Nemzetközi sikert várnak a Sorstalanság megfilmesitői

2003.04.18. 08:30
Ősztől forgatják a Nobel-díjas regény filmváltozatát. Az államilag támogatott produkcióban külföldi sztárszínészek is feltűnhetnek. Koltai Lajos átlátható finanszírozást és hiteles filmet ígér. Főszereplő még nincs, de heti félmillió dollárt kérő színész is szóba került.
Szeptemberben 30-án kezdődik Kertész Imre Nobel-díjas regényéből, a Sorstalanságból készülő film forgatása, mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a film rendezője. Koltai Lajos kiemelte, hogy "az előkészületek előrehaladott állapotban vannak".

A felvételeket szokatlan módon, a regény kronológiáját követve készítik el, mivel csak így biztosítható a filmtől elvárható hitelesség, mondta az operatőrként nemzetközileg is elismert rendező. Szintén ebből az okból a színészeknek - karaktereik leépülését követve - jelentős súlyt kell veszíteniük, de a folyamat orvosi felügyelet mellett történik majd.

Eldöntött az is, hogy a zenét Ennio Morricone szerzi. A Volt egyszer egy vadnyugat zenéjének komponistája a Maléna című filmben dolgozott együtt Koltaival.

A kamaszok gyorsan nőnek

A Sorstalanság alkotói kiválasztották már a főbb forgatási helyszíneket, illetve megvan az a tíz fiatal is, akik közül a film gyermekszereplői kerülnek majd ki. Koltai elmondta, hogy a végső döntést csak a nyár végén hozzák meg, a kamaszok küllemének biológiailag indokolt, ugyanakkor meglepően gyors változása miatt. A tíz gyermekszereplőt a stáb 4000 jelentkező közül választotta ki.

A szereplőválogatás Koltai rendezői koncepciója miatt is elhúzódik. A filmben ugyanis hangsúly van a mellékszereplők játékán is, akiknek néha csupán jelenlétükkel, gesztusaikkal kell kifejezniük a haláltáborban uralkodó atmoszférát, emelte ki a rendező. Így a castingnál nem elég a főbb karakterekre koncentrálni.

A főszereplők kevesebb pénzért küzdenek

Nincs végső döntés a főbb szereplők személyét illetően sem. A stáb több színészcsoportot is összeállított már, számolt be Koltai Lajos, de a főszereplőt csak a legvégén szeretnék kiválasztani.

A sajtótájékoztatón nevek nem hangzottak el, de Barbalics Péter, a filmet készítő Magic Media Rt. ügyvezetője, a Sorstalanság producere annyit elárult, hogy "komoly", nemzetközi porondon is elismert színészekkel tárgyalnak. Az elismertség fokmérője lehet, hogy a tárgyalásokon a producer szerint 50-500 ezer dolláros heti gázsiról is szó esett.

Barbalics elmondta, hogy az általuk felajánlható összegek nemzetközi szinten alacsonynak számítanak, a produkciót ugyanakkor nagy szakmai várakozás övezi, így az említett komoly nevek némelyike "jelenleg a saját ügynökségével vitatkozik, hogy olcsóbban is eljöhessen."

Egyelőre keresik a megfelelő operatőrt is, tért át saját szakterületére Koltai Lajos, mivel ő maga csak mint rendező vesz majd részt a munkában. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a koprodukciós szerződések miatt külföldi operatőrt választanak.

Állami támogatás és a magyar nyelv

Az állam a támogatás feltételéül szabta, hogy a filmet magyar nyelven forgassák. Koltai elmondta, hogy az eredeti regénynek megfelelően minden karakter a saját nyelvén fog megszólalni. A főszereplők tehát magyarul beszélnek majd, a többi dialógus pedig feliratozva lesz.

A film költségvetése 2 milliárd forint, ebből 920 milliót a Magyar Mozgókép Alapítványon keresztül érkező állami támogatás fedez, vázolta fel a pénzügyi hátteret Barbalics. A producer kiemelte, hogy az elkülönített keretből származó összeget az eddigiektől eltérő produceri modell szerint használják fel: a magyar állam ugyanis a támogatás arányában részesülni fog a film bevételeiből.

A produkció utófinanszírozási rendszerben kapja meg a támogatást, azaz a pénz részletekben, az előző tételek elszámolása után érkezik meg a Magic Médiához.

Nemzetközi szerződések

A film finanszírozásához szükséges további szerződéseket a produkciós cég május végéig tervezi megkötni. Tárgyalások folynak a Peter Greenaway mozijait is készítő holland Kassender Filmmel, akik a fennmaradó összeg 30-40 százalékát a biztosítják, továbbá olasz és német partnerekkel. A produkciót eddig a Magyar Történelmi Filmalapítvány támogatta 7 millió forinttal.

Barbalics Péter kiemelte, hogy a magyar filmgyártásban elsőként, a Sorstalanság banki befejezési garanciával készül. A teljes költségvetés 3-4 százalékának befizetése esetén egy, a sajtótájékoztatón meg nem nevezett pénzintézet vállalja, hogy esetleges nehézségek esetén segíti a film befejezését.

Bemutató 2004-ben

A producer rövid visszatekintésében elmondta, hogy a Magic Média nem a Nobel-díj hatására kezdett foglalkozni a filmmel. A megfilmesítési jogokat még 1997-ben, egy német céggel közösen vették meg, de miután később a partnert kivásárolták, a Magic Media lett a film jogainak kizárólagos tulajdonosa.

A film a tervek szerint 2004 őszére készül el. Egyelőre csak a hazai forgalmazóval, az Intercommal van végleges szerződésük. Barbalics kiemelte, hogy filmjükkel Magyarországon kívül is meg szeretnének jelenni, így jelenleg három komoly nemzetközi forgalmazóval is folynak a tárgyalások.

Koltai Lajos végezetül elmondta, a film magyar nyelve biztosítja, hogy külföldi fesztiválokon a nagyobb esélyt biztosító idegen nyelvű film kategóriában nevezhessenek. Kérdésre válaszolva a producer hozzátette, a csapat mindent megtesz, hogy a Sorstalanság komoly sikereket érjen el, és akár az Oscar-díjért is indulhasson.