Antipornó

Úgy viselkednek, mint az igazi pornósztárok

Leila Murray recepciósként dolgozik egy lerobbant út menti motelben, a kanadai hegyek közt megbúvó Gyanús Folyóról elnevezett városka tőszomszédságában. A fiatal, csinos nő soványka fizetését azzal egészíti ki, hogy testi örömökben részesíti a motelben megszálló favágókat és bibliaügynököket. Depressziós férje mit sem tud erről a mellékfoglalkozásáról, hiszen eltérő munkaidejük miatt inkább élnek egymás mellett, mint együtt. Egy napon felbukkan Gary, a jóvágású vidéki macsó, aki nemsokára törzsvendég lesz, sőt egy idő után már fizetnie sem kell a lány szolgálataiért. A férfi megpróbálja magához szelídíteni az akut szeretethiánnyal küszködő lányt, így Leila hamarosan egy érzelmi örvényben találja magát, amely egyre lejjebb húzza, és egyre távolabb taszítja férjétől és a való világtól.

Lynne Stopkewich alkotásában a férfiak pontosan úgy viselkednek, mint a sarki videotékából kikölcsönözhető szexfilmekben: kemények, érzelemmentesek, és úgy bánnak a nőkkel, mint a felfújható, egyszer használatos szexuális segédeszközökkel. Leila pedig minderre úgy reagál, mint egy igazi pornósztár: csak a férfiak utasítására nyitja ki a száját, és akkor sem igazán hangképzésre használja. Ez a film azonban nem testi kalandok felcserélhető epizódjaiból áll, mint az erotikus filmek, hiszen szerepelnek benne olyan a műfajtól idegen alkotóelemek is, mint a kétségbeesés, a fájdalom vagy az őrület. Ebben a filmben ráadásul az aktusok sokkal valósághűbbek, mint a mesterkélt pózokban hánykolódó, műorgazmusban tomboló pornóvideókban, annak ellenére, hogy a filmben még egy fedetlen női mellet sem lehet látni.

A szeretet és a szex egymással felcserélhető szavak

A Gyanús folyóban a kanadai rendezőnő az érzelmi kiszolgáltatottság igazi okait keresi a jelenben és a múltban egyszerre. Egy idősíkba sűrítve látjuk ugyanis Leila érzelemszegény mindennapjait, letargikus férje elutasító hidegségét és gyermekkorát, amikor megtanulta, hogy a szeretet és a szex egymással felcserélhető szavak. A posztmodern időcsúsztatás, illetve a Tanú szemében vagy a Harcosok klubjában már fő- és mellékszereplőként is szerepeltetett - szabatos szakszóval többszörös személyiségnek nevezett - betegség ábrázolása ugyan egy-egy pillanatra túlságosan zavarossá és kétértelművé válik, de a főszereplő Molly Parker színészi játéka átvezet minket ezeken a döcögős részeken. A fiatal színésznő különleges arca és visszafogott alakítása mellett az őszi táj, és a hetvenes évek kanadai kisvárosának képei teszik teljessé ezt a filmet, amely így megdöbbentő erővel ábrázolja az elfojtott érzelmek és az előtörő vágyak hatalmát az emberi sorsok felett.