További Mozi cikkek
Skizofrén Kandúr és Murphy-fejű Szamár
Banderas arról nyilatkozott, hogy mennyire könnyű volt megszemélyesíteni egy olyan "kisnövésű, skizofrén Csizmás Kandúrt, aki vonzó Zorrónak hiszi magát". "Én viszont megdöbbentem, valahányszor a Szamár olyan arcot vágott, mint amilyet én szoktam - tette hozzá Eddie Murphy. Felvettek ugyanis minket, mikor egymagunkban lelkesen gesztikulálva felmondtuk a szöveget, és a felvételeket beépítették a figurákba." A Szőke Herceget alakító Rupert Everett megjegyezte, ő a sármját parodizálta.
Mikor már nem volt több kérdés, Jeffrey Katzenberg producer elmondta, hogy a film elején látszó új logó a Dreamwork most alakult animációs részlegének a jelzése, a Shreknek pedig nemcsak a harmadik része készül, de már a negyediket is elkezdték.
Jézus celebrája a pavilont
Az amerikai delegáció erre a bemutatóra időzítette pavilonjának felavatását a fesztivál Nemzetközi Falujában. Az avató ünnepséget pedig nem más celebrálta, mint Jim Caviezel, Mel Gibson: A passió című filmjének Jézusa. Megérkezett az ünnepsége Alexandra Kerry, az amerikai elnökválasztás demokrata párti jelöltjének, John Kerry-nek a lánya, hogy rövidfilmjét próbálja eladni a cannes-i filmvásáron.
A Shrek-sztárokon, Jim Caviezelen és Alexandra Kerryn kívül olyan újabb nagyágyúk futottak be Cannes-ba a szombati nap folyamán, mint Sharon Stone, Wim Wenders, Jack Nicholson, Nicole Kidman, Jodie Foster és Andy McDowell.
Összecsapás a rohamrendőrséggel
Tiltakozás a vörös szőnyegen |
Közben immár negyedik napja sztrájkol az egyik legnagyobb cannes-i luxusszálloda, a Carlton alkalmazottainak több mint a fele. Szombaton kudarcot vallott a szakszervezetek képviselőinek és a szálloda igazgatóságának a helyi önkormányzat közvetítésével tervezett találkozója. A CGT szakszervezet küldötte szerint ugyanis a Carlton vezetősége nem hajlandó sem a béremelésekről, sem pedig a személyzet létszámának növeléséről tárgyalni a fesztivál befejezése előtt. Ebben a szállodában szállt meg többek között Quentin Tarantino amerikai filmrendező, a fesztivál zsűrielnöke, valamint Brad Pitt, a Trója című szuperfilm főhőse feleségével Jennifer Anistonnal.
Kontroll világpremierje
Vasárnap délben háromnegyedes teltházzal vetítették Antal Nimród Kontroll című filmjét a Claude Debussy filmszínházban. A hazai terepen nagy sikert aratott film a Sajátos nézőpont (Un certain regard) című szekcióban nyolcadmagával pályázik az elsőfilmeseknek kiosztható Arany Kamera-díjra. A magyar vendégek között volt az alkotón kívül megjelent Hutlassa Tamás, a film producere és Hiller István, kulturális miniszter is. Hiller vasárnap tárgyalt az Európai Filmakadémia képviselőivel.