Táncos a fényben

2003.03.26. 12:33
A show még a halállal sem ér véget. Sőt akkor kezdődik igazán. A Chicago Oscart érő csillogása, és ami mögötte van.
A musical az a műfaj, amiben minden párbeszéd dalba fullad, minden csók nagyzenekari kísérettel csattan el, és minden perc egy-egy újabb sláger. A musicalben összefonódik az álom és a valóság: a koldusok vidáman kéregetnek, a bénák táncra perdülnek, és csillogó flitter díszíti még a sarki rendőr egyenruháját is. A musical egy boldog bugyuta világ, ahol az újságárus összekapaszkodik a tejesemberrel, hogy aztán végigszteppeljenek a harmattól csillogó hajnali utcán a tánckarrá szerveződő járókelők sorfala közt.

Szex, drog és charleston

Végig a sárga úton, és csak azért se nyisd ki az esernyőd, ha zuhog! -zengi a klasszikus musical, és első rá- vagy inkább megnézésre a Chicago is csak ennyit mond, pedig azért itt valamivel többről van szó.

A Chicago a húszas évek Amerikájába repít el minket, ahol tombol a dzsessz és, az erőszak, és ahol a gyilkolni legfeljebb akkora bűn, mint az alkoholtilalmat megszegve legurítani pár pohár whiskyt. Roxie Hart, az unatkozó háziasszony és fel nem fedezett színésznőcske hirtelen felindulásból lepuffantja szeretőjét, amiért is rövid úton vizsgálati fogságban találja magát. A börtön azonban nem a történet vége, hanem egy különös karrier kezdete. Egy női gyilkosokra specializálódott ügyvéd ugyanis címlapsztorit farag az esetből, Roxiet áldozatnak állítja be, akit nem csak szeretője, de férje és a rút sors is megalázott.

Roxie hős lesz, igazi sztár, a gépírókisasszonyok példaképe, az asztalos tanoncok álma, frizuráját és öltözködését tömegek utánozzák, a gyerekek pedig csak Roxie babával hajlandók játszani. Roxie karrierjét egyedül Velma Kelly, a kettős gyilkosságért letartóztatott revüsztár veszélyeztetheti, aki tudja, hogy a bulvársajtó figyelme az életét mentheti meg. Csak sajnos az újságírók már egy ideje nem rá, hanem a bájos Roxie Hartra kíváncsiak.

Intrika, showbusiness és tárgyalóterem. A Chicago azonban nem a megszokott módon meséli el mindezt, hiszen a cselekményt szinte perceként megszakítják Roxie képzelgései, aki a rémisztő valóság elől megpróbál az álmokba menekülni, és úgy tesz, mintha az élete egy véget nem érő musical lenne. Két párhuzamos történetet látunk tehát, a cselekmény Roxie képzelete nyomán revüverzióban is életre kell. A két világ azonban nem folyik egybe, a szereplők nem a kopott börtönben, vagy a tárgyalóteremben ropják, a dalbetétek mindig színpadon, klasszikus revütálalásban szólalnak meg.

Végig a sárga úton

Rob Marshall rendező, aki eddig Broadway darabok koreográfusaként tengette életét, csillogó számítógépes trükkök nélkül, csak a hagyományos színpadtechnika segítségével varázsol lenyűgöző showt a vászonra. A Chicago dzsesszbetétei nem egy Moulin Rouge-szerű animált csudavilágban, hanem egy nagyon is hétköznapi, füstös, zajos mulatóban szólalnak meg, ennek ellenére az eredmény ugyanaz: lebilincselő klipeket kapunk szinte ötpercenként.

A színészek szemmel láthatóan örülnek a kettős szerepnek, nagy rutinnal járnak át a két világ közt: Renée Zellweger a börtönben buta szőke, a színpadon elérhetetlen sztár, Richard Gere a tárgyalóteremben ripacs, a képzeletbeli revüben viszont veszélyes csábító. Catherine Zeta-Jones pedig nem hiába kapott Oscart, hiszen mindent kihoz a szerepből, amit csak lehet: egyszerre díva és félénk nő, gonosz cselszövő és csetlő-botló ügyeskedő, ráadásul még hosszú combja is van, ami a táncbetétekben igen jól mutat.

A film szerkezete emlékeztet Lars von Trier Táncos a sötétben című posztmusicaljére, hiszen itt is, ott is a főhős képzeletében elevenednek meg a dalok, mégis a két alkotás végkicsengése tejesen más. Lars von Trier következetesen végigviszi a valóság és az álom közti konfliktust, hőse bele is hal abba, hogy az élet nem musical. Rob Marshall filmje viszont a fényesen csillogó kulisszák mögött még egy ennél is durvább igazságot rejt: Ha elég kitartóan és ügyesen ismételgetett, hogy létezik az a bizonyos sárga út, akkor a média és a tömegek egy idő után megépítik neked.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista

Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.

március 20., 09:37

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”

André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.

március 20., 21:20

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38