A magyar állam a kontároktól félti Mátyást
A budapesti illetékesek fülébe jutott, hogy a városban aggódnak Fadrusz János alkotásának sorsa miatt, tudta meg Mezős Tamástól, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökétől a bukaresti napilap. Szerintük a restaurálást kellő szakmai tapasztalatok és referenciamunkák nélkül rendelkező szakemberek végzik.
Alacsony ár
A szoborcsoport felújítását a magyar és a román kormány közösen vállalta fele-fele arányban, megosztva az anyagi és szakmai hozzájárulásokat, vállalásokat. A kolozsvári városi tanács által meghirdetett pályázatot a nagyszebeni Concefa Rt. nyerte, mégpedig a legkedvezőbb, azaz a legalacsonyabb árajánlattal.
Mezős Tamás, aki a magyar kulturális tárcánál a Mátyás-szoborcsoport felújításának szakmai háttértevékenységért felel, utalt azokra a bonyodalmakra, amelyek döntően abból adódtak, hogy a romániai közbeszerzési előírások értelmében a döntést 95 százalékban a vállalási ár mértéke határozza meg.
Az építőmérnök szerint magyar részről a közbeszerzési kiírás véleményezésekor más szempontrendszert javasoltak, ahol a szakmaiság, a tapasztalatok és a referenciák nagyobb súllyal estek volna latba. Mezős Tamás szerint Kolozsvár önkormányzatának kritériumai lehetővé teszik, hogy kellő szakmai tapasztalatok és referenciamunkák nélkül rendelkező szakemberek is eredményesek legyenek egy ilyen pályázaton.
"Én a kőrestaurálás, -konzerválás, illetve a nagy méretű bronz figurális alkotások restaurálásában való jártasságot és megfelelő szakmai tapasztalatot fontosabbnak tartom, mint a vállalási ár nagyságát" - hangsúlyozta Mezős, aki szerint szükséges lett volna, hogy magyarországi szakembereket is bevonjanak a figurális alkotások restaurálásába. Szerinte a szoborcsoport restaurálása megfelelő szakismeret birtokában kockázatmentesen néhány hónap, legfeljebb fél év alatt elvégezhető anélkül, hogy a bronzalakokat el kellene távolítani helyükről.
Annak ellenére, hogy a Mátyás-szoborcsoport felújítására vonatkozó pályázat nyertese, a nagyszebeni Concefa Rt. már aláírta a munkaszerződést, még nem kezdődtek el a felújítási munkálatok - állapítja meg az újság Virgil Popot, a 8-as Regionális Műemlékvédelmi Bizottság titkárát idézve, aki szerint ez annyiban kedvező, hogy még nem nyúltak avatatlan kezek a műemlékhez.
A szakember - aki tagja volt a pályázatokat elbíráló testületnek is - úgy véli: a Concefa Rt. a pályázata alapján nem bizonyította be, hogy tényleges tapasztalatai lennének a műemlék-restaurálás terén, mert elsősorban útépítésre szakosodott.