Hollywood tiltott gyümölcsei

Októberben (2003-at írtunk!), a felvilágosult norvég adminisztráció úgy döntött, megszünteti a filmek betiltásának gyakorlatát. Közel háromszáz film "szabadult fel" (és került a 18 éves korhatárú filmek sorába), köztük olyan mozik, mint a Lángoló jég Steven Segallal, a Kobra Stallonéval, vagy A halál keresztútján című helyenként ultrabrutális gengszterfilm a Coen-testvérektől. Elképzelhető, hogy hasonló liberalizáció menjen vége más országokban? Elvileg igen, de ennek esélye minimális. A (súlyosabb esetben) betiltás vagy (enyhébb esetben) óvás formáinak éppolyan gazdag a tárháza, mint a tiltást előidéző okoknak. Politikai, erkölcsi, vallási stb. alapokon kismillió indokkal tiltanak be filmeket világszerte. Ezek az indokok meglehetősen helyi értékűek is tudnak lenni: a brit cenzúra volt az egyetlen például, amely vágásokat eszközölt A holnap markában című Bond-filmben 1998-ban. Az egymásnak ellentmondó értékítéletek sem ritkák: az angol cenzorok nem engedik megvágatlanul a mozikba a nagy brit színészóriás, Jeremy Irons főszereplésével készült Lolitát, míg a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című tinihorror mozis korhatáránál (18 év) enyhébb besorolást adnak a - moziverzióval azonos - videókiadásra (15 év).

Trükkös fiúk

Oliver Stone

Az erőszak ábrázolása még a legművészibb filmekben is sokszor az emberi tűrőképességet próbára tevő módon jelenik meg - nem ok nélkül. Ám ahhoz, hogy egy Scorsese- vagy egy Oliver Stone-film mondanivalója keresztül jöhessen a sokkoló képsorokon, a direktor ügyeskedése szüksége. A filmek korhatár-besorolását (film classification) végző MPAA (Motion Picture Association of America) finom manipulálása szükséges ehhez. Nem kenőpénzekről van szó. Hollywoodban a korhatár élet-halál kérdés: köztudott, hogy a filmipart a mozis bevétel hajtja, az egyetlen mérce a mozipénztáraknál (box office) produkált bevétel, ezért egy 15 vagy 18 éves korhatári tiltás egyenlő a potenciális közönség csökkentésével, és a film lehetséges bevételének alapos megtizedelésével.

A rendezőknek lehetőségük van ragaszkodni a kifogásolt jelenetekhez, ám ekkor életbe lépnek a korhatáros megkötések. Hogyan érik el, hogy a kecske (a cenzor) is jóllakjon, és a káposzta (a bevétel) is megmaradjon? Egy kis pszichés trükkel: ezt nevezik színlelésnek. Stone és Scorsese felturbózott, a kelleténél jóval durvább változatokkal járulnak az ítélőszék elé. A cenzorok aztán lelkesen listázzák a vitatott jeleneteket (John Woo egyes filmjeiből, mint a Hardboiled és a Bullet in the Head például kemény húsz percet tüntettek el), és amikor a rendező engedelmesen kivágja ezeket, elégedetten dőlnek hátra székükben. A művészi intenció azonban nem sérült, a számító megjátszás jegyében még mindig a filmben maradt a rendező által elérni kívánt atmoszféra vagy sokk-dózis. De ha a rendező eredetileg ezzel a verzióval jelentkezne, azt azonnal lebutítanák a cenzorok. Ha viszont az eltúlzott filmet butítják, még mindig benne marad a spiritusz.

Léteznek persze jogi módszerek is a szerzői akarat keresztülvitelére. Soderbergh Berlinben mesélte el, hogyan működik ez: a főhős gyakran felbukkanó hátsó fele miatt szigorú korhatári besorolást kapott az általa gyártott Egy veszedelmes elme vallomásai. Fellebbezte a döntést, és az azonos besorolású Sólyom végveszélybenre hivatkozott, mondván egy mezítelen popó nem ér fel az abban látott erőszakkal, következésképp nem eshet azonos korhatár-kategóriába. Kifogását elfogadták, és finomítottak a megszorításon.

