Csodatanár, csodadiák, csodafű

Az ifjú titán és a szétesett irodalmár Tobey Maguire és Michael Douglas

Douglas világ életében a farkán keresztül játszotta filmbeli szerepeit, úgy tűnik, ezen a képen próbált most vén fejére változtatni Tripp szerepével. Szemüvegben, írógéppel és sok-sok ganjával játssza el egy patinás keleti parti egyetem kiégett irodalomtanárát, aki nem mellesleg neves író is. A régmúlt sikerekből már csak a rajongó diákok maradtak, egy hétvégén pedig minden kulminál: felesége elhagyja, a rektorné bejelenti, hogy terhes, a tanítványa meg lelövi a rektor kutyáját. Mindezek tetejébe még új könyvét is képtelen befejezni. Ezt a súlyos kalamajkát követjük végig - főhősünk búgó narrációja mellett - egészen a happy endig, merthogy az sajnos még mindig profitnövelő tényező a filmiparban.

Az egykor szebb napokat látott íróhoz csapódik a szexuális és szakmai karrierje origóján fortyogó ifjú írótitán, aki kőgazdag szülei ellen lázadva mindenre képes, ami a WASP-értékrendszerrel nem egyeztethető össze. Az amerikai mércével mérve extrémnek tűnő tanár-diák viszony furán illeszkedik a megszokott ,,egyetemi zseni" történetekbe (Good Will Hunting, Finding Forrester, stb), még furábban a teljes gőzzel beindult Bush-kurzusba. A közös füvezés, magánlaksértés és egyéb csínytettek mellett a fiú még az író-tanár-barát szerkesztőjével is lefekszik, aki ezzel egyben a leendő írófejedelmet is lenyúlja a felfedező mestere elől.

Mikor a bénázó szerkesztő miatt Tripp egész addig írt kéziratát elfújja a szél, hősünk végre megteszi a várva-várt nagy lépéseket: lemond a fűről és bevállalja a teherbe ejtett rektornét. Minden elhárul a következő könyv megírása elől, boldogan püfölheti a notebookot, míg meg nem hal. Körülbelül így fest ma az alkotói szabadság kiteljesedése Amerikában, legalábbis az ilyen értelmiségi beat-nosztalgia filmeken. A fílinget erősen fokozzák a Bob Dylan- és a késői Lennon-dalok. Egyestés, bealvós film, kora tavaszra.