Andrew Vajna a Terminátor 3-mal visszatért Hollywood élvonalába

2003.07.03. 15:19
Sorozatos bukások után ismét régi társával, Mario Kassarral szövetkezett a magyar származású producer a Terminátor 3- A gépek lázadása leforgatására.
A Terminátor harmadik részével nem csak Arnold Schwarzenegger, de a kilencvenes évek legendás producerpárosa is visszatért Hollywood élvonalába. Andrew Vajna és Mario Kassar kezéhez a Terminátor mellett olyan filmek tapadnak, mint a Rambo-széria, vagy éppen az Emlékmás. A Carolco Pictures két tulajdonosának filmjei a kilencvenes években több mint 3 milliárd dolláros árbevételt értek el.

A kilencvenes évek közepén a két producer útjai különváltak, Vajna új céget alapított, amely olyan orbitális bukásokat készített, mint például az Evita, de Kassarnak sem ment jól, hiszen a Carolco Pictures 1995-ben végül csődbe ment.

A Terminátor 3 - A gépek lázadását most újból együtt forgatta Vajna és Kassar, akik a sajtónak bevallották: együtt sokkal többre képesek, mint külön. A T3-at a két producer új cége a C2 jegyzi, amely becslések szerint 175 millió dollárból készítette el a jó útra tért gyilkos robot újabb időutazását, ebből 30 milliót az ötvenes éveit taposó Schwarzeneggernek fizettek ki.

Schwarzenegger, Kassar és Vajna, no meg az elégedett mosoly

Vajna és Kassar a Terminátor-sztori jogainak megszerzésével küszködött a legtöbbet, a jogok ötven százalékát a Terminátor 2 egyik executive producerétől, Gale Anne Hurdtól vásárolták, míg a másik ötven százalékot saját cégük csődárverésén kaparintották meg.

A Terminátor-széria harmadik darabja biztos üzleti sikernek számít, hiszen már a második rész összbevételei is meghaladták az 550 millió dollárt. A Terminátor-univerzum James Cameron fejéből pattant ki, de rendezőnek ezúttal nem őt, hanem az U-571 című tengeralattjárós-nácis filmet is jegyző Jonathan Mostowot kérte fel a producer páros.

A Terminátor 3-at hivatalosa július 2-án mutatták be, de a premier előtti vetítések már július 1-jén este nyolc órától megkezdődtek összesen 2569 amerikai moziban, így a bevételek kedd estig elérték a 4,04 millió dollárt.