Elpuskázták

Rohanó katonafigura

A második világháborús filmek kevés lehetőséget adnak a körömrágó izgalmakra, hiszen a tények ismertek mindenki előtt, aki legalább futó ismeretségbe került már középiskolai történelemkönyvekkel, vagy legalább bekapcsolta a Spektrum televíziót. A meglepetés kizárva, hiszen még a fantáziájukat áruba bocsátó hollywoodi zug-forgatókönyvírók sem merik egy váratlan fordulattal sutba vágni a "ruszkik és amcsik kéz a kézben lenyomják a fritzeket" kipróbált sablonját. Az ellenség a kapuknál alkotói William Craig könyvéből merített párbajjal próbáltak váratlan fordulatokat és feszültséget csempészni a háborús film mészárszékeket idéző képkockái közé.

A valós eseményeken alapuló történet Sztálingrád ostromának legsötétebb, a szovjetek számára legreménytelenebb pillanatában kezdődik. Az enyhén szólva rosszul felszerelt, háromperces gyorstalpaló kiképzésen átesett szovjet honvédőket szó szerint ledarálja a német hadigépezet, a menekülő túlélőkkel pedig a harci kedv fenntartása érdekében saját tisztjeik végeznek. A város védelmére újonnan kinevezett Hruscsov elvtársnak szembe kell néznie, hogy a kivégzések, deportálások és harcra buzdító himnuszok sem képesek már maradásra bírni a fáradt, reményvesztett katonákat. Danyilov, a politikai tiszt új módszereket alkalmaz: a fiatal ukrán parasztot, mellesleg kitűnő céllövőt, Vaszilijt hérosszá emelve példát állít kitartásból, és honvédelemből a kimerült embereknek. A mesterlövésszé emelkedett fiatal fiú nagy lelkesedéssel áll neki a német tisztikar dögcéduláinak begyűjtéséhez, míg fel nem tűnik a bajor nemesi családból származó König, hogy egy bizarr párbaj helyszínévé változtassa a romos várost. Ráadásul a szépséges sztahanovista élharcosnő, Tánya kegyeiért szintén ádáz küzdelem kezdődik, ezúttal a Vaszilij és Dunyilov között.

Az alkotás egyértelműen a háborús filmek hagyományaiból táplálkozik, profánabbul szólva plagizál: a kezdő képsorok például tökéletesen rímelnek a Ryan közlegény megmentésének partraszállási jeleneteire, de a nagy klasszikusok, például a Halál 50 órájának egyes beállításai is visszaköszönnek a film 130 perce alatt. Ráadásul a filmzenék királyának kikiáltott James Horner, a Titanic agyunkba égetett kísérőzenéjének szerzője is csak ellenfele, John Williams Schindler listája-témáját bonyolítja néhány oroszos hajlítással, ezzel szinte percenként figyelmeztetve bennünket az alkotók ötlettelenségére.

A színészi játék, Joseph Fiennes és Rachel Weisz kitűnő alakítása, a szemünk előtt Hruscsovvá változó Bob Hoskins lélegzetelállító teljesítménye, és egyes jelenetek frissessége már-már feledteti film hibáit, sőt még a sok cukor és nyál hozzáadásával sűrűre főzött szirupos bejezés is megbocsátható lenne, ha nem vágnának az alkotók egy nevetségesen ostoba értelmezést a nézők arcába.

Nyugodt, álló katonafigura (mesterlövész)

A film végén Danyilov ugyanis elénk tárja a kommunista rendszer velejében rejtező végzetes hibát, amikor is kifejti, hogy a teljes egyenlőség a társadalomban lehetetlen, hiszen a velünk született képességek és a vakszerencse úgyis megakadályozza ezt. Ez a naiv eszmélés egy főállásban hazugságokat terjesztő agitprop-szakember szájából kissé hihetetlen, ráadásul az egypártrendszert közelről megtapasztaló közép-európai közönség számára a kommunizmus problámájának röhejesen leegyszerűsítő megoldása.

Különvélemény

Mi a titka a háborús film műfajának? - tehetné fel a kérdést bármely tiszta tekintetű bölcsészlány a BTK félemeleti büféjében. - Nincs más titka, csak a háború maga - felelné a sarokban teázó veterán szovjet katona.

Tóta Árpád (worluk)

Popcorn-zörgés és szívószálas kóla mellett végignézni a Párbajt, bekapcsolva felejtett mobilok közt, remegő májjal meredni Sztálingrád végletes naturalizmussal ábrázolt fizikai és lelki borzalmait eleve paradox helyzet. Mint szórakozás, kikapcsolódás, könnyed randevú - halálos tévedés. Ebben a filmben nincsenek gegek, nincsenek mulatságos félreértések, semmi, amin mosolyogni illene. Gépágyú és srapnel tépte sebek vannak itt, csodálatosan fényképezett bombázások meg fejlövések. Csúnya látvány, szívszaggató szörnyűség, de ha egyszer ez a téma, akkor azt tisztességesen ábrázolni kell.

Rohanó katonafigurák

És az ábrázolás tisztességes. Fölösleges külön részletezni a hadtörténelemmel foglalkozók számára, mennyire helyén van minden egyes fegyver, minden effekt, minden harci jelenet. Elég annyi: nem a legközelebbi laktanyától kértek kölcsön felszerelést, s a német tankokat nem buldózerre szigszalagozott husángokkal valósították meg. A fegyver- és történelemkedvelő polgár akár mosolyoghatna is a látványos és jól koreografált repülőtámadások, grandiózus csatajelenetek láttán; de erre aligha lesz kedve, hiszen a film ugyanilyen hűséggel mutatja be mindezeknek az emberi testre gyakorolt hatását is.

Ez volna a mű első és legvastagabb rétege: a vérrel cementált puskapor. Az erre gyűlő cserzett férfinép esetleg türelmetlenül viseli a szerelmi szálat, amely nélkül viszont nehezen lehetne ráközelíteni a másodikra: az emberre, az emberi sorsra, ami az acél és a füst mögött meghúzódik. Így viszont, ezzel az egyáltalán nem túlfinomított és mégis szívhezszóló szerelemmel megvilágítható, hogy Vaszilij Zajcev nem Rambó, hanem csak hős - vagyis a megfelelő ember a megfelelő helyen. Ennyi bónuszt lehet leszűrni a Párbajból, ha már semmiképpen sem elég azt megtudnunk, milyen is a háború.

Enemy at the Gates - Ellenség a kapuknál
rendező: Jean-Jacques Annaud
író: Jean-Jacques Annaud , Alain Godard
zeneszerző: James Horner
operatőr: Robert Fraisse
jelmeztervező: Janty Yates
producer: Jean-Jacques Annaud , John D. Schofield
executive producer: Alain Godard , Roland Pellegrino , Jörg Reichl , Alisa Tager
látványtervező: Wolf Kroeger
szereplő(k):
Jude Law (Vassily Zaitsev)
Joseph Fiennes (Danilov)
Rachel Weisz (Tania)
Bob Hoskins (Krushchev)
Ed Harris (Koenig)
Ron Perlman (Koulikov)
Gabriel Thomson (Sasha)
Eva Mattes (Mrs. Filipov)