A holtak útja

"két dolog biztos: a szex meg a halál..."

A Holtak útjá-val Martin Scorsese a "komolyabb arcát" fordítja felénk és csatlakozik a Hétalvó-ban felvázolt Woody Allen-életérzéshez, vagyishogy: a politika nem segít, a tudomány intellektuális zsákutca és csak két dolog biztos: a szex meg a halál. A Holtak útja is ebben a két dimenzióban helyezi el hőseit. A film főszereplője, mégsem Nicholas Cage vagy Patricia Arquette, hanem a Város, maga New York.

Scorsese olyan városról mesél, ahol nem lehet élni. Ahol igazi örömet csak a legújabb, "Vörös Halál" nevű drog tud okozni, de abba meg tíz alkalom után meg kell halni--úgyhogy az sem élvezhető sokáig. Nem emlékszem, hogy a film 120 perce alatt egyszer is felcsillant-e a remény, hogy ez lehet jobb is, vagy lehet máshogy. Ebben a világban a legnagyobb malac, amiben részünk lehet, ha találkozunk egy kiábrándult és kiábrándító Patricia Arquette-tel, akinek a sofa-jára le lehet dögölni, és aludni egy nagyot. Ebben a Városban ez nagyjából már szerelemnek számít.

"Ebben a Városban ez nagyjából már szerelemnek számít...."

Aki látta Scorsese-tól a Nagymenők-et, az biztosan nem csak a gengszterek legkülönfélébb fazonjaira és a hosszú steadicam-túrákra emlékszik, hanem arra az utolsó negyedórára is, amikor Ray Liotta kezéből már teljesen kicsúszik az élete és nem tudja eldönteni, hogy a helikopter csak az ő kokós fejében üldözi őt vagy a valóságban is. Az a negyedóra felejthetetlen volt, igazi mestermunka, valódi katarzis. A Holtak útja meg tudta csinálni azt a zaklatott negyedórát 120 percben. Egy pillanatra sem hagy magunkra és olyan intenzíven hajszol végig a cselekmény néhány napján, hogy egy pillanatunk sincs, hogy fellélegezzünk. Olyan film, ami hiányozna, ha nem készült volna el, olyan mozi, amit érdemes volt megcsinálni. Ez nagy szó. Óriási szó!