Önkéntes Hayes-kódex

A puritán Amerikában - ahol, ne feledjük, a szesztilalom is lehetséges volt a 20. században - jelentős hagyománya van a cenzúrának: az elharapózó gyilkosságok, orgiák, szex- és drog-botrányok miatt (lásd Kenneth Anger: Hollywood Babylon) Hollywoodot már a némafilmkorszak végére az ország romlott Szodomájaként emlegették. A stúdiók vezetői az iparági good will fejlesztésére és a szakmai imázs glorifikálására 1922-ben létrehozták az MPAA elődszervezetét, majd 1930. március 31-én életbe léptették a Hayes-kódexet. Az elnöki kampányokat szervező korábbi pr-szakember, William Hayes által kiötlött (és érvényesített) szabályzat közel húsz évig uralta a filmek által közvetített képet bűnözésről, erőszakról, szexről, erkölcsi konvenciókról, egyszóval mindenről. Az első beavatkozást az 1934-es Tarzan and His Mate szenvedte el, amelyből kiiktatták a dzsungel királyát kísérő női főszereplő meztelenségét. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt a gyakorlatot nem a kormány erőltette rá Hollywoodra! Azért indították el - divatos szóval élve - az önszabályozó testületet, hogy a filmeknek ne kelljen keresztülmenniük a több lépcsős állami minősítő szerveken - addig ugyanis minden államban más cenzor döntötte el, mit bír el a mozivászon, és mit nem.

Az Elfújta a szél eredeti változatát azért rövidítette meg az olló, mert a damn (francba, fenébe) kifejezés nem volt megengedhető. Katharine Hepburn és Spencer Tracy azért hajtják külön ágyban fejüket álomra, nehogy bárkinek is eszébe juthasson, hogy a főszereplők "házaséletet" is élhetnek abban a szobában… Egy 1934-es film házasságkötési jelenetében Greta Garbo fallikus szimbólumként kezel egy serleget, és issza meg annak tartalmát. A jelenet mögöttes jelentése azonban nem bizonyítható, a cenzor pedig leinthető "rossz az, aki rosszat gondol" alapon… Az ötvenes évekre leáldozott az álomgyárnak, a stúdiókat nagy ipari konszernek vásárolták fel, amivel elkezdődött a filmszakma vertikális integrációja, megjelentek az első kényes témákkal foglalkozó filmek (pl. A vad, Ok nélkül lázadó, Az aranykezű ember), és a Hayes-kódex átadta helyét az MPAA filmbesorolási szisztémájának, amely már beengedte mozikba a Szelíd motorosok generációjának vad filmjeit.

Vörös posztó: Snuff-filmek

A szado-mazo pornók és hipernaturalista "darabolós" horrorok (slash-mozik), közös gyűjtőnevükön a snuff-filmek köré egész iparág szerveződött a nyolcvanas évekre. A videó tömegcikké válásának köszönhetően kivirágzott a rémületesen piszkos filmek piaca, sőt a perverzebb vágyak mentén szerveződő erotikus és gyilkolós filmekből kulturális jelenség, szubkultúra lett. A több országban betiltott filmekkel kapcsolatos fogyasztási élmény a titokra alapult (eldugott videótékák, kézről-kézre járó példányok stb.) Tágabb összefüggésben ugyan, de ezt az erőszakközpontú, underground világot idézi meg A harcosok klubja című film is. Az igazi snuff-filmekben valódi szexuális erőszakot, kínzást, sőt gyilkosságot láthatunk, ahol az eset rögzítése voyeurisztikus élvezetek kielégülését szolgálja. Mivel az ilyen tetteket a büntetőtörvény tiltja, e filmek forgalmazása is törvénybe ütközik a legtöbb nyugati országban (lásd az erről készült hollywoodi krimit: 8mm). A snuff világának szolidabb, mégis kultikus darabjai közé tartoznak Paul Maurissey és Mario Bava horrorjai. A műfajt a szélesebb közönségréteg és a fősodor felé elvivő Texasi láncfűrészes gyilkos (1975) sem úszta meg a betiltást több országban.

