További Mozi cikkek
Dhondup négy olyan elégedetlen tibeti fiatal történetét vitte filmre, akik mantrázás helyett erőszakos cselekedeteket hajtanak végre a Kína által 1959-ben elfoglalt országuk felszabadításáért.
A film tibeti szabadságharcosai, akiket a kínai filmkritikusok természetesen terroristaként fognak majd emlegetni, missziójuk során eljutnak Delhibe is, ahol egyikük öngyilkos merényletet hajt végre egy kínai diplomata ellen.
Növekvő feszültség
A harminchétéves Dhondup, aki Fulbright ösztöndíjjal az Egyesült Államokban sajátította el a rendezés fortélyait, maga is hazájától távol kényszerül élni. Második generációs tibeti menekültként az észak-indiai Dharamsalában él, abban a városban, ahol a tibetiek többsége, köztük a Dalai Láma a hazátlanság keserű campáját fogyasztja.
Dhondup úgy véli, filmje visszaadja népe hangulatát. A kényszerű indiai száműzetésben élők közül ugyanis mind többeket zavar meg, és bizonytalanít el, hogy nincs reményük a hazatérésre.
"Őszintén mutatom be a helyzetet. Rájöttem, hogy senki nem fog segíteni nekünk, hacsak mi magunk nem teszünk valamit" - fogalmazott a BBC-nek a rendező.
Nem vagyok én apáca
A fiatal tibetieknek ráadásul elegük van abból, ahogy a világ rájuk tekint. "Egy amerikai bulin, miközben sült csirkét ettem és bort ittam hozzá, váratlanul rám mutatott az egyik ismerősöm: Nézzétek csak, Pema húst eszik! Pedig ő tibeti." - idézett egy fájdalmas emléket a rendező.
"Teljesen megzavarodtam. Úgy éreztem, el kell mondanom, hogy a népünk egyáltalán nem olyan, mint amilyennek gondolják. Valakinek be kell mutatnia azoknak a tibetieknek a történetét is, akik nem szerzetesek, akiknek teljesen átlagos vágyaik vannak."
Erőszak
A rendező azonban nem csak a nyugatiak, de népe énképét is meg szeretné változtatni. Elképzelései ugyanis gyökeresen különböznek a tibetiek vallási és politikai vezetőjének, a Dalai Lámának terveitől, aki úgy véli: nem az erőszak, hanem a párbeszéd fogja felszabadítani országukat.
"Az erőszakmentesség nem jelent egyúttal cselekvésmentességet is. A tibetiek ügye nem mozdul előre, és ezért változtatnunk kell a hozzáállásunkon." Dhondup hangsúlyozta: hamis az a kép, amely békeszerető szerzetesekként állít be minden tibetit.
"Vannak mindennapi tibetiek is, akik képesek feldühödni, és átlagos bűnöket is elkövetnek. Ha holnaptól az erőszakot használják önkifejezésül, hát senki ne lepődjön meg."
A Kurosawa-, Tarantino- és Scorsese-rajongó tibeti úgy véli: ez az, amiről filmje szól.
Kis költségvetés, ingyen színészek
A Nem vagyunk mi szerzetesek szakít a Kundunhoz és a Hét év Tibetbenhez hasonló Tibet-filmek nagy költségvetésével is. Dhondup filmjének százfős stábja, köztük negyven színész vállalta, hogy ingyen dolgozik a produkciónak. A rendőrtisztet játsszó bollywoodi sztár, Gulshan Grover a forgatókönyv áttanulmányozása után szintén lemondott a gázsiról, sőt a szükséges kosztümről is maga gondoskodott. Így sikerült a filmet meglepően olcsón, 66 ezer dollárból leforgatni.
Nem csak költségkímélési szempontok, hanem a hitelesség fokozása is közrejátszhatott abban, hogy a rendező meglepő módon úgy döntött: az emberrablási jelenetet egy az utcán kiválasztott, teljesen ismeretlen emberrel fogják felvenni.
A kényszerképzeteket azonban úgy tűnik nehéz levetkezni. Dhondup következő filmje egy legendás tibeti király történetéhez nyúl vissza. A tibeti Gyűrűk Uraként emlegetett történet főszereplője az az uralkodó, aki a hagyomány szerint képes volt egységbe forrasztani a filozófiát és a mágiát életművében.