Idill és magány

- Filmed alaphangulatát a falu idilli képei határozzák meg. Az emberközeli, szinte dokumentarista felvételek okkal vetik fel a nézőben a kérdést: a helyszínül szolgáló Ozora nyomta rá ilyen erősen bélyegét a filmre, avagy tudatos koncepcióval van dolgunk?

Pálfi György a Filmszemle díjkiosztóján

Ez a film Ozorán készült, de nem Ozoráról szól. Igaz, a városi rokonokat alakítókon kívül minden szereplőt a környékről választottunk, egyetlen hivatásos színész sem volt közöttük. Játékuk azért hiteles, mert csak olyan dolgokat kértem tőlük, amelyek a mindennapjaikhoz tartoznak. Például a forgatókönyv egyik jelenetében az anya lopótökkel szívja a hordóból a bort. A helyszínen a szerepre kiválasztott Virág nénitől megkérdeztem, hogy szokta ezt csinálni. Ő erre elővett egy műanyagcsövet, betolta a hordóba, megszívta, köpött egyet, és már jött is a bor. Akkor, mondtam, felejtsük el a lopótököt, menjen a jelenet műanyagcsővel.

A történetbeli falu a Kesernyés nevet kapta. Időtlen, kis magyar település. Bárhol lehet az országban. Nem csak hangulata, hanem a filmben kibontakozó titok miatt is. A sajtóvitán a kritikus -Bernáth László- mesélt egy történetet egy fiúról, aki a háború után megölt egy orosz katonát. Az egész közösség tudta, hogy a család a padláson bújtatja a fiút, mégis, huszonhárom évig meg tudták őrizni a titkot.

"A felszín alatt húzódó titok."

A mindenki által elrejtett, de tudott közös titok minden falu, sőt minden közösség legmélyebb összetartó ereje. Szükségszerűen alakul ki. Ha idegen érkezik egy faluba, néhány nap után érezni kezdi a helybéliek közti szövevényes rendszert. Hosszabb idő kell ahhoz, hogy az ember fel is térképezze ezt a szövetet. A felszín alatt húzódó titkot. De ha nem ott született, soha nem tudhat meg mindent. Ezért is kellett nekem kitalálnom egy történetet.

Mintha itt nem az egész közösséget, hanem csak a nőket megmozgató titokról lenne szó. A férfiak inkább elszenvedői a történetnek.

Nem biztos, hogy szabad erről a titokról - mondom magáról a történetről - beszélni, hiszen a Hukkle felfogható játéknak is, ami bevonja a nézőt, néha be is csapja, de kényszeríti, hogy aktív legyen, hogy együtt gondolkozzék a filmmel. Hogy maga jöjjön rá a titokra. Ha ezt elmondjuk, megfosztjuk a játék örömétől azokat, akik nem látták még a filmet.

"Nem történik igazából semmi lényeges."

Valóban kár lenne megfosztani a nézőt a felfedezés örömétől. A rejtélyt csak súrolva elmondhatjuk talán, hogy a felszín és a titok kettősébe a nők kiszolgáltatottságának érzékeltetése visz újabb színt. (A rendező arcán csodálkozás.)

Beszélgetésünk, úgy tűnik, szokatlan fordulatot vett. Bár az interjú szereposztása szerint a rendező mesél, a riporter jegyzetel, elképedésedet látva mégis venném a bátorságot, hogy kifejtsem, amit gondolok. Filmedben mintha konkrét jelenetek utaltak volna a titok mellett az azt kiváltó, a rejtélyes eseményeket generáló tényezőkre is: a nők kirekesztett, kiszolgáltatott helyzetére. A befejezés két nótája is ezt az értelmezést erősíti. Először az asszonykórus dalol valami olyasmit, hogy "ki az urát nem szereti, nadragulyát főzzön neki". Majd megjelenik egy kislány, aki sanyarú sorsáról, elhagyatottságáról énekel. Így záródik a film. Számomra ő az egész női nem nevében panaszolja el fájdalmát.

Érdekes, amit mondasz, bár nem elsősorban a nők kiszolgáltatottsága és a titok közötti kapcsolatról készült ez a film. De ez nem jelenti azt, hogy mikor egy alkotás elkészül, és működni kezd, ne nyerhessen különböző értelmezéseket egy bizonyos körön belül. A tied valóban lehet az egyik ilyen, vállalható értelmezés. A felvetett dologgal kapcsolatban én úgy fogalmaznék, hogy ebben a társadalomban, amelyben élünk látványosan a férfi mutatja a hatalmát, de valójában a nők irányítanak.

Akár úgy is, hogy gyilkos praktikákat vetnek be?

"...ebben a társadalomban, amelyben élünk látványosan a férfi mutatja a hatalmát, de valójában a nők irányítanak."

Bárhogyan, hogyha rákényszeríti őket az élet. Nagyon tisztelem a nőket, mert tudják, miről szól az egész, ami itt történik. Míg mi, férfiak, szerepeket játszunk, hőzöngünk, a lényeget a nők értik inkább. Ez abból is látszik, hogy a háttérben mernek maradni, ahogy teszik ezt a filmben is.