Üzleti érdekek

Napjainkban az üzleti érdek, a márkanevek vagy világhírű személyek lejáratásának vádja okozza a legérdekesebb betiltásokat, ami már magánjogi kategóriába esik, nem az állami cenzúra területe. A meleg filmek között több jellemző példa akad: 2002-ben a Sundance Fesztiválon vetítették Peter Spears Ernest & Bertram című rövidfilmjét, amely a Szezám utca szereplőivel mesélte el A rágalom című Lilian Hellman-művet (az eredeti moziváltozatra Shirley MacLaine főszereplésével emlékezhetünk). A bábfigurák tervezője, néhai Jim Henson szellemi jogait birtokló - és utódai által irányított - cég utólag letiltatta a filmet, mert rendezője nem rendelkezett a figurák használatához szükséges engedélyükkel. A rendező a szólásszabadság amerikai alkotmányba foglalt jogára hivatkozott, de úgy látszik, a szerzői jogokról szóló jogszabályok erősebbnek bizonyultak. Számos Barbie-babát pellengérre állító film járt így. De megesik, hogy még azelőtt letiltatják a filmet, hogy a Mattel játékgyár észbe kapott volna: a ma elismert kultfilmes, Todd Haynes (Velvet Goldmine, Távol a mennyországtól) főiskolásként két szemeszteren keresztül készítette The Karen Carpenter Story című rövidfilmjét. Barbie-babákat mozgatott egy kvázi-videóklippben a The Carpenters dalára, amelyhez a zenekar nem adott engedélyt. A filmet maga Richard Carpenter tiltatta le, mert úgy vélte, az gúny tárgyává teszi nővérét, a banda másik híres tagját. John Greyson a homofób-himnusznak tartott Kurt Weill-dalt (Kapd elő a bicskát!) figurázta ki egy rövidfilmjében. A szerző utódai léptek közbe. A rendező ezután a jogi huzavona krónikáját vitte bele az Uncut című 1977-es játékfilmjébe...

Kriston László

A Hayes-kódex paragrafusai Bűnözés A bűncselekmény sosem mutatható be úgy, hogy a joggal és igazságossággal ellentétes módon szimpátiát keltsen a nézőben a bűnöző iránt. A gyilkosság mikéntjének bemutatása nem sarkallhatja hasonló tett elkövetésére a nézőt. A bosszú a modern időkben nem szerepelhet igazságszolgáltató cselekedetként. Brutális gyilkosság, rablás, széffeltörés, vonat- és épületrobbantás módszerét nem szabad akkurátusan megmutatni. A fegyverek használatát a szükséges szintre kell korlátozni. Szeszes ital fogyasztása az amerikai életben, amikor azt a történet nem indokolja, tilos. Szex A történethez időnként szükséges erotikus elemek nem aknázhatók ki részletességgel és hasonló tettre csábítóan. Hosszas és vágyakozó csókok, epekedő ölelések, félreérthető pozitúrák és gesztusok nem mutathatók be. Általánosságban véve, a szenvedélyt úgy kell prezentálni, hogy az ne keltsen alsóbbrendű és közönséges reakciókat. A szexuális perverziókra történő bármiféle utalás szigorúan tilos. Miszcegenáció (fehér és fekete fajúak közötti szexuális kapcsolat) tiltott. Szexuális higiéné és nemzőszervi betegségek nem lehetnek filmek témái. A gyermek szexuális orgazmusa sosem mutatható meg. Profanitás A szándékosan profán szóhasználat (Isten, Úr, Jézus, Krisztus, amennyiben nem megfelelő értelemben használják, valamint pokol, kurafi, fenébe), és más vulgáris kifejezés alkalmazása tilos. Obszcenitás Szóban, dalban, viccben vagy utalásban (még akkor is, ha valószínűsíthető, hogy a közönség egy kis része értené meg) szigorúan tilos. Tánc Az illetlen mozdulatokkal élő táncok obszcénenek tekintendők (lásd a fenti paragrafus). Jelmez A teljes meztelenség (ez magában foglalja annak árnyékként történő megmutatását), a részleges fedetlenség, és a bujaság egyéb jelei nem megengedhetők. Vallás Egyetlen film és annak bármely epizódja sem teheti a vallásos hitet nevetség tárgyává. A vallási szervezetek vezetői és képviselői nem használhatók komikum tárgyaként és gonosz karakterként. Nemzeti érzés A történelmet, szervezeteket, prominens személyiségeket és más államok polgárainak intézményeit igazságosan kell ábrázolni. Filmcím Pikáns, trágár vagy obszcén címek nem használhatók. Visszataszító témák A jó ízlés határain belül kezelendők: Törvényvégrehajtás akasztással, villamosszékkel és más módon Hátborzongató szándékú brutalitás Ember- és állatkínzás Gyermekek és állatok iránti egyértelmű kegyetlenség Nők értékesítése, vagy a nő bájainak áruba bocsátása Orvosi beavatkozások