruhánál mindenképp jobb. Igaz, a nézők megszólítgatása, a velük való mesterkélt és negédes összekacsintás itt-ott alábukik a rózsagyörgyi iszapba, s az adomák alá kevert MIDI-zene is a céllövöldék harsány művilágát idézi. Mégis: Usztics ezúttal olyasvalamibe csöppent, ami nemcsak vidáman vállalható az ő eddigi életrajzában, de lehetőséget adhat arra is, hogy törvényesebben, vagyis őszintébben, testhez állóbb szerepben találja meg a megbecsülést, amit mundérban nem sikerült kivívnia. Ha minden jól megy, remek mesemondó öregember válhat belőle egyszer, és az már a magyar nép szívéhez vezető autópálya.