További Mozi cikkek
Chéreau simán elvitte az Intimitásért az Aranymedvét tavaly Berlinben, és ezen túl is érdemein felüli figyelemben és szeretetben részesült a film kapcsán. Bizonyára azt a példátlanul merész lépést díjazta a filmszakma, hogy az Intimitásban az adásidő arányában minden eddiginél többet kúrnak. Mi mást díjaztak volna: a színpadiasan lepusztult tárgyi környezetet, a kulcsjelenetek belassítását, vagy a főhős borostás, kiöregedett whiskyreklám-fejét?
![]() |
"Patrice Chéreau rendező szerint csak azért, mert a filmben 35 percig egy ruhátlan férfi és egy nő hempereg a padlón, nem kell azt állítani, hogy a film csak a szexről szól" - állítja a sajtóanyag. (Még inkább így volna ez, ha egymás mellett, vagy nem egy időben hemperegnének.) Miről szól tehát ez a film, ha a szexről nem?
Van egy férfi, aki elvált, ezért rossz neki. Egyedül bérel egy üres apartmant, amiért én a fél karomat odaadnám. Feljár hozzá egy nő, akivel az említett dolgokat csinálják. Azt ugyan nem tudom, kit hat meg a férfi főhős "kondommal borított nemi szervének" látványa, és "ennek orális dédelgetése", - az utolérhetetlen sajtóanyag! -, engem nem zúz le a dolog.
A film kétharmadáig ezek mennek, ekkor Jay elmondja a rezonőrnek használt meleg pultosnak, hogy neki a nő, Claire valójában fontos: míg mi unatkoztunk, ő ezt egy laza hatvan perc alatt kikombinálta. Követi az utcán, és rájön, a nő amatőr színielőadáson játszik. Jegyet vált, megnézi.
Ekkortól az Intimitás, ami eddig csak sablonos és még épp elviselhetően buta volt, - kétfajta jelenet váltakozásával: "Ja, megint kúrnak, megnézem, kaptam-e sms-t" , "Na jó, inkább kúrnának" - fokozatosan áthatol a fájdalomküszöbön.
A brit külvárosi lakosság amatőr színielőadásokat rendez és néz kocsmákban, jó. A főhős véletlenül Claire férjével ismerkedik meg az első másodpercben, mikor bekúszik a nő után a színházterembe, jó. Claire férje elmondja neki az életüket, pszichoanalízist csatolva. Eközben Jay meg sem szólal, csak ihletetten szenved, mint a film bármely egyéb, tetszőleges pontján: jó. És most mi van?
Az élet tehát sivár, mint Philip tekintete az utóbbi időben, az emberi kapcsolatrendszerek kiüresedtek, a pultosok meg melegek. Mindebből lehetett volna akár egy jó filmet is csinálni, ha a rendező egy Gát György-tévéjátéknál egy fokkal erőteljesebb hitelességre törekszik. Vagy esetleg megpróbálja kikerülni a közhelyesség csapdáit, ahelyett, hogy páros lábbal ugrálna egyikből a másikba. Egy példa: a még házas főhős hajnalban bekúszott szép, szőke, alvó feleségéhez, és nézte, ahogy alszik: megszeppentem. De mikor fájdalmas fejjel elkezdte magának kiverni az ágy szélén - sírás-rívás és fogaknak csikorgatása. Amikor pedig szép, szőke kisfia az ajtó előtt ártatlanul megkérdezte: "apa, bejöhetek?", csaknem letéptem a karfát. Most újra nem fogok tudni fél évig művészfilmet nézni.
Intimitás (Intimacy)
rendező: Patrice Chéreau
forgatókönyvíró: Patrice Chéreau, Hanif Kureishi
zeneszerző: Éric Neveux
operatőr: Éric Gautier
szereplők:
Mark Rylance (Jay)
Kerry Fox (Claire)
Timothy Spall (Andy)
Alastair Galbraith (Victor)
Epilógus: Van egy francia film, amiben konkrétan két férfi és egy nő hempereg ruhátlanul, és az egész bevállaltan a szexről szól, mindenfajta egzisztenciális körítés nélkül, mégis működik, mint művészfilm. A címe Csendes napok Clichyben, és több mint harminc éve készült.