|
az ős Jézus-szavazó zsidó paraszt prototípusa |
A nyítóképként megjelenő szöveg első szava a
mutánsok, az első filmkockák pedig egy haláltáborba igyekvő
zsidó csoportot mutatnak, amelyben egy fémhajlító (mint Uri Geller, a népszerű Pokémon figura) fiút arcon csapnak puskatussal, aki ennek hatására a gonosz mutánsok
fővezére lesz.
A párhuzamot csak az óvodában Dagobert bácsi jelű betanított projektmenedzserekek nem veszik le azonnal, ők elteszik tudatalattijuk sötétebb rekeszeibe, hogy később gumibotos lincselésekkel vezetődjön le:
A mutánsok a zsidók, gonosz fővezérük a világ elpusztítására tör.
Tenné ezt azzal, hogy egész New Yorkot (a világot) zsidóvá változtatná. Ojvé!
|
Amerikai mutánsvadász X kezében a világ sorsa |
Ellenük harcolnak a jó zsidók, akik be akarnak illeszkedni a társadalomba, úgy hogy csendesen (persze, a háttérből) segítenék (ne vicceljünk, manipulálnák) a nyomorult köznépet. A mutánsok ellen egyetlen igaz ember küzd, az árja náci szenátor, aki regisztrálná és törvényekkel tartaná kordában a rakoncátlankodó mutánsokat.
Itt sajnos elkezdődik a valódi „történet”, amely befogadhatóvá teszi ezt az egész gondosan felépített antiszemita propagandát a tömegek számára, s ezzel gazdasági siker mellett milliókat nyer meg a Negyedik Birodalom ügyének. A gazdagon textúrált dialógusok azonnal egyértelművé teszik, hogy a film költségvetésének javarészét nem erre, hanem az ideológiára és a csomagolásra költötték el.
|
Ciklon, a kiszőkített feka amazon |
A küzdelmek költségesen látványosak próbálnak lenni, de nagyon büdösen izzadnak. Az ugráseffektek súlytalan animációnak hatnak a Mátrix valódi mozgásokból felépített lendülete mellett. A f2f-harcok lenyúlt megoldásai, mint pl. az „önmaga ellen” egy alakváltóval küzdő Farkas (Star Trek VI, Kirk kapitány a börtönbolygón), vagy a földről pörögve felugró Mistique (Mátrix ripoff, Neo vs Agent Smith) gúnyos kacajra késztetnek.
A ragacsosan odakozmált jeleneteket csak az oldja fel pillanatokra, amikor a gonosz fővezér mindannyiunk kedvenc gonosz mesehősét, Darth Vadert idézi az ötvenes évek scifijeinek stílusában fekete bilisisakjával és huzatban lobogó köpenyével.
A film kevéssé leplezett üzenete a fiataloknak, hogy a szőrös mellkas újra divatba jön (lányok-fiúk, írjatok!) és hogy soha, de soha ne nézzenek az életben többet szinkronizált filmet (még videón se).
A történet, azok kedvéért, akik már látták a filmet
| |
A zsidó lány valamilyen rejtélyes indíttatástól vezérelve rátalál az egy kocsma pincéjében küzdősportoló, az ős Jézus-szavazó zsidó paraszt prototípusát mintázó Farkasra.
A főhőst valamerre menet megtámadja a gonosz zsidókat zsoldosként támogató viking, azonban a Star Trekből lopott szemüvegű Küklopsz és Ciklon (eredeti angolban Storm, azaz vihar, de a derűs fordító Wordjének köszönhetően nálunk Ciklon-Bének is asszociálható, kiszőkített hajú feka amazon) megmentik és elviszik őket a zsidók katonai kiképzőtáborába.
Itt többek közöt kiderül, hogy a főhősön náci orvosok kísérleteztek egykor, és azóta alszik rosszul és villant ki negyvencentis pengéket az ujjai közül (Freddy Krueger, Rémálom-sorozat és Baraka, a pengekezű mutáns a Mortal Kombat 2-ből). A náci szenátor sajnálatos módon nem éli túl zsidóvá változtatását, de az alakváltó náci boldogan átveszi a helyét, miután a szuperzsidók megmentették a magatehetetlenül rémüldöző gojokat.
|
|
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!