Az éneklő kislányban én a magány érzését tartom a legfontosabbnak. Hogy bárki legyen is az irányító, és bárki kényszerüljön is a háttérbe, a magánytól egyik esetben sem szabadulhat. Ez a lány az összekötő kapocs, nem tartozik sem a férfiak, sem pedig a nők világába. Ő az egyetlen, aki meg tudja szólaltatni a rejtély nyomába eredő rendőr lelkét.

A rendőr ugyanis, a film végére -ahogy a néző is- rájön a titokra. Mit tehet ezután? Ha kitálal, tönkre megy az élete, hiszen az egész falu érintett, még saját anyja is. Vagy ülhet tovább a helyén, érintetlenül hagyva a bűnt. Olyan helyzetbe került, ahonnan nincs kiút. Sorsa mindenképpen a magány. Az a magány, ami mindenkié, de amire csak a tudás birtokában ébred rá az ember.

Filmedben csak zajok, neszek, zörejek vannak. Emberi szó nem hangzik el, nincs kommunikáció a szereplők közt. Mintha mindenki a saját szűk világába lenne bezárva.

"...meg tudom mutatni a világ másik arcát is"

Pontosan. Hiába fecsegünk, egyedül vagyunk. Nem csak a beszéd hiánya, hanem a lezárt jelenetek is erről szólnak. Tulajdonképpen nem összefüggő történetet, hanem helyzetek sorozatát látjuk. Emberek egymástól független állapotait. A kapcsolódási pontok csak felszínesek. Vigasztalásul szolgálhat viszont annak a felismerése, hogy mégis valami nagy egységben élünk.

Erre utal a természet hangsúlyos jelenléte? Néhol már természetfilmes igénnyel közelítesz a környezethez. Olyan figyelemmel mutatod be egy vakond giliszta-vadászatát, mint percekkel azelőtt valamelyik emberi szereplőd vacsoráját.

Azt akartam, hogy egyenlővé váljon minden. Ha ugyanannyi a természet-, mint a játékfilmes elem, akkor meg tudom mutatni a világ másik arcát is, ahol az ember egy nagyobb rendszerbe ágyazott lény.

A kiegyenlítettségre való törekvés miatt nincsenek igazi főszereplőid sem?

"DVD-n megjelentethetjük az eredeti koncepció szerint vágott filmet"

Igen, a rendőr alakja is csak a történet második részében kezd előtérbe kerülni, de még így sem nevezhető főszereplőnek. Az eredeti koncepció szerint még ennyi polarizáció sem lett volna. Az általam megálmodott filmnyelv tiszta használata azonban az érthetőség rovására ment volna. Úgy döntöttünk, hogy a közönség számára ezúttal a kompromisszumos verziót mutatjuk meg. Ahol már vannak klasszikus értelemben vett szereplők.

Készült tehát teljesen neutrális, a szereplőket, környezetet még inkább egy szintre hozó változat is?

A Hukkle-t tizenhét verzióban vágtuk meg. Léteznek még kevesebb árnyalattal operáló, az eredeti elképzelésemhez még közelebb álló változatok is. Ígéretet kaptam arra, hogy később, talán DVD-n megjelentethetjük az eredeti koncepció szerint vágott filmet. De ez nem jelenti azt, hogy ezt a változatot ne tekinteném sajátomnak, csak az örök elégedetlenségem_

Miben különbözik a "tiszta" és a végül bemutatásra került film?

A bemutatott filmek van egy íve. Mint mikor a tengerből kiemelkedő bálna megmutatja a hátát. A rendező vezeti a nézőt ebben a szövevényes rendszerben. Én mondom meg mikor mit nézzen a néző, és megnyugtatom afelől, hogy a végére minden kiderül.

"Apró mozgások, jelentéktelennek tűnő részletek."

Az általam megálmodott filmben viszont a rendező egy lépéssel hátrébb áll. A film világa a vízfelszínhez hasonlítható inkább: eleinte nem látszik más, csak a hullámok fodrozódása. Apró mozgások, jelentéktelennek tűnő részletek. Többet akkor tudunk meg, ha vesszük a fáradtságot, hogy a felszín alá fókuszáljunk, és ott megpillantsuk az úszkáló halakat. Amit addig csak hullámzásnak gondoltunk, megtelik élettel. A néző viszonylag szabadon kóborolhat ebben a faluban, csak amikor a végére ér, érti meg, hogy valami olyat is látott, amit nem szabadott volna tudnia.

Olyan filmet akartam csinálni, ahol -a való élethez hasonlóan- nem történik igazából semmi lényeges. És csak később, elmerengve válik nyilvánvalóvá, hogy mégis zajlott körülöttünk valami fontos dolog. Hogy így-vagy úgy, de részei voltunk egy nagyobb rendszernek.