Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
|
A produkció 18 egységének (rendezés, fényképezés, hang, speciális effektek, stb.) vezetői nemrég jártak Magyarországon, látogatásuk során megtervezték a forgatás pontos menetét. Hazai filmes vállalatokkal, többek között a MAFILM-mel is dolgoztatnak majd, így az építkezések, a statiszták mellett operatőrök, világosítók és más szakemberek is bekerülnek a stábba. Mivel konkrét költségvetés még nem készült, így Vajna nem tudta megmondani, hogy pontosan mennyit költenek a hazai filmparkra.
Eddie Murphy mindent megkap, amit akar
Mint kiderült, Eddie Murphy asszisztense szintén járt már Budapesten, hogy személyesen számoljon be a filmsztárnak tapasztalatairól. Bár Vajna üzleti titokra hivatozva nem árulta el a komikus gázsiját, elmondta, hogy Hollywood egyik legkeresettebb és legnépszerűbb színészeként "mindent megkap, amit akar". Murphy partnere Owen Wilson (Armageddon, Anaconda, Kábelbarát) lesz, a szerelmi szál női szerepére azonban még nem sikerült színésznőt találni.
Vajna hat évvel ezelőtt vásárolta meg Aaron Spelling televíziós producertől annak a sozozatnak a jogait, melyből David Ronn és Jay Scherick a mostani forgatókönyvet készítették. Az eredeti teleregény volt az első a televíziós sorozatok történetében, melyben egy afrikai-amerikai és egy fehér színész együtt alakították a főhős párost.
Erőpróba előtt a hazai filmpark
Valóban nagy erőpróba elé állítja az itthoni filmeseket, hogy a Hídember, a Napóleon, a Drakula és egy Hoffmann-film egy időben készül - válaszolta Vajna a magyar filmpark felkészültségét firtató újságírói kérdésre. - El kellene érni, hogy a külföldi produkciók ne ad hoc érkezzenek Magyarországra, hanem egy működő gépezetet vehessenek itt igénybe - fűzte hozzá a producer.
A kémfilmet jövő nyáron tervezik bemutatni a mozikban. Andy Vajna 2002-ben kezdi el a Terminator 3. forgatását.