1,2 milliárdból újítanák fel a Budaörsi úti kollégiumot

2009.07.30. 10:56 Módosítva: 2009.07.30. 16:11
Az Ajtósi Dürer sori épületek eladásából újítaná fel az ELTE a Budaörsi úti kollégium A épületét, de az oktatási minisztériumnem ad engedélyt a pályázat kiírására. Az egyetem gazdasági tanácsának elnöke Hiller Istvánnál panaszkodik.

„Saját pénzből újítaná fel a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumot az ELTE, de az oktatási tárca nem ad engedélyt a közbeszerzési pályázat kiírására" - mondta el Klinghammer István, az egyetem Gazdasági Tanácsának elnöke. Az épület mielőbbi teljes körű felújítására lenne szükség, ezért a vezetőség kérdésekkel fordulnak Hiller István miniszterhez.

Az ANTSZ is kifogásolta az állapotokat

„A Budaörsi úton álló tizenegy emeletes főépületet még az 1960-as években építették, azóta pedig nem újították fel" - mondta Klinghammer István. A 840 diák befogadására alkalmas kollégium állapotát az ÁNTSZ is kifogásolta, ezért az ELTE két szállóban bérel szobát hallgatóinak, ami 250 millió forintba kerül az intézménynek. A kollégiumot PPP-konstrukcióban szerették volna felújítani, azonban eredménytelen volt a pályázatuk. Ezután döntöttek úgy, hogy saját erőből finanszírozzák a beruházást.

2010 szeptemberére el kellene készülni

A teljes felújítás 1,2 milliárd forintba kerül, amit az egyetem az Ajtósi Dürer sori épületek eladásából fizetne. Klinghammer István elmondta: ha tovább húzódik a minisztériumi engedély kiadása, akkor 2010 szeptembere előtt biztosan nem készülnek el a munkálatokkal, pedig körülbelül tízezer vidéki hallgatója van az intézménynek, és többségüknek kellene a kollégiumi ellátás.