Végtelen határok

Lem és Asimov legfeljebb fröccsözés közben engedtek meg maguknak effajta sztorikat

A sci-fi meghatározása nem egyszerű feladat, nem is férne bele a cikk kereteibe. Nyilván van, aki a Végtelen határokat inkább fantasztikus, mint tudományos sorozatnak tartja; a határok ebben a kategóriában ha nem is végtelenek, de elmosódottak. Annyit jegyezzünk meg: a sci-fi nem műfaj, csak téma. Így aztán meglehetős szabadságot biztosít művelőinek a formát és a tudományosság irányát illetően - és természetesen a minőség is változó.

A Végtelen határok epizódjai jelentőségükben semmiképp sem hasonlíthatók a tudományos-fantasztikus irodalom és film klasszikusaihoz. Gyakran tetten érhető az ezer éve ismert paradoxonok sablonos feldolgozása, valamint az elegánsnak nem nevezhető túlfeszítés. Lem és Asimov legfeljebb fröccsözés közben engedtek meg maguknak effajta sztorikat. Mégis el kell ismerni: a Végtelen határok tisztességesen megcsinált munka, szórakoztató és a mai sivár műsorsivatagban epedve várható filmsorozat.

A VH bevezető szövege, öblös férfihangon A hiba nem az Ön készülékében van. Ne próbálja beállítani a képet! Folyamatosan ellenőrizzük az adást. Mi uraljuk mind horizontálisan, mind vertikálisan. Eláraszthatjuk Önt ezer csatornával, vagy kinagyíthatunk egyetlen képet kristálytisztává. És ez meg semmi. Hozzáidomíthatjuk a látását bármihez, amit csak a képzeletünk felfoghat. Irányítani fogunk mindent, amit csak lát és hall. Hamarosan átéli a borzongó ámulatot a rejtély láttán, ami a lélek legbelső mélyétől a legvégső határig terjed. Végtelen határok.

Mindennapi sci-fi. Nem ünnepi alkalom, nem meghatározó élmény és nem is sztárparádé - viszont megpróbál hatni a szellemre. Ez persze nem a felvetett konkrét problémákat jelenti, mint például jó-e a technológiai fejlődés vagy rossz, alkalmas-e az ember idegen kultúrák befogadására, vagy hogy jogosan okoz-e alvászavarokat a reményteli szerelem. (Insomnia vincit amor.) Csak annyi várható el, hogy a néző megbarátkozzon egy jelenséggel, amely sajnos ezen a tájékon még nem eléggé ismert és elfogadott: hogy egyes kérdésekre nem lehet puszta igennel vagy nemmel válaszolni. Amikor a fekete-fehér értékítéletet, manicheus jó-rossz osztást propagáló sakktáblista irányzat a politikán keresztül az egész életet mérgezi, szükség van az eldönthetetlen problémák bemutatására is. Annál is inkább, hiszen a kereskedelmi média szinte teljes erejével az egyszerűsítést, az egyenes síneken futó ízlés- és gondolatvilágot támogatja. Értékelhető gesztus, hogy szombaton 11 órakor csöppet meghasonlik magával a tv2, még ha ezt nem szándékosan teszi is.

Nem lehet viszont hallgatni e sorozat leginkább tájidegen, legszínvonaltalanabb sajátosságáról, amely sajnos kezelhetetlen is, mert az eredetihez tartozik, és a filmet megvásárló adó nem vághatja ki. Ez az úgynevezett ,,control voice", illetve a bevezető szöveg. A control voice az olyan amerikaiaknak szól, akiknek az agyát női magazinokból hajtogatták. Feladata, hogy rávilágítson a felvetendő problémára, majd a végén összegezze a dilemmát, ha valamelyik teletubbi nem fogta volna fel. A bevezető meg valószínűleg a hangulatnak ágyazna meg, tüzérségi előkészítés formájában, csak hát annyira nevetségesre sikerült, mintha teniszágyúval akarnánk visszafoglalni Erdélyt. Aki nem hiszi, olvassa el a keretes idézetet.

Ez a buta óvodai szónoklat azonban könnyen elfelejthető, és aki ennyit elvisel, végignézhet egy jó közepes filmet, szépen megvalósított űrhajókkal, amely mégis képes kicsit meghaladni a lézerágyú-ionhajtómű-légpárnástank motívumgyűjteményt.