Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBeperelné a Kétfarkú Kutya Pártot Pécs
Egy nagyon híres művész láthatatlan szobra, óriási golflabdatartó, amit az oroszok lebombáznak, ivóverseny és a Dzsámiban berendezett kínai piac. Ilyen programok lesznek Pécsen, a kulturális főváros alkalmából a Kétfarkú Kutya Párt nevű street art- és médiahekker társaság honlapja szerint.
Mindez ráadásul nem is 2010-ben, hanem 2100-ban valósulna meg, ahogy a szájt címe is mutatja.
A több éve tartó pécsi botrányok paródiájaként létrehozott oldalról képzőművészeti blogunk is beszámolt.
A humoros oldal felkeltette a Pécsi EKF rendezőinek figyelmét is.A Pécs2010 Menedzsment Központ jogi lépéseket fontolgat - közölte szombaton Ruzsa Csaba ügyvezető igazgató.
Ruzsa Csaba, a a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója elmondta: az ügyvédek már vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek. A szolgáltató segítségével pedig kiderítették, kik üzemeltetik az oldalt.
"Megdöbbentő, hogy valaki időt, energiát és pénzt fektessen abba, hogy egy ilyet alkosson" - tette hozzá Ruzsa Csaba.
Hangulatos találkozási hely
A múlt hónap közepén kezdődött meg egyébként az EKF-program első nagyberuházásának kivitelezése, amely a pécsi közterek és parkok megújítását foglalja magában. A munkálatok hét hónapot vesznek igénybe. A cél az, hogy a baranyai megyeszékhelyen olyan valódi közösségi terek jöjjenek létre, melyek hangulatos találkozási helyként szolgálhatnak a szabadidő sokszínű eltöltésére. A koncertközpont, a tudásközpont, a Zsolnay kulturális negyed és a Múzeum utca munkálatai az elkövetkezendő egy-két hónapban kezdődhetnek.
A pécsi EKF-program költségvetése 45 milliárd forint, ebből 35,6 milliárd forintot a nagyprojektek megvalósítására fordítanak, a többit a rendezvényekre és a kommunikációra költik.