Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
„Három éve még több mint egymilliárdos veszteség után tavaly már több mint százhúszmillió forintos nyereséggel zárta az évet a Viasat3, ezért idén még több pénzt költünk műsorgyártásra és vásárlásra, még több saját készítésű műsorral jelentkezünk, hogy sorozatadóból igazi szórakoztató televízióvá váljunk” – mondta el a csatorna tavaszi műsorstruktúráját bemutató sajtótájékoztatón Kocsis Attila, a Viasat3 vezérigazgatója.
Már márciustól több új, saját gyártású vetélkedővel és valóságshow-val jelentkezik majd a csatorna, ami hétköznaponként kora este alternatívát akar kínálni a Tv2 és az RTL Klub híradóival és szappanoperáival szemben.
Multikulturális hétköznapok
A Viasat3 legnagyobb dobása, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Németországban is népszerű Cash Cab című vetélkedő magyarítása. A nálunk Tuti fuvar címen műsorra kerülő vetélkedőben egy taxi hátsó ülésén kell műveltségi kérdésekre válaszolnia a meglepett utasnak. Minden helyes válasz után egyre nő a megnyerhető összeg, viszont a harmadik rossz válasznál egyszerűen kirakják majd a kocsiból. A márciustól naponta, huszonöt percben jelentkező játékban a megnyerhető legnagyobb összeg 275 ezer forint lesz.
Gianni
A Tuti fuvarban Gianni Annoni teszi majd fel a kérdéseket, aki annak idején még Friderikusz Sándor oldalán tűnt fel a Tv2-n, de nemrégiben például a Kell egy férfi című műsort vezette Tisza Katával az m1-en.
A Viasat3 nemcsak az olasz, de a francia akcentust is vonzónak találhatja, mivel a csatorna másik, hetente jelentkező vetélkedőjében Cooky, a Rádió1 francia származású, és a magyar nyelvet igencsak törő műsorvezetője a bulvárvilágról tesz majd fel „Hány gyereke van Liptai Claudinának?” és „Mi Britney Spears kedvenc röviditala?”-jellegű kérdéseket a versenyzőknek.
A Viasat3 harmadik új, saját gyártású programja egy főzőműsor lesz. A Nyolc perc a konyhában című, hétköznaponként jelentkező főzőshow-ban Kembe Sorel, kongói-magyar olimpiai kardvívó főz majd állítólag egyszerűen és gyorsan.
Urbán Flóri a Lúzer FC-ben
A Viasat3 ráadásul már forgatja a pár hete beharangozott új valóságshow-t a Lúzer FC-t, amiben tizennégy, a focihoz mit sem értő amatőrt próbálnak labdarúgóvá nevelni. Az viszont csak most derült ki, hogy a műsor egyik arca, a Lúzer FC edzője az egykor a REAC-nál dolgozó Urbán Flórián lesz. Urbán ősszel még az RTL Klubnál dolgozott, mint szakkommentátor, de a csatorna nem alkalmazta tovább, miután több bulvárlapban is megjelent, hogy az első sorban tombolt az MTV-székház ostromakor.
És persze a sorozatok
Cooky