A fődíjért versenyző játékfilmeket az idén is több ezer, a világ minden tájáról benevezett alkotás közül választották ki. A Kristály Glóbusz odaítéléséről ezúttal az Al Ruban amerikai filmkészítő által vezetett zsűri dönt.
Papp tájékoztatása szerint a berlini fesztiválon bemutatott és díjazott Dealert, Fliegauf Benedek rendezését a Függetlenek Fóruma szekcióban láthatja a cseh fesztivál közönsége, míg a Cannes-ban ifjúsági díjat nyert Kontrollt, Antal Nimród alkotását a Variety című szaklap filmkritikusainak választottjaként mutatják be. Steven Lovy filmje, a Mix a fesztivál Nyugat Keletje elnevezésű programjában lesz látható.
Az idén külön szekciót szentelnek Karlovy Vary-ban a táncművészet, a kortárs koreográfia filmképi megjelenítésének. A Tánc a kamerának című válogatásba Grunwalsky Ferenc Ladányi Andreával készített Táncalak című rendezése és Tolnai Szabolcs Nagy Józsefről készített, Egy ismeretlen naplója című portréfilmje került be.
A fesztiválon látható lesz Fábri Zoltán Körhinta című filmjének felújított változata is. Az 1955-ben, Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmarchívum két év alatt restaurálta.