Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Mozi cikkek
Sz. Kriszta (17), tanuló
WC-ajtó tapéták mindketten Brad Pitt és Julia Roberts |
és percekig csak csendben zokogtunk."
T. Ferenc (23), egyetemi hallgató
Túl sok időt azonban nem töltenek együtt a vásznon (és azt is szex nélkül!), hiszen a történet szerint rögtön a film elején szakítanak, és csak a végén jönnek újra össze. A köztes másfél órát csak ki kellett tölteni, meg aztán egyenként is kameraképesek, így végül kettő darab szálon követhetjük a történések fonalát. Az egyiken az örök vesztes Jerry (B. Pitt) bénázását, aki a maffiának tett utolsó szívességként Mexikóba megy, hogy elhozzon egy legendás, kézműves pisztolyt - a Mexikóit. A másik szálon a Las Vegas-ba felejteni induló, besértődött Samanthán (J. Roberts) pihentetjük véreres, ám éber tekintetünket - éppen úgy, mint a megbízhatatlan exbarátja miatt nyakában lihegő bérgyilkosok.
amit ez a film a szerelemről mond."
K. Judit (36), pénzügyi előadó
A durcás barátnő és a meleg maffiózó Julia Roberts és James Gandolfini |
the $8.50 for the movie ticket."
Ismertlen csokker az IMDB-n
A duplasoros történetet időnként megszakítja egy fekete-fehér (vagy mégikább kisárgult) klasszikus westernparódia, mely jelenetről-jelenetre fedi fel a titokzatos Mexikói-mordály történetét. Délen vagyunk, tehát a film végén mindenre fény derül. Többek között megtudjuk, hogy igazi szerelmesek kezében nem mond csütörtököt a cirádás fegyver, így a legeslegvége előtt (az ötödik zárójelenet után) egy jegygyűrűvel nyakon lőtt gengszter felett jegyezheti el és csókolhatja meg Jerry Samanthát.
A zárójelenet adott: az ifjú pár kocsija egy kietlen sivatagi úton eltűnik a lemenő nap felé. Ötcsillag.