'Színésznek lenni olyan, mint fodrásznak'

- Hogyan került a színészi pályára?

Frédéric Diefenthal

- A családomban nem volt egyetlen művész sem, én sem álmodtam a színészi pályáról, nem foglalkoztam vele. Egyszer elkísértem egy barátomat egy színiiskola felvételijére, és valahogy én is bekerültem a tanulók közé. Ezután evés közben megjött az étvágyam. Eredetileg teljesen más szakmákat tanultam, a szállodaiparban próbáltam meg elhelyezkedni, sőt fodrásznak is készültem. A színészetet is csak egy olyan szakmának tekintettem, mint a fodrászatot, amit érdekes lehet megtanulni, és jól jöhet még az életben. Az egész olyan természetesen alakult, apránként jártam be az utamat. Először színházakban és a tévében szerepeltem, de már ekkor is kaptam kisebb szerepeket különböző filmekben. Aztán jött a Taxi, és lehetőséget teremtett arra, hogy most már válogathassak a szerepek között.

- A Taxi mindkét epizódját Luc Besson alkotásának tartja a világ , az ő nevéhez kapcsolja, pedig csak forgatókönyvírója és producere a filmeknek. Sokak szerint nagyon nehéz együtt dolgozni vele. Mi az Ön tapasztalata a közös munkáról? Hagyta-e érvényesülni Besson a rendezőket, illetve a színészeket?

- Nekem csak kellemes élményeim vannak a forgatásról. Luc Besson nagyon jó producer, ezért az előkészületeknél mindenben nagyon alaposan és mélyen részt vesz, jelen van a színészek kiválogatásánál és felkészítésénél is, de mihelyst elkezdődik a forgatás, eltávolodik, és eszébe se jut a kamera mögé állni. Kétszer-háromszor odajön köszönni a forgatás alatt, de tulajdonképpen csak a hangulat kedvéért van ott, és hogy jelenlétével is támogassa a stábot.

- A Taxit sokan tipikusan amerikai alkotásnak tarják, egyesek egyenesen Franciaországban készült hollywoodi filmnek nevezik. Hogy látja, miben tér el ez a produkció az amerikai filmektől?

- A legfontosabb különbség, hogy a hasonló amerikai akció-vígjátékokban általában a rendőrök oldják meg a helyzetet. Ez azért van, mert az amerikaiak nagyon militaristák. A hollywoodi filmekben minden nagyon négyszögletes, mindennek nagyon rendben kell lennie. Ezért ami érdekes az amerikai filmben vagy akár az építészetben, azt mind európaiak csinálják. Ez nem nagyképűség vagy gőg, ez a valóság. Nézzék meg, hogy a legtehetségesebb amerikai művészek valójában mind kelet-európaiak vagy olaszok vagy angolok, esetleg franciák! Csak a hadsereg tisztán amerikai.

- A második részben is ugyanazt a karaktert kellett saját magából előrángatni, mint a Taxi első epizódjában, vagy változott a szereplő a két rész között?

- Hűnek kellett maradnom a karakterhez, de sokkal több lehetőség volt a finomságok eljátszására, mivel már az első rész alatt egymáshoz csiszolódtunk a többiekkel, ezért maradt időnk és energiánk az apró részletekre.

- Mennyire áll közel önhöz az ügyetlen rendőrtiszt személyisége?

- Minden szerepbe az ember egy kicsit saját magát is beleadja. Mindannyian ügyetlenek vagyunk, mindannyiunkban van szeretet és gyűlölet, nagyvonalúság vagy egoizmus. Egy színésznek az a dolga, hogy a benne lévő érzéseket a szerepnek megfelelő arányban vegyítse.

- Sokan felháborodtak azon, hogy a Taxiban a franciák kigúnyolnak más nemzeteket. Az első részben a németeket, a másodikban pedig a japánokat veszik célba. Mit gondol Ön erről?

- Itt egy nagy félreértés húzódik. A Taxiban saját magunkat gúnyoljuk ki, azokat a kliséket, amik a mi fejünkben élnek másokról. Például a japánoknak nagyon tetszett a második rész, jókat nevettek azon, hogy a franciák mennyire okosabbnak gondolják magukat. Nagyon sok gúny és önkritika van ebben a filmben.

- Milyen autója van?

- Nem szeretnék ingyen reklámot, ezért nem mondanék márkát, csak annyit, hogy nagyon kényelmes és sportos autóm van_ és még valamit: nem francia.