Billy beáll balettozni

Hátrányos helyzetű: papája sztrájkol, bátyja sztrájkol, anyukája nemrég halt meg, nagymamája gyámolításra szorul

A mi Billynk története kicsit olyan, mintha vonnál egy gyümölcsöző párhuzamot az Alul semmi meg a Flashdance között. Itt szögezném le, hogy nekem tetszett, de három keménytökű suhanc biztos túl lágynak találná. A helyszínek, a légkör, a figurák: szakasztott a Full monty-s tempó, csak munkanélküli acélosok helyett sztrájkoló bányászok ('84-ben vagyunk, angol bányavidék Margaret Thatcher és a rohamrendőrök árnyékában), kilátások nincsenek, indulatok vannak, szerencsétlenkedés, az is. Van honnan kitörni.

Jön hősünk, Billy. Hátrányos helyzetű: papája sztrájkol, bátyja sztrájkol, anyukája nemrég halt meg, nagymamája gyámolításra szorul. 11 éves, amikor rajtaütésszerűen és tök véletlenül balettozni kezd, és hadd ne meséljem el, persze, hogy a zárójelenetben kajla csikóból lett pompás csődörként szökell be hattyúgatyában a Királyi Opera színpadára, miközben hajdan zord papája megindultan ül a nézőtéren. (Egyébként ez a kiscsávó szerintem egészen remek, olyan arca van, hogy minden rendező megnyalná utána a tíz ujját.)

Szóval ez egy táncolós-önmegvalósítós történet, ami nem mentes az olyan közhelyektől, mint ellenfényben úszó, parkettázott tornaterem, ahol titokban folyik a nagy felkészülés, vagy mint a diszkréten sugallt tanulság, hogy nem az emberek rosszak, csak az élet, ami kijutott nekik. Mindez nem okoz fennakadást. A gyönyör a részletekben lakik, azok pedig itt egészen rendben vannak.

A sztori magától feldobja a buzitémát, ebben is rímel az Alul semmire. Az valami mesés, ahogyan hősünk ferdehajlamú kis barátját kezeli: tütübe öltözteti és leköcsögözi, de süljek meg, ha nem több szeretettel meg empátiával, mint az egész Philadelphia kétszer, lassítva, oda-vissza.

Minden jobbnak tűnik, mióta beigazolódott, hogy bányászok is járnak az Operába

Bányavidék és balettművészet termékeny ellentétéből is profitálhatunk, merthogy nagyszerű snitteket terem nekünk. Néhol klipszerűen váltja egymást balettcipő és gumibot, lehet kacagni, mulatni, de a legjobb mégiscsak az, amikor a gigászi gépállatok harmonikus együttműködésre lépnek a Hattyúk tavának főtémájával - nem tagadom le a mélységes libabőrözést, bár ez magánügy.

A színészek profik, az meg, hogy a gyerekek igen jók, külön üdítő, mert itt nálunk mostanában szegények botrányosan szarok tudnak lenni.

Összefoglalnám: ez a film egy kellemes, amit, én azt mondom, alkalomadtán érdemes. Nem eufória-pirula, viszont bizakodást és pozitív gondolatokat gerjeszt. Valahogy minden jobbnak tűnik, mióta beigazolódott, hogy bányászok is járnak az Operába.

színes feliratos angol filmdráma - 110 perc, 2000
rendező: Stephen Daldry
szereplő(k):
Julie Walters (Mrs. Wilkinson)
Gary Lewis (Billy apja)
Jamie Bell (Billy Elliot)