További Mozi cikkek
Tarantinót, aki a fesztivál játékfilmeket értékelő főzsűrijének az elnöke, már a Kill Bill 2 vetítése előtt felállva fogadta a közönség, ahogy a film főszereplőjét, Uma Thurmant is.
Tekintse meg képeinket! |
"Tarantino ufó" - nyilatkozta a Billt játszó David Carradine a vetítés utáni sajtótájékoztatón. Persze az állítás merő szeretetből és tiszteletből fakadt, Carradine ugyanis bevallotta, hogy soha, egyetlen forgatás sem jelentett neki annyit, mint ezé az opuszé, irja a Cinematrix filmes portál.
A rendező iránti lelkesedést egyénként minden részt vevő szereplő osztotta. Michael Madsen még a Kutyaszorítóban castingján ismerkedett meg vele, és csak jó emlékei vannak Tarantinóról, aki annak ellenére, hogy azóta világhírű rendezővé nőtte ki magát, emberileg semmit nem változott. Ugyan Daryl Hannah is elmesélte első találkozásukat, az már rögtön a sajtótájékoztató első felében kiderült, hogy messze Uma Thurman az, aki a jelenlevők közül a legközelebb áll Tarantinóhoz és viszont.
A barátságukról messze híres duó egy Los Angeles-i étteremben találkozott először, ahol a záróra után is ott maradtak beszélgetni. Ez a szellemi kapocs azóta is megmaradt közöttük, és bár Uma kezdettől fogva megrémült a gondolattól, hogy milyen szerepet szán neki Tarantino készülő filmjében, csak az ő kedvéért igent mondott. Ez nem kevés fizikai megpróbáltatás kezdetét jelentette, a szülése után tíz héttel ugyanis akár az összes, filmbeli "kungfubajnok" négy hónapon keresztül napi nyolc órában edzett, hogy formába hozza magát.
A sajtótájékoztatóhoz Tarantino csak némi késéssel tudott csatlakozni. Ennek a szerencsés véletlennek tudható be, hogy más is szóhoz jutott. A mai napig a Kutyaszorítóban a kedvenc filmje, egész egyszerűen azért, mert azzal lett világhírű. Igazi mozimániásnak tartja magát, aki egyedül azt tudja, hogy ő mit akar látni, és az a szerencséje, hogy izlése egybe esik több millió mozinézőjével szerte a világon.
A díszelőadásra tegnap este fél tizenegykor került sor. A vörös szőnyeges ünneplés pedig éjszakába nyúló Kill Bill-partyban tetőzött.
A Kontroll világpremierje
Nézegessen Kontrollt! |
Hiller István az MTI-nek adott beszámolójában kiemelte, hogy a közönség együtt élt a filmmel, érzékelhetően értette a rendezői szándékot, reagált a jelzésekre, s a vetítés végén hosszan megtapsolta a fiatal alkotót.
"Meg kell jegyezni, hogy a filmfesztiválok igényes közönsége részéről nem magától értetődő az a meleg fogadtatás, amelyben a magyar elsőfilmest részesítette a Fesztiválpalota közönsége" - fűzte hozzá a miniszter. Tudomása szerint a szakma részéről szintén tetszésre talált a Kontroll, így a magyar küldöttség nagy várakozással tekint a szombati eredményhirdetés elé.
A Kontroll bemutatója előtti beszélgetésen a rendező helyett a producer nyilatkozott, de a film vetítése után Antall Nimród több autogramot is kiosztott a rajongóknak.