Gerzson
5 °C
10 °C

Meghalt Roger Moore

tk3s jbond031106b08 sunshine
2017.05.23. 15:20 Módosítva: 2017-05-23 15:21:04

89 éves korában elhunyt Roger Moore, írja a Hollywood Reporter. Halálát a család jelentette be a brit színész Twitter-profilján.

"Mély fájdalommal kell megosztanunk a szörnyű hírt, hogy édesapánk, Sir Roger Moore, ma elhunyt" – olvasható a bejegyésben. Roger Moore egy ideje rákbetegséggel küzdött, Svájcban halt meg – a közlemény szövege szerint – "rövid, de bátor küzdelem" után.

A brit színészt a legtöbben James Bond és az Angyal, Simon Templar szerepében ismerték meg, de Tony Curtis oldalán is nagyszerűt játszott a Minden lében két kanál című sorozatban.

Moore 1973 és 1985 között összesen hét filmben játszotta a 007-es ügynököt, akinek a szerepét Sean Connerytől vette át 1972-ben. Legelőször az 1973-as Élni és halni hagyniban alakította James Bondot, aztán következett az Az aranypisztolyos férfi (1974), A kém, aki szeretett engem (1977), a Holdkelte (1979), a Szigorúan bizalmas (1981), a Polipka (1983), utoljára pedig az 1985-ös Halálvágtában lehetett a titkosügynök szerepében látni.

Bond szerepéről egy interjúban egyszer azt mondta:

Nem különösebben szeretett ölni, de büszke volt, hogy jól végzi a munkáját.

A híres "My name is Bond, James Bond" sort állítólag hosszú órákon át gyakorolta, az Élni és halni hagyni rendezője, Guy Hamilton pedig csak annyit javasolt neki, hogy felejtse el a skót akcentust, és akkor minden rendben lesz.

Moore a Bond-filmek hatalmas sikerét abban látta, hogy az egyes részek tényleg nagyon szórakoztatóak, a producerek meg sem próbálták átverni a nézőket, minden pénzt a filmekre fordítottak.

1991. augusztusában Moore az UNICEF jótékonysági nagykövete lett, miután barátja, Audrey Hepburn megismertette a szervezet munkájával. Elsősorban a nehéz körülmények között élő gyerekek helyzetét szerette volna jobbá tenni, ennek érdekében aktívan vett részt jótékonysági akciók szervezésében. Több tízmillió dollár gyűjtött össze jótékonysági tevékenységével. Humanitárius tevékenysége miatt több nemzetközi elismerést is kapott, II. Erzsébet pedig 2003-ban lovaggá ütötte, ekkor kapta a Sir címet.

A színésznél négy éve, 2013-ban állapítottak meg 2-es típusú cukorbetegséget, de ez sem vette el a humorát és a vidámságát. "Nem ihatok több martinit, de az életem így is boldog" – mondta néhány hónappal később a Telegraphnak egy zérókólát szürcsölve. Az évek alatt túlélt egy prosztatarákot, majd egy tüdőgyulladás miatt újra meg kellett tanulnia járni, egy alkalommal pedig a színpadon esett össze, azóta pacemakerrel élt.

Roger Moore négyszer nősült, három gyermeke született (mindannyian Luisa Mattioli olasz színésznőtől), akik mindhárman a filmszakmában helyezkedtek el. Első három házasságát viharosnak nevezte, negyedik feleségét, Kristina Tholstrupot, Kikit, 2002-ben vette el, akinek egy korábbi kapcsolatából már született egy lánya, Christina Knudsen. Knudsen szeretettel beszélt mostohaapjáról, 47 évesen hunyt el tavaly júliusban, az ő halálát is rák okozta. "Vele voltunk a végsőkig, szeretettel vettük körbe" – tweetelte Moore a halálakor megtörten.

Időskorát egy idilli háromszögben élte: volt egy háza Dél-Franciaországban, egy faháza Svájcban, egy lakása pedig Monacóban. Zártkörű temetését, végakaratának megfelelően, szintén Monacóban tartják majd.