Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
A terrortámadások nyomán kialakult gazdasági bizonytalanság begyűrűzött a filmiparba is. Ennek tudható be, hogy több évvégére időzített hollywoodi szuperprodukciót - az eredeti tervekkel ellentétben - jóval szerényebb csinnadrattával mutatnak be.
Több hollywoodi stúdió vezetője úgy véli, hogy a szeptember 11-ével beköszöntött új világ nem csak néhány elfogadott forgatókönyvet ír majd át, hanem átalakítja a filmes marketingeszközök használatát is. A támadások óta megcsappant jegybevételek valamint a megugrott biztonsági kiadások pótlását a stúdiók elsőnek a bemutató költségeinek lefaragásával kezdik.
A tavalyi év legnagyobb könyvsikerének filmadaptációját, a Harry Potter és bölcsek kövét az eredeti tervek szerint november 4-én egy hatalmas gálaünnepség keretében a londoni Leicester Square-n mutatta volna be a Warner Bros. A lekarcsúsított új forgatókönyv szerint mindebből csupán a díszvetítés és egy szerény vacsora marad a stáb számára. A világszerte több tízmillió példányban elkelt fantasztikus kalandregény filmváltozatának
reklám- és marketingkampányát a Coca Cola 150 millió dolláros támogatja.
Hasonló sorsra jut a Warner másik decemberre időzített nagyágyúja, az Ocean's Eleven (Ocean és csapata) is. A Frank Sinatra, James Dean és Sammy Davis Jr. nevével fémjelzett 1960-as krimi feldolgozását a tavalyi év Oscar-díjas rendezője, Steven Soderbergh készítette. A Las Vegas-i kaszinólánc kirablását tervező tizenegy bűntárs történetét ezúttal szintén a legnagyobb nevek - George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon és Andy Garcia - játsszák el.
A 90 millió dollárból készített remake-et stílusosan a Las Vegas-i Bellagio Hotelben készültek bemutatni, ám a szorosabbra húzott marketingbüdzsé miatt most már csak egy csendes-ülős Los Angeles-i premierről érkeznek hírek.
Az egy hétvégés filmlufik korában a kisebb stúdiók feltehetően nem engedhetik meg maguknak a szerény kezdést, ezzel magyarázható, hogy a New Line által forgalmazott Gyűrűk ura-trilógia első részének világpremierje egyelőre változatlan - zsíros költségvetésű - forgatókönyvvel néz december 10-e elé. A londoni Odeonba tervezett vetítés után a produkció szervezői nagyszabású bulit is rendeznek a belvárosban, december 13-án és 16-án pedig kisebb bemutatógálákat tartanak a kaliforniai Gothamben és Los Angeles-ben. A hollywoodi stúdiók sorában tizedik helyet elfoglaló New Line nagyvonalúságáról tanuskodik, hogy az előbbi bevételeit a Világkereskedelmi Központ segélyalapítványának utalják át.
Harry Potter és a bölcsek köve |
Ocean's Eleven |
Gyűrűk Ura |
Szemben tehát a tavalyi - jórészt az Egyesült Államok közönségére koncentráló - kampányeseményekkel, idén jóval óvatosabban költenek majd a hollywoodi kasszasikerek bemutatóira. Terry Curtin, a Universal egyik fejese szerint az így megspórolt pénzt hatékonyabban használják fel, ha médiareklám formájában költik el, ahol érthetőbb üzenettel egy pontosabban meghatározott közönséget célozhatnak meg.