Happy Meal Me

Azt már a Kóla, puska, sültkrumpli óta tudjuk, hogy az egyszeri amerikai fegyverbuzi, aki Glock 17-es pisztollyal a párnája alatt tér nyugovóra, bevásárláshoz M16-os gépkarabélyt visz magával, és gyakran lövöldözik utcai jelzőtáblákra, valamint a tekepályán sikoltva menekülő iskolatársaira. A Super Size Me című dokumentumfilmből végre arra is fény derül, hogy az átlagamerikai túlsúlyos, langyos sertészsírt kortyolgat félgallonos eldobható papírpohárból, a kalóriáról azt hiszi, hogy egzotikus fűszer, és akkora a segge, hogy reggelente targoncával rakodja át magát az ágyból a tévé elé.

Dietétikai horror

A McDonald's-ellenes dokumentumfilm rendezője és hőse, Morgan Spurlock intenzív Big Mac-diétára fogta magát, harminc napig csak a gyorsétteremlánc üzleteiben evett reggel, délben és este is. A kísérlet elrémisztő képekben pereg a nézők előtt, akik minden bizonnyal az első jelentek után undorral teszik félre a popcornt és a kólát, sőt a film vége felé a többség rémületében fogadalmat tesz, hogy ezentúl minden reggel végigtornázza a karácsonyra kapott Schorbert Norbi-kazettát (már ha nem vett fel rá azóta pár Heti hetes-epizódot), és a szobabiciklit sem csak a frissen mosott ruhák kiteregetésére használja.

A nézőtéren eluralkodó pánikhangulat oka, hogy Spurlock a filmben olyan döbbenetes metamorfózison megy át, amelyhez hasonlót utoljára a Légy című horrorklasszikusban láthattunk: tizenegy kilót hízik egy hónap alatt, egyenes adásban okádja le a saját kocsiját egy Super Size menü elfogyasztása után, hazavágja a máját és az érrendszerét, ráadásul két hét után már a barátnője is panaszkodik, hogy rosszul teljesít az ágyban.

De mielőtt a Super Size Me hatására harcos babcsírafogyasztóvá vedlenénk, és José Bové francia parasztgazda arcképével a pólónkon lerombolnánk a Régiposta utcai McDonald's-ot, nem árt, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Morgan Spurlock felületes, elfogult, sőt néhol buta dokumentumfilmet etetett meg velünk.

Kóla, hamburger, sültkrumpli

A Super Size Me pont olyan, mintha Michael Moore készítette volna, azt leszámítva, hogy az Oscar-díjas rendező méretes túlsúlya groteszk humorral fűszerezne, sőt talán némiképp hiteltelenné is tenne egy elhízásról szóló dokumentumfilmet. Spurlock nem akar a tények mögé nézni, inkább bizonyítékokat keres saját elméletéhez, miszerint az élelmiszeripar összeesküvése miatt zsírosodik egyre az Amerikai Egyesült Államok.

A személyes felelősséget csak úgy mellékesen említi, például a kóros túlsúlyuk miatt a McDonald's-ot perelő fogyasztók igazát táplálkozási szakértők és jogászok támasztják alá, az ellenoldalt viszont egy napszemüveges texasi sheriff képviseli, akiről még az sem derül ki, hogy mi köze a perhez.

Spurlock inkább konspirációs elméletet tálal az amerikai nézőknek, ahelyett, hogy mélyen a szemükbe nézne és kimondaná végre, hogy "döglesztő jólétben éltek, egy egész afgán falu szükségleteit zabáljátok fel esténként a tévé előtt, és az egyetlen gondotok, hogy mikor adják a Jerry Springer Show-t".

Ráadásul a háttér-információk mellett a kísérlet hatásai is jócskán el vannak túlozva. A kúrát figyelemmel kísérő orvosok közül a mérsékeltek csak pár mondatot szólhatnak a filmben, viszont az a belgyógyász, aki hisztérikus rohamban tör ki minden vizsgálat után, és a harmincnapos kísérletet több évi masszív italozás hatásaihoz hasonlítja, szinte második főszereplővé lép elő.

Persze attól, hogy Morgan Spurlock didaktikus és csúsztat, még lehet igaza. A Happy Meal menüvel már gyerekkorban egészségtelen életmódra kondicionáló McDonald's-nak jó néhány érvényes találatot is bevisz, nem is beszélve az amerikai gyermekétkeztetésről, ami hamburgerrel, sültkrumplival és ragacsos kólával tömi a kisiskolásokat.

Röhögve hízni

Az érvénytelen, övön aluli ütéseket, és a néhol propagandafilm-szagú, előre beállított jeleneteket pedig megbocsáthatjuk Spurlocknak, egyszerűen azért, mert sikerült nézhető, sőt szórakoztató filmet készítenie táplálkozásának amúgy nem biztos, hogy vászonra kívánkozó részleteiből. Az animációk és a jól kiválasztott zenék mellett a film nagy erőssége maga Spurlock, aki majonéztől csöpögő motoros bajusszal mosolyog a kamerába, két kézzel tömi magába saját halálát, és mellékesen több jelenetben lerendezi vegetáriánus barátnőjét, aki pont úgy fest, mint egy budapesti esztétanő, akit egy posztmondern performance-on teljes kiőrlésű korpalisztbe forgattak.

Könnyed szórakozásnak, hamburgerezés utáni ijesztgetésnek, sőt életmódváltás előtti alapozásnak is kiváló a Super Size Me, de azért egy gyorséttermek ellen benyújtott keresetet még Grespik László sem tudna a filmben egymásra halmozott bulvárbizonyítékokra alapozni.