Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
Tény, hogy Fliegauf nem a közönségsiker rabja: előző nagyjátékfilmjét, a Tarr Béla nyomán készült Delaert saját bevallása szerint "halott barátainak" szánta, de az új alkotása - és egyben a harmadik nagyjátékfilmje - a Tündérkör sem ígérkezik közönségfilmnek. Stalter Judit, Fliegauf gyártásvezetője, az Indexnek elmondta, hogy a hatszázmillióból készülő új fantasyfilm terjedelme másfél és három óra között lesz, vagyis valószínűleg meghaladja a Dealer százhatvanperces hosszát is.
Kanadai és amerikai partner
A másik legmagasabb támogatásban részesült rendező, Hajdu Szabolcs harmadik nagyjátékfilmjét, a Fehér tenyeret "háromszázötven millió forint körülire" tervezik - tájékoztatta az Indexet Angelusz Iván, a gyártó Katapult Film Kft. ügyvezetője. Az önéletrajzi filmben a rendező öccse, a Kanadába települt debreceni tornász történetét veszi fel eredeti helyszíneken.
Az utolsó százmilliós mozgókép, a Macskakő Gazdag Gyula visszatérését segíti, bár az amerikai-magyar koprodukcióban készülő film nem a rendező harminc évvel ezelőtti Sípoló macskakő című szatírájának a folytatása lesz. Gazdag új filmjénél Szabó B. szerint "jóval egymilliárd fölötti költségvetéssel számol".
Pályatört rendezők
Tarr Béla rendező TT Filmműhelye két kifogással lépett fel a pályázati elbírálással szemben. Az első felvetés, hogy az MMK Gothár Péter tíz éve előkészített Jancsi és Juliska című filmtervét elutasította. Ezt a döntést Szabó B. István az Indexnek azzal indokolta, hogy a film előző producere még nem számolt el a tervre adott támogatás elköltésével. (A TT Filmműhely múlt heti sajtótájékoztatóján ismertették, hogy a film előző producere: Barbalics Péter 28 millió forintot költött el minden eredmény nélkül.)
Tarr második problémája az idősebb generációt képviselő Maár Gyula Pilinszky-idézetekkel teletűzdelt Töredék című művének a visszautasítása volt. "Valóban egy szép mű ígéretének tűnt - mondta Szabó B. - de mivel a terv és a költségvetés pályázata kidolgozatlan volt, további forgatókönyv fejlesztésre javasoltuk".
A szakkollégium elleni harmadik, már általánosabb panasz, az elsőfilmes támogatott produkciók kis számát érte: a tavalyi tizenöt helyett idén csak hetet segít az MMK. "A hét elsőfilmest kifejezetten jó aránynak tartom - mondta erről a szakkollégiumi elnök. Sok olyan nyolcvanas évek végén elindított rendező van, aki tíz-tizenöt éve nem jelentkezett második filmmel, mert mindig csak új tehetségeket fedezünk fel. A már pályán levőket is támogatni kell!" - tette hozzá.
Mindenki koprodukcióban csinálja
Huszonnégy új filmtervet támogat az MMK, a szakma nagy öregjei közül Bacsó Péter nyolcvanmilliót, Makk Károly csak tízmilliót kapott. Ragályi Elemér nemzetközi hírű operatőr első rendezői munkájára ötvenmilliót juttattak. A középnemzedékből Xantus János Finnugor Vámpír-jának nyolcvanmilliót, Gárdos Péter Donna Bellájá-nak és Tímár Péter A Pohárnok házá-nak ötvenmilliót, az eddig alig támogatott Szőke András Zsiguliról készített filmjének hetvenmilliót ítéltek. A fiatalok közül az említett Hajdu Szabolcson és Fliegauf Benedeken kívül Bollók Csaba és Szaladják István nyolcvanmilliót, Mészáros Péter ötvenmilliót, Árpa Attila harmincmilliót kapott - áll a Közalapítvány honlapján.
A már támogatott kilenc alkotásból harmincmilliót vehet fel Mundruczó Kornél a Szent Johanna című opera-rövidfilmjének második részére, húszat kap Pacskovszky József űrben játszódó orosz szerelmi történetére (Négy évszak az űrben című) és szintén húszat tehet Enyedi Ildikó az évek óta halogatott New York-ban készülő science-fictionének (Szelíd interface) kasszájába. Enyedi éppen helyszíni fotózáson van az USA-ban, a film munkálatai idén már valószínűleg elkezdődhetnek - tájékoztatta az Indexet "szerény tudása szerint" a rendezőnő férje.
2006-ban tízmilliárdra emelkedik a támogatási alap kerete, de Szabó B. István kifejtette, kizárólag hazai alapítványi támogatással abból sem lehet jó filmeket készíteni. Már most mindegyik film koprodukciós támogatásban készül, elmondása szerint ez lesz a kivezető út. Ezt Stalter Judit is megerősítette, de hozzátette, egy producer csak megfelelő MMK-s támogatással a háta mögött találhat koprodukciós partnert a filmhez. A százmilliós pályázati pénzzel most nekikezdhetnek a koprodukciós tárgyalásoknak, hogy összeszedjék a Tündérkör költségvetéséből hiányzó félmilliárd forintot, a Macskakőhöz hiányzó egymilliárdot és a Fehér tenyérhez szükséges kétszázötven milliót. Akik kevesebbet kaptak az MMK-tól, most még nehezebb helyzetben vannak.
|